Hirdetés Partneri kampány helye
Receptek

Virsli télikabátban

Kedves barátnőmtől, Zsuzsitól kaptam a receptet. Összefutottunk a boltban, míg én -akkor még legényember lévén- a mélyhűtő rekeszt nézegettem. A párszavas beszélgetés során elmondta, hogy az éppen leárazott vajastésztába ő virslit szokott göngyölni, és az milyen finom.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Virsli télikabátban

Több se kellett, hamar megvan, finom is, uccu, vajastészta a kosárba, mellé a virsli, meg egy kis folyadékutánpótlás, és spuri haza. Csorgó nyállal. Otthon kezdődtek a nehézségek, mert a vajastésztába nem tudtam belegöngyölni a virslit, mert a fagyott vajastészta persze kemény volt, mint a cvibak. Hogy felengedjen -nagyon szellemesen és találékonyan- meleg vízbe tettem. Fel is engedett, hamar. A mosogató kipucolásával eltelt egy kis idő. Szerencsére, mivel akciós volt a vajastészta, nem csak egy csomaggal vettem. Konok ember lévén, "most már csak azért is vajastésztás virslit fogok enni" felkiáltással elővettem egy másikat. Ezt már meg sem próbáltam göngyölni, egyből beraktam a sütőbe (akkoriban mikró még csak milliomoséknál volt, ott is mint luxuscikk), hogy felengedjen. Persze, hogy ezt mielőbb megtegye, nagylángon. Tapasztaltabb konyhanyűvők már most röhögnek, mert tudják mi lesz a nagylángon melegített fagyasztott cuccokból… Na a lényeg az, hogy mire észbekaptam a külseje megégett, de feketére, a belseje persze fagyott maradt. Kuka. Tepsi vakarás. Szerencsére a vajas tészta akciós volt, így nem csak két csomaggal vettem. A következővel már irtó trükkös voltam! Grillzacskóban belelógattam forró vízbe! Ki is engedett szépen. Göngyölhető is volt! Bele is göngyöltem a virslit, meg is kentem tojássárgájás tejföllel. Meg is sütöttem, és már rohadt éhes voltam, mire végre kész lett.

Gyönyörűen aranylott a teteje, ragyogóan barnállott az oldala, ropogóan levelesre sült. Remek tészta volt. A virslit is megtaláltam benne egy idő után. Zsuzsi másnap felvilágosított, hogy nem csak egy virslit szokott beletekerni, hanem szétszedi a tésztát, kinyújtja, nagyobb kockákra vágja, s abba göngyöli a virsliket. Azóta én is úgy készítem és virsli kabátkában névre hallgat. De az az első, az bizony virsli volt télikabátban. Kevés drágább virslit ettem, mint az volt. Három csomag vajastésztában…

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Magyaros Burgonyaleves – Laktató és ízletes házias recept Grillezett csirkemelles friss saláta – Egészséges és ízletes ebédötlet Vöröslencse-leves (Dal) – Egyszerű, tápláló és fűszeres Padlizsános zöldségleves – Könnyű és tápláló egytálétel Marhahúsos brokkoli wokban – Gyors és ízletes ázsiai ihletésű recept Spenóttal és sajttal töltött csirkemell – Szaftos és ízletes fogás Friss zöldséges wrap – Egészséges és könnyű tízórai Sajtos-spenótos gnocchi ropogós baconnel

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük