Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Egészségügyi szűrőprogram a gyakori betegségek megelőzéséért Szolnokon

Tiszta szívvel Szolnokért! elnevezéssel betegségmegelőző szűrővizsgálati program indul hétfőn Szolnokon, a szűrésre öt napig a település öt helyszínén várják majd az érdeklődőket - jelentette be Szalay Ferenc (Fidesz) polgármester csütörtökön sajtótájékoztatón.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Egészségügyi szűrőprogram a gyakori betegségek megelőzéséért Szolnokon

A testmozgásra is időt fordító életmóddal és rendszeres szűrővizsgálatokkal sokat tehet minden ember egészsége megőrzéséért, ez az akció az utóbbihoz kínál lehetőséget – jelölte meg a program lényegét Bene Ildikó fideszes országgyűlési és önkormányzati képviselő, a főszervező szolnoki Hetényi kórház főigazgatója. A megelőzésen túl az is fontos, hogy az eredményes gyógyításhoz egy-egy betegséget minél hamarabb felismerjenek a szakemberek – tette hozzá.
    
A szűréseken például a szív- és érrendszeri betegségek felderítésére megmérik a haskörfogatot, a magasságot, a testtömeget, testzsírszázalékot, a vérnyomást, a pulzust, valamint a vércukor- és koleszterinszintet. Emellett van urológiai konzultáció, zöldhályogszűrés, csontsűrűségmérés, komputeres szemészeti szűrővizsgálat, hallásvizsgálat, légzésfunkció-szűrés, szájüregi vizsgálat, bőrgyógyászati vizsgálat valamint dietétikai tanácsadás.
    
A szűrővizsgálatokat minden nap más helyen, így a belvárosi Verseghy könyvtárban, a Széchenyi lakótelepi Hild könyvtárban, a Kodály iskolában, a vasútállomásnál lévő művelődési házban, valamint Szandaszőlősön, az ottani iskolában tartják.
    
A hétfői nyitónapon a Verseghy könyvtárban a belgyógyászati, a reumatológiai, és a nephrológiai szakterület főorvosai tartanak előadásokat az érdeklődőknek.

Forrás: MTI
Fotó:
patrisyu – FreeDigitalPhotos.net

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük