Hirdetés Partneri kampány helye
Családi Pénzügyek

Itt a diszfinancia! És azok is, akik lenyomják…

2011. szeptember 15-én újfajta együttműködés alakult a magyar lakosság pénzügyi kultúrájának javítására. Az együttműködésben több, a pénzügyekkel és a neveléssel foglalkozó vállalkozónő vesz részt. Céljuk, hogy a lakosság minél szélesebb rétegeit ismertessék meg a XXI. századi pénzügyi eszközökkel, gondolkodásmóddal.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Itt a diszfinancia! És azok is, akik lenyomják…

A diszfinancia egy orvosilag, pedagógiailag és pszichológiailag nem létező fogalom. Igaz, a már jól ismert diszlexiával, diszgráfiával és diszkalkuliával sántít is a párhuzam. Az előbb említett fogalmak ugyanis részképességzavart jelölnek, míg a diszfinancia semmilyen képesség, készség zavarát nem jelenti – ez ugyanis “választott” tudáshiány. Ennek a fajta tudásnak a hiánya azonban következményeiben éppen olyan katasztrofális lehet, mint a részképességzavaroké.

Érdekes módon a diszlexia és társai minden szülő rémálmának számítanak. Ehhez képest nem sokan töltik álmatlanul az éjszakáikat azért, mert a gyerek esetleg nem tanul meg bánni a pénzzel. Pedig a mostani válság, a devizahitelesek nehéz helyzete az ékes példa arra, hogy a diszfinancia is komolyan veendő probléma – és minél tovább halogatjuk a felvilágosítást, annál jelentősebb hatása lesz ennek a tudáshiánynak a gazdaságra is.

Az index.hu-n augusztus elején már megjelent egy cikk Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír Zrt. lakosságiüzletág-igazgatójának tollából, hogy szükség van egy Civil Pénzügyi Akadémiára, amelyhez az internetes közösségek nagyon jó alapot szolgáltatnának. Nem ez volt az egyetlen jelzés a szakma részéről. Azon a ponton azonban már rég túljutottunk, amikor a jelzések, öteletelések elegendőek voltak.

A diszfinancia – jellegéből adódóan – nem kizárólag pénzügyi ismeretek hiányából áll, tehát aki csak az iskolai pénzügyi oktatással akarja elintézni a problémát, az rossz úton jár. A helyes pénzügyi gondolkodásmódra legalább annyira szükség van az “egyéni pénzügyi válságok” megoldásában, mint arra, hogy tisztában legyünk a kamat, az infláció, vagy a befektetés foglamával, és tudjuk használni a bankkártyát, stb. Tehát a diszfinancia ellen nem csak a tanulás-tanítás kettősét kell bevetni, hanem a nevelést is be kell válogatni a “győztes csapatba”.

Ezen elvek mentén alakult meg 2011. szeptember 15-én az az (egyelőre) női alakulat, amely különböző területen dolgozó ismert és elismert szakértők összefogása a diszfinancia visszaszorítására.

Az együttműködésben résztvevők céljaik érdekében első lépésként internetes kérdőíves lekérdezés keretében kutatást végeznek. A kutatás célja kettős. Egyrészt, hasonlóan a korábbi ilyen irányú kezdeményezésekhez, a lakossági pénzügyi gyakorlatot kívánja feltérképezni. Másrészt a magyar szülők pénzügyi nevelési módszereire, tapasztalatára is kíváncsiak. A felmérésnek tehát van nevelési-pedagógiai vetülete is, amelyre az eddigi kutatások nem tértek ki.

A kutatás eredményeit a koalíció tagjai a feldolgozás után tanulmányban is közzéteszik. Az abból levont következtetések alapján azonban egy új nevelési stratégiát is ki fognak dolgozni. Erre garancia a résztvevők személye, szakmaisága, tapasztalata is. A koalíció tagjai mind gyakorló vállalkozónők, akik mind családosak, tehát nevelési tapasztalataik sem elhanyagolhatóak. A résztvevők között akad pénzügyi életvezetési coach (Himer Csilla http://eznemjatek.com), pénzügyi térner (Papszt Krisztina http://penzugyitanoda.hu), vállalkozási tanácsadó (Barczáné Görgei Beáta http://kisvallalkozzokosan.hu), kreatív játékos nevelő (dr. Farkas Anikó http://mitjatsszunk.hu), gondolkodásmód tanácsadó (Vidi Rita http://hosnok.hu), sőt egy gyerekkacaj-felelős is (Langmár Zsuzsanna http://elevengyerekek.hu). A spektrum tehát elég széles ahhoz, hogy az ismeretátadás újabb módjait vessék majd be. Ilyen lesz például egy nem hagyományos konferencia szülőknek, a gyerekeknek és szülőknek szóló közös, játékos programok, kiadványok, vagy éppen a tréningek, oktatóanyagok. Mindezeket a koalíció elérhető áron, vagy éppen ingyen adja minden érdeklődőnek.

Mivel a koalíció nyitott alakulat, ezért minden olyan hasonló gondolkodású szakember előtt nyitva áll, aki azonosul az együttműködés céljaival, módszereivel.

További információk:

http://piq-koalicio.hu

info@piq-koalicio.hu

http://www.facebook.com/pages/PIQ-koalíció/229721593745776

Himer Csilla – +36 70 336 4517
Papszt Kriszta – +36 30 300 5079

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet? Apaszabadság Magyarországon – Mennyi az annyi, és mit tanulhatnánk a többi európai országtól? 2026-os SZJA-kedvezmények: ennyi pénzt hagysz az asztalon, ha nem nyilatkozol időben CSOK Plusz 2026: 6 tipikus hiba, amin tényleg milliók múlhatnak – és egy példa, mennyit buksz, ha rosszul időzítesz Havi 50–65 ezer forint vissza a bölcsis díjból 2026-ban? Mutatjuk, ki kapja meg és hogyan igényeld 10 perc alatt 645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép Akár havi +80 ezer Ft is maradhat nálad 2026-tól. Így kapod meg a dupla családi adókedvezményt – lépésről lépésre Szép tervek, nehéz valóság: Miért nem a fiatalokhoz jutnak a kedvezményes hitelek?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük