Hirdetés Partneri kampány helye
Családi Pénzügyek

Bővülhet az ingyenes gyermekétkeztetés, a gyed extra, a bölcsődei hálózat

Bővülne a családtámogatás, a gyermekvédelem, így a többi között az ingyenes gyermekétkeztetés, a gyed extra és a bölcsődei ellátás a napokban benyújtott családügyi törvényjavaslat nyomán - ismertette Novák Katalin és Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) két államtitkára szerdán Budapesten.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Bővülhet az ingyenes gyermekétkeztetés, a gyed extra, a bölcsődei hálózat

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón, egy belvárosi bölcsődében elmondta: a törvénycsomag parlamenti elfogadása esetén a 2014-ben bevezetett gyed extra – amely munka mellett is lehetővé teszi a családtámogatás folyósítását – már nem a gyermek egyéves, hanem féléves korától vehető igénybe. Így akár 900 ezer forintos többletjövedelemhez juthatnak az arra jogosult családok.

A bölcsődei diplomás nevelők jövedelme jövő év elejétől havi 40-60 ezer forinttal is növekedhet, miután a pedagógus-életpályamodellt rájuk is kiterjesztik. A szeptemberi családtámogatásokat pedig az ideihez hasonlóan a jövőben is augusztusban folyósítják majd, hogy segítsék a családok tanévkezdését – tette hozzá.

Elmondta: a bölcsődei modell 2017-től jobban alkalmazkodik majd a helyi igényekhez és több családhoz juthat el. A három év alatti gyermekek ellátására többféle bölcsőde vehető majd igénybe: az eddig megszokott mellett lesz mini, családi és munkahelyi bölcsőde is. A családi napközik sem szűnnek meg, hanem a három év alatti gyermekek ellátásába kapcsolódnak be, finanszírozásuk pedig kedvezőbb lesz.

Mindezzel összefüggésben az önkormányzatok feladatai is bővülnek. Eddig a tízezer lakos feletti településeken volt kötelező ez az ellátási forma, a törvényjavaslat elfogadása esetén 2018 végéig minden olyan településen gondoskodni kell erről, ahol negyvennél több három év alatti gyermek él, vagy legalább három család jelzi ilyen irányú igényeit – közölte Novák Katalin.

Novák Katalin elmondta, továbbra is megmarad a testvérgyed, amely azt jelenti, hogy két gyerek után kétszeres, három gyerek után háromszoros összeg jár, ha a gyerekek gyorsan egymás után születnek, valamint továbbra is igényelhetik a főiskolai, egyetemi hallgatók az egy évre szóló diplomásgyedet.

A további változások között említette, hogy jövő évtől egyszerre lehet majd igényelni a csecsemőgondozási díjat (csed) és a gyedet, tehát ezentúl nem kell külön-külön benyújtani az erre vonatkozó igényt.

Ezen kívül megteremtik a családi pótlékról való lemondás lehetőségét is, ami olyan családokat érinthet, amelyeknek az anyagi lehetőségei megengedik, hogy lemondjanak erről a juttatásról – közölte.

Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár elmondta: a jövő évtől minden iskolai szünetben kötelező lesz az önkormányzatok számára a rászoruló gyermekek napi egyszeri ingyenes étkeztetésének megszervezése. Az ehhez szükséges mintegy 4,5 milliárd forintot a kormány biztosítja majd.

Az államtitkár hangsúlyozta: az elmúlt öt évben többet tettek e téren, mint az előző két évtizedben. Az ingyenes gyermekétkeztetésben részesülők száma 3,5-szeresére, 92 ezerről 318 ezerre nőtt. Az óvodákban és bölcsődékben ez több mint 90 százalékos arányt jelent. A szociális kormányzat vizsgálja, miként lehet ezt kiterjeszteni az iskolák alsó és felső tagozataira.

Az ingyenes étkeztetésben idén nyáron pályázatok révén az önkormányzatok csaknem fele vett részt, így ebből 142 ezer gyermek részesülhetett. A jövő évtől a törvényjavaslat elfogadása esetén az önkormányzatoknak már kötelező lesz erről gondoskodni nemcsak nyáron, hanem minden iskolai szünetben, így először 2016 tavaszán. Az étkeztetéshez szükséges infrastruktúrát az önkormányzatoknak kell megszervezniük, vagy ahol ez nem megoldható, ott ki kell szállítani a családokhoz az ételt – mondta az államtitkár.
Hozzátette, mindezt a kormányzat teljes egészében finanszírozza, várhatóan az eddigi 3 milliárd helyett erre a célra elkülönített 4,5 milliárd elegendő lesz.

Czibere Károly elmondta: a törvénycsomag parlamenti támogatása esetén januártól megerősítik a gyermekjóléti szolgálatokat is annak érdekében, hogy a szakemberek gyorsabban értesüljenek az elhanyagolt, veszélyeztetett, bántalmazott gyerekekről, és minél hamarabb segíthessenek.

A családgondozás települési szinten, a hatósági, gyámügyi tevékenység járási szinten működik majd. A gyermekjóléti központok száma négyszeresére, 48-ról 198-ra nő, ehhez félmilliárdos többlettámogatás kapcsolódik, amelynek összege így 10,1 milliárdról 10,6 milliárdra emelkedik. További négyszázmilliót fordítanak majd a központok eszközfejlesztésére és a felkészítésre – közölte az államtitkár.

Czibere Károly hozzátette: jelenleg 60-70 támogatásra szoruló család jut egy gondozóra, ami szinte lehetetlenné teszi az eredményes munkát. Ahhoz az kell, hogy egyszerre legfeljebb 25 családdal foglalkozzon egy szakember, ezért a családgondozók létszámát lényegesen növelni kell, januártól pedig jelentős béremelést is kapnak – mondta.

Forrás: MTI
Fotó: artwithjustin/pixabay.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet? Apaszabadság Magyarországon – Mennyi az annyi, és mit tanulhatnánk a többi európai országtól? 2026-os SZJA-kedvezmények: ennyi pénzt hagysz az asztalon, ha nem nyilatkozol időben CSOK Plusz 2026: 6 tipikus hiba, amin tényleg milliók múlhatnak – és egy példa, mennyit buksz, ha rosszul időzítesz Havi 50–65 ezer forint vissza a bölcsis díjból 2026-ban? Mutatjuk, ki kapja meg és hogyan igényeld 10 perc alatt 645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép Akár havi +80 ezer Ft is maradhat nálad 2026-tól. Így kapod meg a dupla családi adókedvezményt – lépésről lépésre Szép tervek, nehéz valóság: Miért nem a fiatalokhoz jutnak a kedvezményes hitelek?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük