Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Vádat emeltek a halálra éheztetett gyöngyösi kislány szülei ellen

Vádat emelt a halálra éheztetett másfél éves gyöngyösi kislány szülei ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt a Heves Megyei Főügyészség - tájékoztatta a vádhatóság szóvivője szerdán az MTI-t.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Vádat emeltek a halálra éheztetett gyöngyösi kislány szülei ellen

A vádirat szerint a megfelelő táplálás hiánya vezetett 2016 májusában egy másfél éves kisgyermek halálához, amiért az apát és az anyát közösen terheli a felelősség. A vádlottak élettársakként éltek együtt egy gyöngyösi bérlakásban két közös kiskorú gyermekükkel: egy négyéves és egy másfél éves kislánnyal. 2015 késő őszétől a szülők kisebbik gyermeküket szándékosan nem gondozták, a védőnővel egyáltalán nem tartották az előírt kapcsolatot, és a kicsit egyéves kora után az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatra sem vitték el.

A kislánynak a szükséges táplálékot sem biztosították. A gyermek ennek következtében – hosszú szenvedés után – halt meg a lakásban 2016. május 12-én reggel – tudatta a szóvivő.

A megfelelő táplálás hiányában a másfél éves kisgyermek testtömege nem érte el a 3,5 kilogrammot, ami alig volt több születési súlyánál. A kislány igen nagy mértékben lesoványodott, belső szervei kiszáradtak, bőr alatti zsírszövete szinte teljesen hiányzott, mindezek mellett agyduzzanata keletkezett. Halála végül a súlyos kiszáradás és alultápláltság miatt kialakult heveny légzési-keringési elégtelenség miatt állt be.

A Heves Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja a szülőket, akik szülői felügyeleti jogának megszüntetésére – a büntetőeljárással párhuzamosan – per van folyamatban az illetékes bíróságon.

A szóvivő közölte: a főügyészség az előzetes letartóztatásban lévő vádlottakra fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.

Forrás: MTI
Fotó: succo/pixabay.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük