Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

A koraszülötteknek sem ártanak a védőoltások

A koraszülött csecsemőkre nem a védőoltások, hanem a fertőző betegségek jelentenek veszélyt, nekik és a kissúlyú újszülötteknek még nagyobb szükségük van a vakcinák nyújtotta védelemre, mint más csecsemőknek - közölte a Semmelweis Egyetem II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának Perinatológiai Intenzív Centruma (PIC) kedden az MTI-vel.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A koraszülötteknek sem ártanak a védőoltások

Az általuk tartott sajtóbeszélgetés után eljuttatott közleményben azt írták: a fertőző betegségek elleni védőoltások a koraszülöttek és a kis súllyal született csecsemők számára különösen fontosak, hiszen számos tanulmány szerint sokuk szorul kórházi ápolásra, illetve veszti életét olyan betegségek miatt, amelyek védőoltással megelőzhetőek. A koraszülötteknek nagyobb a fertőzésekkel szembeni fogékonyságuk, mert alacsonyabb az anya által a méhlepényen keresztül biztosított immunvédelem mértéke.

Idézték Kocsis Istvánt, a PIC osztályvezetőjét, aki szerint az egészségügyi dolgozók egy részében is még él a tévhit, hogy a koraszülöttek és a kissúlyú újszülöttek születési súlya, éretlenségi foka, izomtömege befolyásolja egy vakcina hatékonyságát, ezt azonban a tudományos kutatások nem támasztják alá. Ahogy az is közkeletű tévhit, hogy a koraszülöttek immunrendszere nem alakít ki elégséges immunválaszt az oltásra – hangsúlyozta.

Emiatt a szakorvosok azt javasolják, hogy minden stabil állapotú koraszülött a születési súlyára való tekintet nélkül, kronológiai életkorban – vagyis a születés óta eltelt idő szerint – ugyanazt az oltási sort kapja meg, mint a többi csecsemő. Példaként említették: a gennyes agyhártyagyulladást okozó baktérium elleni vakcina életmentő lehet, a rotavírus elleni védőoltás pedig súlyos szövődményektől mentheti meg a gyengébb immunrendszerű koraszülött csecsemőt. 

A koraszülött csecsemőkre tehát nem a védőoltás jelent veszélyt, hanem a fertőző betegségek – összegeztek.

Forrás: MTI
Fotó: KOMUnews/flickr

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük