Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

7 jel, ami miatt érdemes orvoshoz fordulnunk

Az Alzheimer-kór az agy területét érintő betegség, s az időskori demencia fő okozója. Kialakulása "alattomosnak" is mondható, hiszen már az első tünetek jelentkezése előtt évekkel elkezdődnek a kóros agyi folyamatok.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
7 jel, ami miatt érdemes orvoshoz fordulnunk

  Az Alzheimer-kór olyan komplex betegség mely elsőként gátolja az egyén emlékező, gondolkodási, majd a tanulási, döntéshozó, kommunikációs képességeit és mindennapi tevékenységeinek ellátását.

 A betegség kialakulására figyelmeztethet, ha hajlamosak vagyunk ugyanazt a kérdést többször, egymás után ismételgetni. Szintén intő jel lehet, amennyiben ugyanazt a történetet hajtogatjuk folyamatosan, szóról szóra, újra és újra.

 A betegség velejárója, hogy az önmagunk ellátásához szükséges teendők végrehajtása problémát okoz. Mindez jelentkezhet a főzés, tisztálkodás, a korábban elsajátított ismeretek elvesztésével, egyszerűbb munkálatok elvégzésére való képtelenséggel.

 A betegek annak ellenére, hogy rendszeresen elmulasztják alapvető higiénés feladataikat, állítják, hogy ezeket rendben elvégzik, s az akár napok óta viselt ruháik még mindig tiszták. A kór oly mértékben gátolja az önellátást, hogy képtelenné teszi a beteget a számlák önálló kifizetésére, a pénz beosztására.

 A beteg kénytelen olyan kérdések megválaszolásában, döntések meghozatalában másra –például házastársára – támaszkodni, melyeket korábban önmaga végzett el.

 A fenti tünetek észlelése nem egyenlő azonnal az Alzheimer-kór diagnózisával. Azonban, ha észrevesszük magunkon, vagy környezetünk figyelmeztet viselkedésünk ilyen irányú megváltozására, mindenképpen tanácsos szakemberhez fordulnunk.

 A memóriazavarok területén képzett orvosok, ideggyógyászok, pszichiáterek által elvégzett alapos vizsgálat után pontos képet nyerhetünk állapotunk változásának okairól, a tünetek hátteréről.

 A hír alapjául a „7 Alzheimer’s Warning Signs” cikk szolgált.

www.orvostkeresek.hu

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük