Sárkányka

Az apa négy-, az anyasárkány háromfejű volt. Öt gyermekük között akadt két- meg háromfejű is, aszerint, hogy melyik szülőjükre hasonlítottak. Ugyanakkor a legkisebb sárkánylány csupán egyetlen, habár nagyon csinos fejecskével rendelkezett. Szegény, szomorkodott is eleget, hogy – a szokásostól eltérően – neki csak egyetlen fej nőtt a nyakán.
Ha rajta múlik, bizonyára növeszt mellé még hármat vagy négyet, hogy túltegyen a testvérein. Csakhogy sajnos, ehhez nem volt elég napokon át az esőben ácsorogni, és a nyaka masszírozása se oldotta meg a problémát. Nem lehetett mit tenni, ilyennek született.
Ezen a kis szépséghibán kívül, egy másik nyomasztó gondja is akadt. Mert bár szerteágazó rokonsága – ha dühös volt, ha nem -, folyton tüzet okádott, ő csak egy apró szikrácskát volt képes kibocsátani a torkából. Azt is csak akkor, ha nagyon erősen koncentrált, vagy véletlenül csuklott egyet. Különös módon, ha hideget érzett, akkor jött rá a szapora csuklás.
Filigrán alkata, szerény tűzcsiholó képességei miatt "Sárkánykának" csúfolták, míg testvérei olyan hangzatos neveket viseltek, mint a Tűzokádó, Égetőajkú, Lángleheletű és Forrófejű.
Elkeseredettsége odáig fokozódott, hogy elhatározta, világgá megy. Addig akart vándorolni, amíg valaki meg nem tanítja tüzet fújni, vagy más módon szert nem tesz erre a képességre.
Már hetek óta bolyongott, hol gyalogolt, hol meg repült, de még a lakóhelyüket körülvevő erdőrengetegből se sikerült kijutnia. Aztán, egyszer csak, a fák sűrűjében gyengén pislákoló fényt vett észre. Ahogy közelebb ment, látta, kiért az erdő szélére, ahol egy roskatag házacska állt, abból szűrődött ki a világosság. Odaosont az ablakhoz, és óvatosan bekukucskált.
Egy családot látott, felnőtt embereket meg apró gyerekeket, akiket addig csak repülés közben, a magasból leshetett meg, ha apja, a négyfejű sárkány tiltása ellenére, túl közel merészkedett az erdő széléhez. A határhoz, amelyen túl más világ, az emberek világa kezdődött.
Mivel Sárkányka nem volt hatalmas termetű, inkább ember nagyságú, tarajos gyíkhoz hasonlított, amellett kedvesen mosolygó, nagy szemei voltak, a ház lakói nem ijedtek meg, amikor rájuk nyitotta az ajtót.
A kicsi sárkány az ajtóban szerényen megállt. Várta, hogy betessékelik, vagy elkergetik, mint hívatlan látogatót.
A ház gazdája hallomásból tudta, hogy a sötét rengetegben sárkányok tanyáznak. Ezeket a történeteket a nagyszüleitől hallotta, amit aztán a gyermekeinek meseként adott tovább. Igazán maga se hitt ezekben az elbeszélésekben. Úgy gondolta, a sárkányok csupán a fantázia szüleményei. Csak a gyerekek ijesztgetésére találták ki, azért, hogy ne menjenek az erdőbe, ahol bajuk eshet.
A gazda kissé félve, de kitárta a háza ajtaját, hogy a vendég bemehessen. Hitetlenkedve nézte a mesék alapján jóval hatalmasabbnak képzelt gyíkszerű lényt, amelynek a szeme csupa mosoly volt és ragyogás, és egyáltalában nem tűnt sem veszélyesnek, sem vadnak.
Sárkányka a gyerekekhez ment, akik rögtön odébb húzódtak a padon, hogy helyet adjanak neki maguk mellett.
A kicsi sárkány lekucorodott a kemény fapadra. Éhes volt, és úgy látta, a háziak éppen étkezéshez készültek, amikor ő váratlanul betoppant közéjük. A szoba közepén, egy lapos, lábakon álló fadarabon – nem tudta, hogy asztalnak hívják -, nyers zöldségeket, krumplit, hagymát látott, a ház sarkában ugyanakkor egy megkopasztott vadkacsát, és 2-3 pikkelyétől megfosztott halat vett észre.
Látta, hogy a gyerekek nagyon éhesek, de csak ímmel-ámmal rágcsálják a zöldséget, a nyers krumplit, valójában nem ízlik nekik. Az állati tetemekre mutatott, majd felkínálta azokat a gyerekeknek. Azok azonban csak a fejüket rázták, és mutatták, hogy rosszat tenne a hasuknak a nyers hús.
A sarokban üres, hideg kemence gubbasztott. Egy szem tűzifa se volt a házban. Ami a ház körül volt, az rég elfogyott, a sárkányok lakta erdőből pedig a háziak – mese ide, mese oda – nem mertek fát szedni. A szegénység miatt se tűzifa, se gyújtószerszám nem volt a házacskában.
A kicsi sárkány hamarosan maga is kezdte érezni, milyen dermesztő hideg van a szobában. A gyerekek fázósan bújtak egymáshoz, cidriztek, összekoppant még a foguk is, mert nem csak az éhségtől, de a hidegtől is szenvedtek.
A hűvös levegő miatt, Sárkányka elkezdett csuklani. A csuklástól egyre-másra ugráltak ki a tüzes szikrák a torkából. Minél nagyobbakat csuklott, annál nagyobb szikrák pattantak ki a szájából. Már az asztal lába is majdnem tüzet fogott.
A kicsi sárkány akkor gondolt egyet, és kirepült az ajtón. Berepült az erdőbe, ahonnan hamarosan tűzifával megrakodva tért vissza. A gazda gyorsan megrakta a kemencét. Sárkányka jó erősen arra gondolt, hogy ha most nem gyújt tüzet, megfagy ez a kedves, vendégszerető család. Egyre szaporábban csuklott, és egyenest a fahasábokra. A fadarabok meggyulladtak, és láss csodát, ettől kezdve valamennyi szikra láng formájában tört elő a szájából. A forró kemence percek alatt átmelegítette a kis helyiséget, a köré gyülekező aprónép nagy örömére. Amikor pedig a kicsi sárkány még a sparheltet is begyújtotta a torkából előtörő lángcsóvával, akkor lett ám nagy az öröm! A sarokban heverő, megpucolt szárnyas meg a halak a tűzön hamarosan megsültek, ínycsiklandó illat töltötte be a szobát. Mire az ízletes ételt elfogyasztották, mindenki át is melegedett, és jókedvű lett.
A kicsi sárkány hálából, mert képessé tették, hogy lángot fújjon, megajándékozta a szegény embert. Körberepült, és fekete hamuval jelölte meg a határt, ameddig a szegény ember azután a saját tulajdonának tekinthette az erdő egy részét. Csak hogy többé ki ne fogyjon a tüzelőjük. Egy befőttes üvegbe pedig szikrákat fújt, és mivel a sárkányszikra örökégő, ezzel biztosította a mindenkori gyújtószerszámot is a család számára.
Azután nagy tiszteletkört téve a kunyhó fölött, visszarepült saját birtokukra, a sárkányok földjére.
Testvérei örömmel fogadták, és most már maguk közül valónak tekintették, hiszen a kicsi sárkány is képes volt lángot fújni épp úgy, mint ők.

Kép forrása: www.gettyimages.com