Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

7 Kérdés, amit feltétlenül fel kell tenned egy középiskolai fogadóórán

A legtöbb szülő felismeri annak fontosságát, hogy szülői értekezletekre, fogadóórákra járjanak, amíg gyermekeik még fiatalok. Ez a legjobb módja annak, hogy tudomást szerezzünk arról, milyen gyermekünk iskolai előmenetele, hogyan viszonyul a többiekhez és milyen viselkedésbeli problémái vannak.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
7 Kérdés, amit feltétlenül fel kell tenned egy középiskolai fogadóórán
Viszont amint a gyerekek elérik a középiskolás kort, a szülők már nem járnak olyan lelkesen ezekre a találkozókra. Vagy úgy vélik, hogy gyermekük már mindent az ellenőrzése alatt tart, vagy pedig nem látják annak fontosságát, hogy a tanároktól is hallják, amivel már amúgy is tisztában vannak – vagyis, hogy gyermekük túl lusta, vagy motiválatlan.
A fogadóórák viszont könnyen lehetnek kulcs-tényezői gyermekünk iskolai sikereinek. Megismerheted az őt tanító tanárokat és megtudhatod, hogyan támogathatod leginkább iskolai előmenetelében. Íme, a hét legfontosabb kérdés, amit ne felejts el feltenni a pedagógussal való találkozáskor.
 
 

1.   Miben jó a gyermekem?

 
Mindenkit örömmel tölt el, ha tudomást szerez arról, miben jó gyermeke. Elképzelhető, hogy gyermeked rendezett, jó szervező, vagy pedig olyan diákot gyámolít, aki segítségre szorul. Ha elbeszélgetsz a tanárral, talán megtudhatsz olyan dolgokat is, ami soha nem jutna a tudomásodra az ellenőrzőből. Ha kiderült, mi az ő erőssége, olvasd el, hogyan fejlesztheted tehetséges gyermeked.
 
 

2.   Mi a gyermekem gyenge pontja?

 
Míg egy kamasz valószínűleg elmondja, miben tehetséges, elképzelhető, hogy eltitkolja, milyen területen nem jeleskedik. Ha ezekre rákérdezel tanárainál, kiderülhet, hogy gyermeked egy dumagép, aki képtelen figyelni órákon, vagy esetleg nem képes időben befejezni a feladatait. 
 
 

3.   Hogyan lehet gyermekem sikeres az iskolában?

 
Tudd meg, milyen elvárásai vannak a tanárnak a diákokkal szemben. Lehet, hogy a házi feladat a varázsszó. Az is elképzelhető, ha iskola után bent marad korrepetálásra, az jelentősen megkönnyíti felzárkózását egy tantárgyból.
Legyél tisztában vele, milyen lépéseket kell megtennie gyermekednek, hogy sikerei legyenek az iskolában.
 
 

4.   Mik a legfontosabb dolgok, amiket a diákok megtanulhatnak az Ön óráján?

 
Azt is lényeges megtudnunk, mit fog gyermekünk megtanulni egy bizonyos órán, és még inkább, hogyan fog ez hozzájárulni a jövőjéhez. Mihelyt megérted a tantárgy jelentőségét, könnyebben fogod gyermekeddel is megértetni, miért szükségesek az itt megtanultak a jövőbeli szakmájához, vagy az iskolát követő életéhez.
 
 

5.   Mennyi időt kéne gyermekemnek a házi feladattal eltölteni?

 
Ha erre a kérdésre választ kapsz, azt is meg fogod tudni, vajon vannak-e gyermekednek nehézségei az adott tantárggyal kapcsolatban. Ha a matematika tanára szerint a házi feladatot meg lehet oldani harminc perc alatt, ő viszont akár négy órát is eltölt felette, akkor már sejtheted, hogy problémák vannak. Ugyanígy, ha gyermekednek soha nincsen kémia házi feladata, tudni fogod, hogy az nem jelent neki elég kihívást.
 
 

6.   Ha gyermekem nem érti a házi feladatot, hogyan kaphat segítséget?

 
Érdeklődj utána, milyen segítséget nyújthat az iskola, ahova gyermeked jár. Lehetséges a korrepetálás? Vannak délutáni szakkörök? A tanár hajlandó vajon órák előtt vagy órák után segíteni? Tudd meg, szükség esetén hogyan kaphattok segítséget. Olvasd el, hogyan segítheted gyermeked te magad a tanulásban.
 
 

7.   Hogyan tudjuk Önnel tartani a kapcsolatot?

 
Fontos tudni, a tanár a kapcsolattartás melyik módját részesíti előnyben. Míg néhányan gyorsan tudnak e-mailben válaszolni, mások inkább a telefont választják. Hozd tudomásukra, hogy mindenféle problémáról szeretnél tudomást szerezni és Te is mindent megteszel, hogy hozzájárulj gyermeked iskolai fejlődéséhez. Ha a tanár tudja, hogy hajlandó vagy együttműködni, nagyobb a valószínűsége, hogy bármilyen probléma esetén kapcsolatba lép veled.
 
Ne felejtsd el, jó hírekkel is megkeresheted a tanárokat. Ők is nagyra fogják értékelni, ha e-mailben köszönöd meg, amikor segítenek gyermekednek egy probléma megoldásában, vagy, hogy mennyit tanult náluk.

Fotó: Miloslav_Ofukany/pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük