A kétéves gyerek a Hír TV információi szerint felügyelet nélkül volt, és kiszaladt egy kocsi elé a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ópályiban. A sofőr ugyan azonnal fékezett, már nem tudta elkerülni a balesetet, így a gyerek több métert repült, majd az aszfaltra esett.
Pillanatokon belül több, mint száz rokon és ismerős jelent meg, és azonnal lincshangulat alakult ki – a sofőr ezért elhajtott a helyszínről. Később megállt és értesítette a rendőrséget, akik nagy erőkkel vonultak ki a baleset helyszínére. Kiérkezésükkor a tömeg még mindig a gázolót követelte és fenyegette. A gyermeket a nyíregyházi kórházba szállították.
A cserbenhagyást és a segítség elmulasztását a törvény bünteti, az elkövető egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A sofőr vélhetően attól tartott, hogy ha nem hagyja el a helyszínt, megismétlődik az olaszliszkai tragédia, mely során két gyermeke szeme láttára verte halálra a vezetőt a rokonság.
Az akkori áldozat, Szögi Lajos a falun áthajtva majdnem elsodort egy kislányt, aki kiszaladt az útra. Sérülés nem történt, a lányt még csak a visszapillantó tükör sem érintette – ahogy a későbbi vizsgálatok bebizonyították.
A férfi megállt, hogy ellenőrizze, hogy a kislány nem szenvedett-e sérülést, az autóból azonban már nem tudott kiszállni: a felbőszült rokonok kirángatták kocsijából és két gyermeke szeme láttára verték halálra. A köztiszteletben álló, megbecsült tanárra – és egyben többgyermekes apára – közel 100 ütést és rúgást mértek. A támadók hamarosan elmenekültek a helyszínről, mire azonban a mentők kiérkeztek, az áldozat belehalt fejsérüléseibe. Temetésén több ezer gyászoló vett részt, a 2006-os eset az egész országot megrázta.
Három évvel később, 2009-ben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság valamennyi vádlottat bűnösnek találta, és a lehető legsúlyosabb büntetést szabta ki rájuk.
Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri