Hirdetés Partneri kampány helye
Gyerekirodalom, hangos mesék

Sárkányka

A sárkánycsalád egy hatalmas, vadregényes erdőkkel körülvett sziklás hasadékban élt emberemlékezet óta. Az egész rengeteget ők uralták, a helyet nem is említette másként a köznyelv, mint a Sárkányok földje.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Sárkányka

Az apa négy-, az anyasárkány háromfejű volt. Öt gyermekük között akadt két- meg háromfejű is, aszerint, hogy melyik szülőjükre hasonlítottak. Ugyanakkor a legkisebb sárkánylány csupán egyetlen, habár nagyon csinos fejecskével rendelkezett. Szegény, szomorkodott is eleget, hogy – a szokásostól eltérően – neki csak egyetlen fej nőtt a nyakán.
Ha rajta múlik, bizonyára növeszt mellé még hármat vagy négyet, hogy túltegyen a testvérein. Csakhogy sajnos, ehhez nem volt elég napokon át az esőben ácsorogni, és a nyaka masszírozása se oldotta meg a problémát. Nem lehetett mit tenni, ilyennek született.
Ezen a kis szépséghibán kívül, egy másik nyomasztó gondja is akadt. Mert bár szerteágazó rokonsága – ha dühös volt, ha nem -, folyton tüzet okádott, ő csak egy apró szikrácskát volt képes kibocsátani a torkából. Azt is csak akkor, ha nagyon erősen koncentrált, vagy véletlenül csuklott egyet. Különös módon, ha hideget érzett, akkor jött rá a szapora csuklás.
Filigrán alkata, szerény tűzcsiholó képességei miatt "Sárkánykának" csúfolták, míg testvérei olyan hangzatos neveket viseltek, mint a Tűzokádó, Égetőajkú, Lángleheletű és Forrófejű.
Elkeseredettsége odáig fokozódott, hogy elhatározta, világgá megy. Addig akart vándorolni, amíg valaki meg nem tanítja tüzet fújni, vagy más módon szert nem tesz erre a képességre.
Már hetek óta bolyongott, hol gyalogolt, hol meg repült, de még a lakóhelyüket körülvevő erdőrengetegből se sikerült kijutnia. Aztán, egyszer csak, a fák sűrűjében gyengén pislákoló fényt vett észre. Ahogy közelebb ment, látta, kiért az erdő szélére, ahol egy roskatag házacska állt, abból szűrődött ki a világosság. Odaosont az ablakhoz, és óvatosan bekukucskált.
Egy családot látott, felnőtt embereket meg apró gyerekeket, akiket addig csak repülés közben, a magasból leshetett meg, ha apja, a négyfejű sárkány tiltása ellenére, túl közel merészkedett az erdő széléhez. A határhoz, amelyen túl más világ, az emberek világa kezdődött.
Mivel Sárkányka nem volt hatalmas termetű, inkább ember nagyságú, tarajos gyíkhoz hasonlított, amellett kedvesen mosolygó, nagy szemei voltak, a ház lakói nem ijedtek meg, amikor rájuk nyitotta az ajtót.
A kicsi sárkány az ajtóban szerényen megállt. Várta, hogy betessékelik, vagy elkergetik, mint hívatlan látogatót.
A ház gazdája hallomásból tudta, hogy a sötét rengetegben sárkányok tanyáznak. Ezeket a történeteket a nagyszüleitől hallotta, amit aztán a gyermekeinek meseként adott tovább. Igazán maga se hitt ezekben az elbeszélésekben. Úgy gondolta, a sárkányok csupán a fantázia szüleményei. Csak a gyerekek ijesztgetésére találták ki, azért, hogy ne menjenek az erdőbe, ahol bajuk eshet.
A gazda kissé félve, de kitárta a háza ajtaját, hogy a vendég bemehessen. Hitetlenkedve nézte a mesék alapján jóval hatalmasabbnak képzelt gyíkszerű lényt, amelynek a szeme csupa mosoly volt és ragyogás, és egyáltalában nem tűnt sem veszélyesnek, sem vadnak.
Sárkányka a gyerekekhez ment, akik rögtön odébb húzódtak a padon, hogy helyet adjanak neki maguk mellett.
A kicsi sárkány lekucorodott a kemény fapadra. Éhes volt, és úgy látta, a háziak éppen étkezéshez készültek, amikor ő váratlanul betoppant közéjük. A szoba közepén, egy lapos, lábakon álló fadarabon – nem tudta, hogy asztalnak hívják -, nyers zöldségeket, krumplit, hagymát látott, a ház sarkában ugyanakkor egy megkopasztott vadkacsát, és 2-3 pikkelyétől megfosztott halat vett észre.
Látta, hogy a gyerekek nagyon éhesek, de csak ímmel-ámmal rágcsálják a zöldséget, a nyers krumplit, valójában nem ízlik nekik. Az állati tetemekre mutatott, majd felkínálta azokat a gyerekeknek. Azok azonban csak a fejüket rázták, és mutatták, hogy rosszat tenne a hasuknak a nyers hús.
A sarokban üres, hideg kemence gubbasztott. Egy szem tűzifa se volt a házban. Ami a ház körül volt, az rég elfogyott, a sárkányok lakta erdőből pedig a háziak – mese ide, mese oda – nem mertek fát szedni. A szegénység miatt se tűzifa, se gyújtószerszám nem volt a házacskában.
A kicsi sárkány hamarosan maga is kezdte érezni, milyen dermesztő hideg van a szobában. A gyerekek fázósan bújtak egymáshoz, cidriztek, összekoppant még a foguk is, mert nem csak az éhségtől, de a hidegtől is szenvedtek.
A hűvös levegő miatt, Sárkányka elkezdett csuklani. A csuklástól egyre-másra ugráltak ki a tüzes szikrák a torkából. Minél nagyobbakat csuklott, annál nagyobb szikrák pattantak ki a szájából. Már az asztal lába is majdnem tüzet fogott.
A kicsi sárkány akkor gondolt egyet, és kirepült az ajtón. Berepült az erdőbe, ahonnan hamarosan tűzifával megrakodva tért vissza. A gazda gyorsan megrakta a kemencét. Sárkányka jó erősen arra gondolt, hogy ha most nem gyújt tüzet, megfagy ez a kedves, vendégszerető család. Egyre szaporábban csuklott, és egyenest a fahasábokra. A fadarabok meggyulladtak, és láss csodát, ettől kezdve valamennyi szikra láng formájában tört elő a szájából. A forró kemence percek alatt átmelegítette a kis helyiséget, a köré gyülekező aprónép nagy örömére. Amikor pedig a kicsi sárkány még a sparheltet is begyújtotta a torkából előtörő lángcsóvával, akkor lett ám nagy az öröm! A sarokban heverő, megpucolt szárnyas meg a halak a tűzön hamarosan megsültek, ínycsiklandó illat töltötte be a szobát. Mire az ízletes ételt elfogyasztották, mindenki át is melegedett, és jókedvű lett.
A kicsi sárkány hálából, mert képessé tették, hogy lángot fújjon, megajándékozta a szegény embert. Körberepült, és fekete hamuval jelölte meg a határt, ameddig a szegény ember azután a saját tulajdonának tekinthette az erdő egy részét. Csak hogy többé ki ne fogyjon a tüzelőjük. Egy befőttes üvegbe pedig szikrákat fújt, és mivel a sárkányszikra örökégő, ezzel biztosította a mindenkori gyújtószerszámot is a család számára.
Azután nagy tiszteletkört téve a kunyhó fölött, visszarepült saját birtokukra, a sárkányok földjére.
Testvérei örömmel fogadták, és most már maguk közül valónak tekintették, hiszen a kicsi sárkány is képes volt lángot fújni épp úgy, mint ők.

Kép forrása: www.gettyimages.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük