Hirdetés Partneri kampány helye
Családi Pénzügyek

Az első lakást vásárló fiatalok most juthatnak legelőnyösebben ingatlanhoz

Az elmúlt négy évben egyértelműen javult a fiatalok lakáshoz jutási esélye, és miután az első ingatlanjukat vásárlók által preferált lakástípusok ára már elérte a mélypontot, számukra most a legkedvezőbb a vásárlás az FHB elemzése szerint, amely az FHB Jelzálogbak, valamint az FHB Ingatlan Zrt. által készített Lakásáridex tematikus összeállítása.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Az első lakást vásárló fiatalok most juthatnak legelőnyösebben ingatlanhoz

Felidézik, hogy a hitelezési lehetőségek javulása, a munkalehetőségek bővülése, illetve az alacsony infláció egyaránt kedvezőbb helyzetbe hozták a fiatalokat.
    
A KSH szerinti havi átlagkeresetet alapul véve 2007-ben közel 2 havi, 2012-ben 1,3 havi, míg tavaly már csak 1,1 havi keresetből lehetett egy négyzetméternyi lakást megvásárolni. Miután 2015-ben már enyhe emelkedés várható a lakáspiacon, így az ár és a jövedelem aránya még optimális – áll az elemzésben.
    
Az FHB által összehasonlított adatok alapján a bérlet jobban drágult, mint a tulajdon: 2009-től a múlt év végéig a lakásárak 11 százalékkal estek, míg a bérleti díjak 4,2 százalékkal emelkedtek. Így a bérlet 15-17 százalékkal drágult a tulajdonhoz képest. 
    
Megjegyzik azt is, hogy a forinthitelek kamatai 6 százalék alá estek, és az állami támogatás egy 10 milliós hitelre meghaladja az 1,7 millió forintot, amely a 2005 és 2008 közötti szintnek felel meg. Ebből bő 1 millió a kamattámogatás, 440 ezer a lakástakarék-pénztári támogatás, a maradék az adókedvezmény és a szocpol támogatás között oszlik meg. 
    

{HASONLOCIKKEK}A második félévtől javítja a támogatás arányát az, hogy használt lakás vásárlásakor is jár majd a fél-szocpol – új nevén a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CsOK) – amely már egy gyermek után is igényelhető. Az új támogatás pedig már a 40 négyzetméteres lakások után is jár, jelenleg a minimális alapterület a támogatásoknál 60 négyzetméter. A munkaadók pedig adómentesen adhatnak 5 évente, 5 millió forint lakásvásárlási támogatást az alkalmazottaiknak.
    
Az FHB arra is felhívja a figyelmet, hogy egy 2013-as európai felmérés 350 ezerre teszi az 1989 után kivándorolt magyarokat. Egynegyedük lehet a 30 év alatti fiatal, de a 2009 után kivándoroltaknál arányuk eléri a 40 százalékot. 
    
Ez a fiatal csoport nem jelenik meg most vásárlóként, ellenben ha a megtakarításaik lehetővé teszik, mint befektetők jelenhetnek meg a lakáspiacon. Az ingatlanközvetítők már most érzékelik a külföldi kereslet növekedését.

Forrás: MTI
Fotó: geralt/Pixabay.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet? Apaszabadság Magyarországon – Mennyi az annyi, és mit tanulhatnánk a többi európai országtól? 2026-os SZJA-kedvezmények: ennyi pénzt hagysz az asztalon, ha nem nyilatkozol időben CSOK Plusz 2026: 6 tipikus hiba, amin tényleg milliók múlhatnak – és egy példa, mennyit buksz, ha rosszul időzítesz Havi 50–65 ezer forint vissza a bölcsis díjból 2026-ban? Mutatjuk, ki kapja meg és hogyan igényeld 10 perc alatt 645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép Akár havi +80 ezer Ft is maradhat nálad 2026-tól. Így kapod meg a dupla családi adókedvezményt – lépésről lépésre Szép tervek, nehéz valóság: Miért nem a fiatalokhoz jutnak a kedvezményes hitelek?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük