Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

6 dolog, amit az érzelmileg intelligens szülők másképp csinálnak

Az érzelmileg intelligens szülőket több dolog is megkülönbözteti másoktól. Például, hogy vigyáznak magukra, büntetés helyett tanítanak, és belső motivációra törekednek. A jó hír pedig az, hogy ez a terület fejleszthető, ráadásul a gyerekeinknek is segíthetünk elsajátítani ezt a képességet.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
6 dolog, amit az érzelmileg intelligens szülők másképp csinálnak

Képzeljük el az alábbi helyzetet. A gyerek egyik pillanatról a másikra rendez jelenetet nyilvános helyen, épp bevásárlás közben. Lehet, hogy azért kezdett el hisztizni, mert nem azt a kosarat választottad, amit ő akart, vagy nem veszed meg neki a játékot, amit követel, de az is lehet, hogy valami egészen más a baj. A lényeg persze ugyanaz: ő mindenki előtt elkezd hisztizni, hangosan sír, talán még a földre is leveti magát. Ismerős a szituáció? Te hogy kezeled?
 

Ez különbözteti meg az érzelmileg intelligens szülőket másoktól

Dr. Meghna Singhal klinikai szakpszichológus szedte pontokba, hogy mely tulajdonságok jellemzik az érzelmileg intelligens szülőket.

1. Vigyáznak magukra

Mindenki tapasztalta már a saját bőrén, hogy ha fáradt, kimerült, beteg vagy sok problémája van, akkor sokkal ingerültebb, türelmetlenebb a gyerekkel. Az érzelmileg intelligens szülők, ha fogytán vannak az energia tartalékaik, akkor több időt szánnak magukra. Tudják, hogy a saját igényeik éppúgy fontosak, mint a gyerekeké, ezért odafigyelnek magukra és a szükségleteikre.
 

2. A gyerek-szülő kapcsolatra fókuszálnak

A szülők gyakran túlterheltek, az egész napos munka után fáradtak, és amikor hazaesnek a gyerekkel az óvodából vagy az iskolából, még rengeteg házimunka vár rájuk – miközben a kicsi ott szaladgál a lábuk alatt. Sokszor érezhetjük úgy, hogy nehéz megtalálni a kapcsolódási pontot a gyerekünkkel.

Az érzelmileg intelligens szülők tudják, hogy a minőségi idő fontosabb, mint a mennyiségi. Egy kis huncutkodás lefekvés előtt az ágyban, néhány reggeli és esti rituálé mindkettőjük életét szebbé teszi és kedves emlék lesz. A lényeg, hogy legyen kapcsolódás, és közben ne azon járjon az eszünk, mennyi mosatlan edény vár még ránk.

3. Elfogadják gyermekük érzéseit

anyuka kislányávalStockSnap képe a Pixabay-en
 

Bármit is érez a gyerek, az rendben van, nem utasítják el és nem kritizálják. Természetesen ez nemcsak a gyerekük, hanem a saját érzéseikre is igaz. Ez az együttérzés pedig segít abban, hogy a gyerek jobban ki tudja fejezni, hogy mit érez, és idővel megtanulja szabályozni is az érzéseit. Az ilyen szülők azt is megtanítják, hogyan tudják kezelni az érzelmileg nehezebb helyzeteket.

Olvasd el ezt is: 7 dolog, ami az érzelmileg intelligens gyerekekre jellemző

4. Büntetés helyett tanítanak

Bár a kiabálással és a büntetéssel rövid távon elérhetjük a célunkat, az érzelmileg intelligens szülők tudják, hogy hosszú távon ez nem megoldás. Ők nem büntetnek, hanem tanítanak. Korlátokat állítanak és arra figyelnek, hogy a határokat ne lépje át a gyerek, de ezt úgy teszik, hogy közben támogatják őt.

5. Belső motivációra törekednek

Ezek a szülők abban is segítik gyereküket, hogy kitűzzenek maguk elé egy célt (legyen szó tanulásról, sportteljesítményről, rendrakásról, vagy valamilyen emberi kapcsolatról), és megtanítják neki, hogy milyen lépések vezetnek a céljuk eléréséig. Közben pedig végig támogatják őt azokért az erőfeszítésekért, amiket tesz.
 

6. Értékeket adnak át

Az értékeket úgy próbálják meg átadni a szülők, hogy saját történeteket mesélnek gyereküknek arról, hogy ők maguk milyen döntéseket hoztak meg, milyen értékek mentén.

Azt is elfogadják, hogy a gyerekük néha olyat érez, amire nem számítottak. Ha például az ebédnél elkezd hisztizni azon, hogy nem kéri a krumplis tésztát, pedig direkt miatta főzted, mert azt kért, akkor nem azt kellene mondani, hogy:

– De hiszen szereted, ez a kedvenc ételed!

Hanem azt: – Úgy látom, most inkább valami mást ennél.

Indexkép: Iuliyan Metodiev fotója a Pexels oldaláról

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük