Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

5 jel, ami azt mutatja, hogy a gyermeked okosabb az átlagnál

Minden szülő számára a saját gyermeke a legszebb, legokosabb. Van azonban néhány tudományos tény, ami megmutatja, hogy mely gyerekek lesznek okosabbak az átlagnál. Melyiknél ismersz magatokra?

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
5 jel, ami azt mutatja, hogy a gyermeked okosabb az átlagnál

1.Korán megtanul olvasni

Egy kutatás szerint azok a gyerekek, akik már korán érdeklődést mutatnak a könyvek, a betűk és az olvasás iránt, átlag feletti képességekkel rendelkeznek majd a szókincs és a szóbeli érvelés területén. A felmérésben 2000 ikerpár olvasási és intelligencia tesztjét vizsgálták meg 7, 9, 10, 12 és 16 éves korukban. Az Edingburghi Egyetem és a londoni King’s Collage közös vizsgálatában arra jutottak, hogy ha a gyermekek hétéves kortól az átlagosnál jobb olvasási készségekkel rendelkeznek, akkor ez pozitívan befolyásolhatja a későbbi értelmi képességüket.

Ha azt veszed észre, hogy a gyermeked önmagától nem szívesen vesz kézbe mesekönyvet, akkor olvass neki te vagy hallgassatok hangoskönyvet. Mindezeken felül a dalok hallgatása, éneklése is segíthet fejleszteni a szókincset.
 

2. Az édesanya is kiemelkedő képességekkel rendelkezik

A németországi Ulm Egyetem 2016-os tanulmánya azt állapította meg, hogy a kognitív képességekkel kapcsolatos gének az X kromoszómán helyezkednek el, ami kétszer nagyobb valószínűséggel származik az anyától. Erre alapozzák azt a következtetést, hogy ha az édesanya áltag feletti képességekkel rendelkezik, akkor a gyermeke is kiemelkedő lehet a korosztályához képest.

Természetesen az egyik nem következik automatikusan a másikból. Ha például az anyuka intelligenciaszintje magasabb az átlagnál, de nem igazán foglalkozik a gyermekével, akkor egyáltalán nem biztos, hogy a gyermek is okos lesz.
 

3. Állandóan szanaszét szórja a dolgait

A zseni átlátja a káoszt. Így szól a sokat emlegetett mondás, amivel egyesek csak azért takaróznak, mert leplezni próbálják a rendetlenségüket. Vagy mégsem? A szakemberek szerint az a gyermek, aki egy rendetlen játékhalmazon keresztül is képes elmélyülten játszani, összpontosítani, nagy valószínűséggel az átlagnál jobb képességekkel rendelkezik.
 

4. A gyermeknek születésekor nagyobb a feje az átlagosnál

Egy tanulmány szerint azok a gyerekek, akiknek nagy a homlokuk, illetve az átlagnál nagyobb fejmérettel születnek, nagyobb az esélyük, hogy később magasabb iskolai végzettséget szerezzenek.
 

5. Sok időt tölt az édesapjával

Okos anyának nagy valószínűséggel okos gyermeke lesz. Erről szólt az egyik korábbi pont. Azonban ott is felhívtam a figyelmet arra, hogy csak akkor lesz igaz ez az állítás, ha az anya foglalkozik is a gyermekkel, vagyis átadja a tudását. A kicsi kiegészíti azt a saját gondolataival, tapasztalataival, így bővül az ismereteinek a köre. Ha mindehhez még hozzáveszünk egy apukát, aki sokat beszélget, játszik és foglalkozik a gyermekkel, akkor az a gyermek nagy valószínűséggel előnyben lesz a kortársaihoz képest.  

Fontos, hogy az együtt töltött idő minőségi idő legyen. Tehát nem az időtartam hosszúsága befolyásolja a gyerek képességeit, hanem annak tartalma. Ha csak egy légtérben vannak, de az apuka tévézik, netán dolgozik, akkor hiába töltik együtt az időt, mindez nem járul hozzá a gyermek fejlődéséhez.

Akkor se érezd magad rosszul, ha ezek közül nem illik rátok mind. Ha egyedül neveled a gyermeked, ha kevesebb időd jut arra, hogy önfeledten játszatok, akkor is lehet a gyermeked sikeres az életben. Vekerdy Tamás interjúi során többször hangoztatta, hogy nem a lexikális tudás miatt lesz egy gyermek boldog és sikeres, hanem attól, ha gyerekkorában a szülei feltöltik az érzelmi tartályait. Ha egy gyermek érzelmileg biztonságban van, akkor szárnyalni fog.

Kép forrása: cottonbro fotója a Pexels oldaláról

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük