Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

5 lecke az életben, amit minden gyereknek ismernie kell

A legtöbb szülő, vagy pedagógus nem mindig felel egyértelműen a gyerekek által feltett kérdésekre, főleg ha azok kényelmetlenek, vagy olykor arcpirítóak. Ilyenkor a felnőttek nem a valóságot mondják el, hanem igyekeznek más témára terelni a beszélgetést, vagy lezárni azzal, hogy “Ehhez még te túl kicsi vagy, hogy megértsd" mondattal.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
5 lecke az életben, amit minden gyereknek ismernie kell

Pedig nem minden esetben kell félteni a kicsiket, olykor nyíltan és őszintén kell beszélni velük, hiszen ha álomvilágban ringatjuk, később sokkal rosszabbul fogják kezelni az információk feldolgozását, ha tegyük fel, egy náluknál pár évvel idősebb gyerek közöl velük ezt-azt.

A túlzott féltés nem tesz jót a gyerekek lelki fejlődésének, és amellett, hogy rendszeresen felhívjuk a figyelmüket arra, hogy mit NEM szabad csinálni, érdemes olyan dolgokat is közölni velük, amit éppen szabad megtenniük.

Íme, 5 életigazság, amelyet meg kell tanítanunk gyermekeinknek:
 

1. A problémák nem mindig „rossz dolgok”

A problémák rendszerint olyan élethelyzetek, amikor döntenünk kell, hogy mit cselekszünk, milyen irányba indulunk el. Gyakran előfordulhatnak, s erről a gyerkőcöknek is tudniuk kell – így felkészültebbek lesznek az életben.
 

2. Mindenkinek szüksége van szeretetre

És mindenki megérdemli, hogy szeressék. Ahhoz, hogy szeretetet kapj, neked is adnod kell, ez egy kölcsönös és csodás érzés.
 

3. Értékeljünk mindent a környezetünkben

A gyerekeknek meg kell tanítanunk, hogy hogy legyenek hálásak, boldogok, azért, hogy van hol lakniuk, van mit enniük, és szeretet veszi körül őket.
 

4. Amíg élünk, tanulunk

A tanulás folyamata sosem ér véget az iskolával, egyetemmel. Amíg élünk, addig mindig tanulunk, megtapasztalunk új dolgokat, ami egyben a siker kulcsa is abban, hogy helyt tudjunk állni a mindig változó világban.
 

5. Az élet nem csak a szórakozásról, jó dolgokról szól

Felelősséggel is tartozunk a gyerekeinknek, így tudniuk kell azt is, hogy a világban nem minden szép és jó, nem minden a bulikról, a szórakozásról szól. Azért, hogy biztonságban, békében, szeretetben élhessünk, olykor keményen meg kell dolgoznunk.

Forrás: Filantropikum.com
Fotó: AdinaVoicu/pixabay.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük