Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

7 tipp a fogzománc elvékonyodása ellen

A savas táplálékok és a reflux is károsíthatják a fogzománcot

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
7 tipp a fogzománc elvékonyodása ellen

A fogzománc a fog felszínét képező anyag, amely a test legkeményebb és legtöbb ásványi anyagot tartalmazó anyaga. De még ez az erős védelem is meg tud bomlani, elsősorban a táplálkozási és fogápolási szokásaink miatt, aminek következményei az érzékenység, később akár szuvasodás is lehetnek. A jelenségről és a teendőkről dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogszakorvosa beszélt.  

A fő ellenség: a sav
A fog három fő alkotórésze a fogcement, a dentin és a zománc, amelyek közül egyedül ez utóbbi látható a felszínen. Színét leginkább az alatta található dentin színe határozza meg, ugyanis maga a zománc áttetsző, tehát a világossárga és a szürkés is egészséges szín lehet. Általában az íny felé vékonyodik, amíg el nem jut a cement-zománc találkozási pontig. Közismert, hogy a zománc épségét a savas élelmiszerek, italok károsítják, de sokáig úgy tudtuk, a nyál közömbösíti ezt a károsító hatást. Amerikai kutatók azonban ezt cáfolták, és kísérletekkel bizonyították, hogy a narancslében található savak sokkal inkább kikezdik a fogzománcot, mint a peroxidok, amelyeket egyes fehérítő fogkrémek tartalmaznak.

A sav romboló hatását az okozza, hogy ez az anyag megtámadva a fogzománcot, fontos ásványok elvesztéséhez vezet. Ez pedig egy lassú folyamatot indít be, amelynek állomásai:
 
  • Megjelenik a fogak érzékenysége, amelyet főként hideg vagy meleg ételek, italok fogyasztásakor tapasztalhatunk.
  • A zománc elvékonyodása miatt enyhén sárgulni kezd a fog és kopás jelei is láthatók lesznek.
  • Mind az érzékenység, mind a sárgulás fokozódik.
  • A fogak élei áttetszővé válnak, és kisebb mélyedéseket tapasztalhatunk a fogak felszínén.
  • Rendkívül előrehaladott állapotban a súlyos károsodás miatt akár a fogak eltávolítása is szükségessé válhat. 

     

Tippek a fogak védelmében 
A saveróziót, vagyis amikor a fogzománc a savak hatására kopni kezd, elsősorban a táplálkozási és fogápolási szokásaink okozzák.

Melyek azok a tényezők, amelyekre fokozott figyelmet kell fordítanunk?
 

  1. Kerüljük a szénsavas üdítőket.
  2. Ha mégis ezeket választjuk, figyeljünk oda, hogy ne lassan, szívószálon szürcsölve igyuk, hanem a viszonylag gyorsan nyeljük le, hogy a lehető legrövidebb ideig érintkezzenek a zománccal.
  3. Mérsékeljük a vörösbor, az ecet, a rágcsálnivalók, a savas gyümölcsök, savanyúságok fogyasztását. Ha mégsem mondunk le az egyébként egészséges gyümölcsökről vagy éppen a narancsléről, ugyanazokat a szabályokat tartsuk be, mint a szénsavas üdítőknél.
  4. A fogmosással várjunk legalább 20 percet a savtartalmú élelmiszerek, italok fogyasztása után, így elkerülhetjük a meggyengített zománcréteg megsértését. 
  5. Mivel a reflux betegség egyik legjellemzőbb tünete a gyomorsav-túltengés, a szájüregbe visszajutó savak éppúgy elvékonyítják a zománcot, mint a kívülről bevitt savas táplálék. Éppen ezért a reflux szakorvosi kezelése a fogak épsége miatt is elengedhetetlen. Ugyanez igaz a bulimiára és a terhesség első szakaszára, ha az sok hányással jár. 
  6. Alkalmazzunk napi rendszerességgel fluoridtartalmú fogkrémet, amely elősegíti a meggyengített fogzománc újbóli megerősítését és csökkenti a fogzománc – fogmosás okozta – további kopását. Ma már kaphatóak ezt a célt szolgáló, heti rendszerességgel alkalmazható gélek és zselék, amelyek használatáról a fogorvos véleményét érdemes kikérni. 

Megelőzés és kezelés céljából is szükséges a féléves fogorvosi kontroll. 

www.oxygenmedical.hu

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük