Hirdetés Partneri kampány helye
TB ellátások, Gyed, Gyes

A gyed mellett is jár a bölcsődei ellátás!

A gyermekgondozási díj (gyed) mellett is jár a bölcsődei ellátás a szülőknek - hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkára a gyed extra intézkedéscsomagról tartott szerdai budapesti sajtótájékoztatón. Soltész Miklós arról beszélt, a családtámogatási rendszer minden élethelyzetre segítséget tud adni.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A gyed mellett is jár a bölcsődei ellátás!

Nő a bölcsődei férőhelyek száma
    
Ebben a kormányzati ciklusban 28 milliárd forintot fordítottak, illetve fordítanak még az év végéig a bölcsődei férőhelyek bővítésére, felújítására. Hozzátette, ezzel több mint 5 ezerrel nőtt, illetve nő a férőhelyek száma.
    
Elmondta azt is Soltész Miklós, a 2014-2020 uniós költségvetési időszakra felmérik, hol van még szükség az országban új bölcsődei férőhelyekre, vagy felújításokra.

Alaptalan állítás jelent meg a gyes extrával kapcsolatban
    
Soltész Miklós közölte, azért tart sajtótájékoztatót, mert az elmúlt napokban több hamis állítás is elhangzott a gyed extrával kapcsolatban, ezért azokat cáfolni akarja. Elmondta, baloldali, illetve szocialista politikusok egyebek mellett azt állították, hogy két, 3 év alatti gyerek után csak egy gyes jár a szülőknek.

A gyed extra segíti a munkába vissza térő kismamákat és az újabb gyereket vállaló családokat  
 
Az államtitkár a vonatkozó jogszabályokat idézve azt mondta, két, 3 év alatti gyerek után két gyes-t kapnak a szülők, sőt az ikergyerekek után dupla gyes jár. Ez azt jelenti, hogy ha egy "kettes iker" után újabb gyerek születik, akkor a családnak már három gyes jár.
    
Soltész Miklós arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyed extra bevezetése érinti a dolgozni kívánó anyákat, a családalapító fiatalokat, valamint az újabb gyereket vállaló szülőket.
    
A családoknál több pénz marad a gyed extra és családi adókedvezmény bevezetésével

Közölte, a gyed extra és a családi adókedvezmény együtt jelentősen bővítette a családtámogatási rendszert. Tájékoztatása szerint a családi adókedvezmény januári kibővítése 260 ezer családot érint és a kormány idén több mint 55 milliárd forinttal több pénzt hagy náluk.

Az államtitkár azt mondta, ezeket az elért intézkedéseket veszélyezteti a "gyurcsányi és a mesterházy-i politika". Soltész Miklós arról beszélt, ők voltak azok, akik a kormányzásuk ideje alatt a gyest háromról két évre csökkentették, és akik a családi adókedvezményt az egy és kétgyermekes családoktól elvették.

Az idei év első napján bevezetett gyed extra több intézkedést jelent
   
A január 1-jével bevezetett gyed extra négy konkrét intézkedést jelentett. Így a gyes és gyed folyósítása mellett újra vállalható munka a gyermek egyéves kora után. Testvér születése esetén a korábbi ellátások megmaradnak, így  például két gyedre vagy két gyesre is jogosulttá válhatnak az érintettek egy időben. A harmadik intézkedés a diplomás gyed bevezetése, míg a negyedik a három- vagy többgyermekes kismamákat foglalkoztató munkaadók újabb adókedvezményét jelenti.

Forrás: MTI
Fotó:
photostock – FreeDigitalPhotos.net

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet? Apaszabadság Magyarországon – Mennyi az annyi, és mit tanulhatnánk a többi európai országtól? 2026-os SZJA-kedvezmények: ennyi pénzt hagysz az asztalon, ha nem nyilatkozol időben CSOK Plusz 2026: 6 tipikus hiba, amin tényleg milliók múlhatnak – és egy példa, mennyit buksz, ha rosszul időzítesz Havi 50–65 ezer forint vissza a bölcsis díjból 2026-ban? Mutatjuk, ki kapja meg és hogyan igényeld 10 perc alatt 645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép Akár havi +80 ezer Ft is maradhat nálad 2026-tól. Így kapod meg a dupla családi adókedvezményt – lépésről lépésre Szép tervek, nehéz valóság: Miért nem a fiatalokhoz jutnak a kedvezményes hitelek?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük