Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

6 évesen ilyen kockás hasa van a kislánynak – mi ezzel a szülők célja?

Nagy felháborodást keltett az interneten egy kislány, akiről az anyukája rendszeresen oszt meg képeket. Kezdetben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy szépségversenyeken vett részt, most pedig a kockás hasával. A fotókon mosolyog, de vajon tényleg boldog?

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
6 évesen ilyen kockás hasa van a kislánynak – mi ezzel a szülők célja?

5 évesen már szépségversenyeket nyert

A kis Kynlee Heimanra azért figyeltek fel az emberek, mert fiatal kora ellenére rengeteg szépségversenyen vett részt. 3 évesen kezdte a versenyzést, szülei kérésére. 

Innentől pedig nem volt megállás: csak tavaly 22 címet nyert, az egyik fődíjért pedig nem kevesebb, mint 2400 dollárt, vagyis nagyjából 900 ezer forintot kapott.
 

TEXTSTART:kislany32742:TEXTSTOP
 

Erős sminkben, műszempillával szinte rá se lehet ismerni. Úgy néz ki, mintha egy élő Barbie baba lenne. 
 

TEXTSTART:kislany327422:TEXTSTOP
 

6 évesen már kockás hassal pózol, mosolyogva

A kislány most 6 éves, és már más foglalkoztatja. Rengeteget edz, aminek meg is van az eredménye. Büszkén pózol a képeken kockás hasizmokkal. 
 

TEXTSTART:kislany327423:TEXTSTOP

Sokak szerint egy ennyi idős gyereknek nem az edzőteremben lenne a helye, nyugodtan játszhatna otthon, vagy nézhetne mesét helyette. A kommentelők szerint a szülők direkt kényszerítik a kislányt kemény fizikai munkára, hogy utána eldicsekedhessenek vele – ezt persze nem tudhatjuk.
 

TEXTSTART:kislany327424:TEXTSTOP
 

A kislány mosolyog a képeken. De vajon tényleg boldog? 
 

TEXTSTART:kislany327425:TEXTSTOP
 

Ő volt a világ legerősebb kisfiúja

Korábban bemutattuk Richard Sandrak-ot, aki 11 évesen tett szert világszintű ismertségre: akkoriban ő volt a világ legerősebb kisfiúja. Most felnőttként azonban teljesen más életet él.
 

erős fiú

Kép: Inside Edition / Youtube

 

"Ezeknek a gyerekeknek nem versenyezniük kellene, hanem gyereknek kellene lenniük" – Pszichológus szemmel

Most pedig lássuk, mint gondol erről a világról Szalai Katalin klinikai szakpszichológus.

Szerinte ezek a gyerekek állandó megmérettetésnek vannak kitéve, ráadásul szüleik gyakran túl nagy elvárásokat támasztanak velük szemben. Azt sugallhatják, hogy csak akkor igazán szerethetők, ha jól teljesítenek.

”Ezeknek a kicsi gyerekeknek nem versenyezniük kellene, hanem gyereknek kellene lenniük és gyereknek maradniuk. Ezekkel a versenyekkel elveszik a gyerekkorukat, ami visszahozhatatlan időszak” – mondja a szakértő.

A tökéletesség illúziója miatt nem ritka a szorongás, depresszó, testkép- vagy táplálkozási zavar

A szakértő szerint a gyerekszépségversenyek azt sugallják, mintha elérhető lenne a tökéletesség. Ezek a gyerekek kicsi koruktól a tökéletességet keresik, mindenkinek próbálnak megfelelni, de valójában sosem lesznek tökéletesek, és ez komoly gondot okozhat az életükben.

”Szorongást, depressziót, öngyilkossági gondolatokat és késztetést okoz az, ha egy gyerek csúnyának látja magát. Testkép- és táplálkozási zavarok is kialakulhatnak, és a párválasztást is megnehezítheti, hiszen a férfiakban is a tökéletességet keresi majd” – mondja a klinikai szakpszichológus.

Indexkép: High Flying Gymnast Edits / Youtube

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük