Hirdetés Partneri kampány helye
Gyerekirodalom, hangos mesék

A náthás méhecske

Már megint üres puttonnyal tért vissza a kaptárba Zümi. És ez napok óta így megy. Haszontalan, lusta méhecske! - mordult fel mérgesen a kaptár őre. Előbb-utóbb a királynőnek is a fülébe jut. Akkor aztán lesz nemulass! Talán még a kaptárból is elküldik. Mehet világgá. Árva méhecske lesz, nem lesz hol álomra hajtania a fejét. A társai nélkül elpusztul, és mivel a virágpor gyűjtéséhez nem fűik a foga, ráadásul még éhen is hal.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A náthás méhecske

Az őrt ez annyira elszomorította, hogy már nem is haragudott. Kis híján sírva fakadt, annyira sajnálta a majdan otthontalanná váló, éhező kis méhet.

De azután tovább gondolkodott. Talán lehetne segíteni a dolgon. Nem annyira elvetemült, és még jó útra téríthető, az a szegény méhecske. Ekkor eszébe jutott, hogy már az apját is ismerte. Segíteni kellene ezen a méhecskén.

Végül azt találta ki, hogy mivel ő nem hagyhatja el az őrhelyét, majd megkéri az egyik dolgozó méhet, tartsa szemmel a haszontalan kis méhet. Akkor megtudnák, mivel is foglalkozik a virágpor gyűjtése helyett. Mivel üti agyon azt a rengeteg időt, amit a virágzó, zöld rétek és a szénaillatú tarka mezők fölött keringve tölt el.

Napközben, amikor a kaptár bejáratánál őrködött, többször is eszébe jutott a méhecske. Vajon milyen híreket kap Zümi felől?!

Közben véget ért a munkaidő. A méhek sűrű rajokban, csapatostul tódultak a kaptárhoz. Nem volt könnyű rendet teremteni közöttük. Mindegyik a másiknál előbb, gyorsabban akart megszabadulni a terhétől, kiüríteni a virágpor gyűjtésére használt kis puttonyt, és menni, élvezni a jól megérdemelt pihenést.

Egyszer csak feltűnt az ismerős, akivel megfigyeltette a lusta méhecskét. Na, mondd már, mit tudtál meg – kérdezte sürgetően. Csendben meghúzódtak a bejárat takarásában, de úgy, hogy azért lássák, nem akar-e idegen, mondjuk egy darázs behatolni az őrizetlenül hagyott kaptárba.

Hát tudod, nagyon meglepődtem. Ez a Zümi az egyik legszorgalmasabb, legrendesebb méhecske, akit valaha láttam – fogott hozzá mondandójához a hírhozó. Mindenhová követtem, amerre csak szállt. Kirepülése után azonnal egy virágzó repcetábla felé vette az irányt. Nem csavargott az el semerre, hajtotta a munkavágy. Rátelepedett az első sárga virágra, és kezdte besöpörni a virágport a batyujába, amikor hirtelen egy nagyot tüsszentett. Ettől az összes virágpor a levegőbe repült, kárba veszett. Mert szemenként azt még egyszer összeszedni képtelenség.

Először csak arra gondoltam, pech. Szerencsétlenségére épp akkor jött rá a tüsszentés, amikor munkához fogott.

Továbbra is szem előtt tartottam. Követtem, amint továbbrepült egy újabb virágra. A virágpor már majdnem megtöltötte a kosárkáját, amikor egyszer csak megint megrázkódott, és nagyot hapcizott. Ettől azonban nem csak a virágpor szóródott szét, de még a bibén lévő nektár is kicsurrant a fűbe.

Aztán csak szállt, repült szegény Zümi egyik helyről a másikra, de egyik virágnál se járt sikerrel. Mindenütt kárba veszett a fáradsága, mert szétprüszkölte a drága virágport.

Még beszélgettek volna tovább, azonban épp akkor ért a bejárathoz a „lusta” méhecske. Szégyenkezve fordította ki a puttonyát, mutatva annak üres belsejét, hogy ma sem sikerült elvégeznie a rá bízott feladatot.

Na, hadd nézzelek meg jobban – szólt rá a kapus. Ha jól látom, pirul az orrod, és kissé mintha nedves is lenne. A szárnyaid is olyan csapzottak, izgatottan verdesnek. Szerintem, te beteg vagy. Megfáztál, nemhiába aludtál a kaptár peremén az elmúlt napokban. Meghűltél ebben a kora tavaszi, hideg időben.

Közbenjárok az érdekedben, pár napot maradj idehaza. Majd segítesz nekem a kaptár őrzésében. Aztán ha meggyógyultál, mehetsz vissza dolgozni.

A méhecskének az aggódó szavak, a gondoskodás nagyon jólesett. Meg is fogadta, és otthon maradt néhány napig, természetesen, a királynő engedélyével.

Miután finom mézzel kikúrálta magát, a negyedik nap reggelén már alig várta, hogy társaival együtt mielőbb kirepülhessen aznapi munkahelyükre, a virágba borult gyümölcsösbe.

És láss csodát! A cseresznyefa virágaiból annyi virágport meríthetett, amennyit csak akart. Egyszer sem csavarintotta meg az orrát a korábban oly gyötrő tüsszentés. Boldogan röpült virágról-virágra, aztán ahogy megtelt a kosárkája, már fordult is vissza a kaptár felé. Aztán újra ki, a rétre.

Aznap ő gyűjtötte a legtöbb virágport, és végre mindenki dicsérte.

Örömében táncra perdült a levegőben, és közben olyan szépen zümmögött, hogy még a gondterhelt királynőt is felderítette, és valamennyi társát megmosolyogtatta…

Képek forrása: www.stockfreeimages.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük