Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Nem elég csak az egyik karon vérnyomást mérni

Ma már szerencsére egyre több ember otthonában lapul egy vérnyomásmérő, ám a legfrissebb tanulmányok szerint sokan hibásan végzik. Dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája elárulja, mi mindenre kell odafigyelni.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Nem elég csak az egyik karon vérnyomást mérni

A szív-és érrendszeri megbetegedések továbbra is vezető haláloknak számítanak szinte az egész világon, így a szakemberek – és a betegek is – egyre inkább azon munkálkodnak, hogy csökkentség a kockázati tényezőket, valamint segíthessék a mielőbbi felismerését a magas vérnyomásnak.

{HASONLOCIKKEK}A The American Journal of Medicine-ban megjelent tanulmány szerint szoros összefüggés van a két karon mért szisztolés vérnyomás értéke közti különbség és a jövőbeni szív- és érrendszeri betegségek kialakulása között. Éppen ezért a kutatók azt javasolják, hogy ne csak az egyik, hanem mindkén karon mérjék meg az emberek a vérnyomásukat, hiszen ha 10 Hgmm, vagy annál nagyobb az eltérés, akkor lehet, hogy komolyabb bajt jelez, így ilyen esetben érdemes szakemberhez fordulni!

A Framingham Heart Study egy kutatásában 3390, negyven év feletti, egészséges önkéntest vizsgáltak, ahol kiderült, hogy azoknál, akiknek nagyobb volt a két karjukon mért érték közti különbség, mint 10 Hgmm, nagyobb eséllyel alakult ki szívprobléma.

További szabályok a helyes vérnyomásméréshez

„Szakszerűen a vérnyomást mindkét karon, fekve, ülve, állva, illetve a lábon is meg kell mérni. Ezt legjobb, ha orvos, vagy képzett asszisztens végzi.”– mondja dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája, aki a következőket javasolja még a megfelelő érték meghatározásához:

  • A mérést megelőző fél órában ne igyon teát, kólát, kávét, energiaitalt, vagy egyéb koffein tartalmú italt, és ne dohányozzon, egyébként hamisan magas értéket kap.
     
  • Vérnyomást kiürített hólyaggal mérjen.
     
  • A vérnyomást csak a testi adottságaihoz illeszkedő méretű mandzsettával mérje (4 méretben kapható).
     
  • A vérnyomásmérés ideje alatt ne beszéljen.
     
  • A karok jól meg legyenek támasztva.
     
  • Ne tegye keresztbe a lábait, különben hamisan magas eredményt kaphat.

Fontos, hogy ha magas értéket mér, akkor mielőbb forduljon szakemberhez!

„Természetesen egyetlen mérés alapján nem lehet egyértelműen kijelenteni a hipertóniát, így lehetőleg ne diagnosztizálja önmagát!” – hívja fel a figyelmet dr. Kapocsi Judit.

Forrás: Trombózisközpont
Fotó:
geralt – Pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük