Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

3 lépés apu visszahódítására

Apró fogások, huncutságok, melyekkel ismét olyan lehet mint az első randin!

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
3 lépés apu visszahódítására

Újjítani pedig lehet! De nem feltétlenül más ágyában kell keresni a vigaszt és a megoldást.

Érdemes újfajta dolgokat bevezetni a szexuális életbe. Hiszen a segédeszközök és ötletek tárháza szinte végtelen.

Első lépés: odafigyelés, magunkra és rá

Ne várjuk haza aput úgy, ahogyan mindig: ha eddig otthoni ruhában, hajcsavarókkal a fejünkön, vacsora készítés után étel-illat mámorában üdvözöltük férjünket, most változtasson: emlékezzen vissza milyen volt a kapcsolat legelején: csinosan, illatosan, fitten, jókedvűen és elsősorban vágyakozva, sóvárogva.

Tegyünk úgy mintha ez lenne az első randi, mintha minden ezen múlna (és végső soron sokminden múlhat ezen, hiszen ha belegondolunk, a kis ragadozó, inkább ugrik a friss finom husira, mint a jobban bejáratott régire. Gondolom, ezt senki sem szertné).

Öltözzön föl, kihívóan, vegye fel legszexisebb fehérneműjét és várja mosolyogva. Az állandó viták, szemrehányások, követelőzések mgmérgezik a kapcsolatot és tönkreteszik azt. Legyen feltűnően figyelmes és kedves. Igyekezzen ezen az estén a kedvében járni. Csak vele törődjön ezúttal. Ennyit mindenki megérdemel!

Második lépés: Egy kis neveletlenség

Ez tulajdonképpen rá va bízva a végtelen és buja fantáziájára. Én csak ötleteket tudok adni. Legyen huncut: kezdje az estét néhány kósza szóval, megjegyzéssel. De ezek legyenek pikánsak, akár szemtelenek is. Elevenítse fel az ősidők vad, élményteli szertkezését és hagsúlyozza, mennyire jó volt és mennyire imádta amikor éppen ezt-azt csinált. Mondja meg neki, hogy most is nedves a bugyija ha erre gondol. A jelszó: csak bátran. A férfiak szertik, ha az asszony nem mindig angyal. Egy pasim azt mondta: "-A nő legyen társaságban szűz apáca, de ha hazaérünk váljon a legjobb kurvává!"-ebben van valami, ez a pasik álma. Ha érdekessé, kiszámíthatatlanná válunk, az felkelti a figyelmet és a bennük szunnyadó vadászösztönt! Ezután biztosan lecsap a prédára: önre!

Harmadik lépés: A zsákmány

Ekkor lepje meg őt ismét. Egy vad fehérneművel, vagy valamiféle játékos öltözettel, mint pincérnő, ápolónő stb jelmez. Vigyen be egy új eszözt az ágyba. Például egy feltűnő színű vibrátort.Csinálják úgy, olyan pózban, ahogyan eddig nem. Nézzen bele a Káma Szútrába és biztosan ötletre lel!  Maszturbáljon előtte, vagy még hatásosabb, olyan helyen elégíti ki önmagát, ahol ura megláthatja és "véletlenül" meg is látja. Ez nagyon izgatóan hat a pasikra. Egymás testéről is ehetnek, nagyon erotikus és érzéki játék ez! Ím, megadtam a segédletet, most itt az ideje, hogy azt és úgy valósítsa meg, ahogyan az vágyaiknak megfelel. De egy a lényeg, az ágyban mindent szabad ami kettejüknek jó!

Végszó:

Ezt ismételje meg kellő gyakorisággal és meglátja: A hála nem marad el! Nők vagyunk, mindannyiunkban rejlik egy kis hucutság.

 UI:

Ha már elhatalmasodott önön a mindennapos fejfájás, érdemes beszerezni egy hatásos fejfájáscsillapítót!

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük