Hirdetés Partneri kampány helye
Baba

52 hetes (12 hónapos) baba fejlődése

Kisbabánk fejlődése során számos kérdés vetődhet fel bennünk, ezekre szeretnénk szakértő választ adni. A leírtak általános útmutatásként értendők. Ha gyermekünk koraszülött volt, ajánlott az eredetileg meghatározott születési időpontot tekinteni kiindulási alapnak, mikor a kisbaba fejlődését követjük.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
52 hetes (12 hónapos) baba fejlődése

52 hetes baba fejlődése
 

Testi fejlődés

Mennyi változást hozhat egyetlen év! A magatehetetlen, bebugyolált kis csöppség, akit a kórházból hoztunk haza, már önálló személyiség. Mobil, mászik, vagy trappol, esetleg járkál, egyik percben boldog, a másikban már szomorú vagy zárkózott, sokat megért abból, amit mondanak neki, és elképzelhető, hogy tud már 1-2 szót is. A legizgalmasabb az, hogy az utazás, amelynek során felnőtté érik, csak most kezdődött. A következő évben az elképesztően ügyes kisgyerekben kifejlődnek a nyelvi készségek, így olyanokkal is tud kommunikálni, akik anyunál és apunál kevésbé vannak tisztában a non-verbális jelekkel. Nehézkes járása lassan futássá, ugrándozássá és táncolássá alakul át. Továbbra is határtalan örömet jelent – meg persze néha bosszúságot is okoz – mindazoknak, akiket mindennél jobban szeret.
 

Szociális fejlődés

Egyévesen a tipegő kisgyerek megkezdte lassú és hosszú útját az önállóság felé. Felfogja, hogy ő egy külön személy, és gondoskodásunknak köszönhetően azt gondolja, hogy ő valaki roppant különleges! Ahogy telik az idő, önképe erősödik, kevésbé okoz neki gondot az idegenekkel való találkozás, valamint az, ha rövidebb ideig magára hagyjuk. Viszont szeretetünkre és támogatásunkra mindig szüksége lesz.
 

Intellektuális fejlődés

Ahogy a gyermek nő és változik, ezzel együtt szülői feladataink is átalakulnak. Bár a védelem biztosítása még mindig az első, legalább ennyire fontos, hogy bátorítsuk a világ felfedezésére. Az egyensúly megtartása különösen nehéz akkor, mikor a kisgyerek vágya, hogy mindent megnézzen, megérintsen, és megízleljen konfliktusba kerül a többi családtag igényeivel. Biztonságos helyen próbáljuk meg kielégíteni kíváncsiságát – alacsony konyhaszekrény tömve törhetetlen játékokkal, saját kertészkedő cuccainak kialakított kertrésszel – miközben megtiltunk számára néhány helyiséget, mondjuk a dolgozószobát, vagy a bátyó játékait. Lehet, hogy nem fog neki tetszeni, de értékes leckét kap a személyes határvonalakról.

Szeretnél minden újdonságról elsőként értesülni és egy jó közösség része lenni? Kövess minket Facebookon is!

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Először adtak agykárosodott újszülötteknek terápiás céllal anyatejet orrjáratba hazánkban 20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt Hogyan mérhető a baba fejlődése a percentilis görbékkel? 10 fulladásveszélyes étel babáknak (és hogyan add biztonságosan) Hozzátáplálás: 5 lépés, hogyan kezdd el biztonságosan (és mit NE tegyél) Baba napi étrend minta: 5 mintaétrend életkor szerint 0–1 éves korig Mit ehet a baba 1 évesen? (8 új étel, amit végre adhatsz) Mit ehet a baba 8 hónaposan? (20+ új étel és mintaétrend)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük