Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

6 horror-vígjátékba illő jelenet, amivel a szobatisztaságra szoktatás alatt találkozhatsz

A bilire szoktatás sírva nevetős folyamatáról csak annak van igazán fogalma, aki már végigélte. 6 pontban összegyűjtöttük gyakorló anyukák tapasztalatait, hogy ne érezd magad UFO-nak, ha veled is megtörténik!

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
6 horror-vígjátékba illő jelenet, amivel a szobatisztaságra szoktatás alatt találkozhatsz

1. Ha csak egy négyzetcentiméteres szőnyeged van a lakásban, az biztos, hogy le lesz pisilve/kakilva.

Ebben az időszakban az igazán felkészült szülő eltávolít minden egyes terítőt, függönyt és egyéb textilt a lakásból. Ezek ugyanis szinte vonzzák a kicsi, kakis kezeket, hiszen szépen meg lehet bennük törölközni. A szőnyeg pedig a lakás legjobb pontjának bizonyul majd arra, hogy azon állva végezze el a dolgát. Murphy törvényeit komolyan kell venni – ha csak egyetlen apró szőnyeget tartasz is a lakásban, akkor is meg fogják találni.

 

2. Amikor már azt hiszed, nyert ügyed van, mert a bilibe pisil, akkor még közel sincs vége.

Ne bontsd ki a pezsgőt, mert ezután jön az a rész, amikor nem lesz hajlandó a bilibe kakilni.
Bár már gyönyörűen kijár egyedül pisilni, minden bilire ültetési kísérletet vissza fog utasítani akkor, amikor a nagydolog lesz esedékes. Inkább elbújik az ágyba, szekrénybe, az erkélyre, bárhova, csak ne kelljen a bilibe kakilni.

 

3. Amikor visszautasítja a wc-be és a bilibe való kakilást, a kádat és az ágyat tökéletes helyszínnek találja majd.

A gyerekek bizony sokszor nagyon makacsul ragaszkodnak ahhoz, hogy a bilibe kakilni derogál, ciki, kellemetlen, kényelmetlen – nem hajlandóak, és kész. Képesek arra, hogy visszatartsák a kakilást hosszú időn át és kivárják a megfelelő alkalmat: amikor beteszed őket a kádba. Igen, a habos, illatozó, gumikacsákkal tömött kádra tökéletes helyszínként tekintenek majd, és azonnal könnyítenek magukon, amint elmerültek benne.

 

4. Lesznek nyilvános balesetek.

Előfordul majd, hogy a bolt kellős közepén közli veled, hogy pisilnie kell. Leizzadsz, rémülten keresed majd a legközelebbi kijáratot és egy helyet, ahova félretolhatnád a telepakolt bevásárlókocsit, de mire sikerülne belőni az irányt, hogy merre induljatok… addigra egy kisebb tócsát látsz majd gyermeked körül. Két lehetőséged lesz: ha rendes vagy, előkerítesz egy alkalmazottat, akitől lapos-kúszásban, füled-farkad behúzva kéred majd el a felmosó felszerelést. Ha nehezen bírod az ilyen helyzeteket, akkor az lesz a megoldás, hogy elsprinteltek a helyszínről minél gyorsabban.

 

5. Sok pénzt költesz majd új alsónadrágokra és bugyikra

Az elején még szorgosan kitisztítasz majd minden kis bugyit, amit csúnya baleset ért. Aztán eljön majd a pillanat, mikor először dobod a kukába úgy, ahogy van… innentől kezdve nincs visszaút, egyre enyhébb lelkiismeret furdalással fogod majd a szemétbe dobálni őket. Persze később arra is rájössz, hogy hacsak nem vállalsz másodállást, muszáj lesz valahogy korlátozni a kidobott alsónadrágok számát. Innentől kezdve viszont profi érzéket fejlesztesz majd ki annak megállapítására, hogy melyik az a bugyi, amit még komoly munkával ugyan, de meg lehet menteni, és melyik az, amiért már felesleges küzdeni. Gyermeked testtartásából, a külső nyomokból és a szagokból is képes leszel felmérni egy pillanat alatt, hogy a kuka felé kell majd indulnod, vagy a fürdőszobába.

 

6. Sokszor leszel te is pisis. És kakis.

Egy nap majd rájössz, hogy a 4. pontban kifejtett baleset még nem is a legrosszabb. Van annál kellemetlenebb helyzet is, hogy a bolt közepén egy nagy tócsát látsz gyermeked körül… mégpedig akkor, amikor megérzed majd a másik dolog szagát. Ez lesz a totális katasztrófa. Hamar észre fogod majd venni a kisebb-nagyobb kipotyogott bogyókat, kupacokat gyermeked körül, amiket muszáj lesz felszedned. Kézzel. Ha nincs nálad zsepi, akkor anélkül. Csupasz kézzel. (Örök érvényű igazság: egy anyánál mindig kell, hogy legyen két csomag százas zsepi, még akkor is, ha csak 5 percre szaladtatok le a boltba).

A fentiek ellenére azért van két jó hírünk is. Az egyik az, hogy nagy küzdelmek árán, de előbb-utóbb úgyis sikerrel jársz majd. Nézz körül az utcán – hány felnőtt embert látsz pelenkában rohangálni? Nem sokat. Kevés rá az esély, hogy gyermeked lesz az egyetlen, aki mégis így végzi majd – szóval fel a fejjel, próbáld meg pozitívan látni a jövőt.

A másik jó hír pedig az, hogy a szobatisztaságra való szoktatás hasonló a vajúdáshoz: nagyon nehéz, amikor éppen benne vagy, de mint minden, ez is el fog múlni, és hamar elfelejted majd a nehézségeket, a szenvedést és a fájdalmat – utólag már csak nevetni fogtok az egészen.

Kép: Hatem Sayed képe a Pixabay -en.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük