Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Újabb kisbaba született mentőkocsiban Szentesen

A fiatal mentőtiszt elképesztő empátiával és szaktudással segítette világra a kis Szonját.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Újabb kisbaba született mentőkocsiban Szentesen

Szerda hajnalban riasztották a szentesi mentőket egy kismamához, akinek elfolyt a magzatvize – a kórházba azonban már nem sikerült "időben" beérniük, a szülés a mentőkocsiban megkezdődött. Ismét a mentősök segítették a világra a kisbabát, ahogy pár napja is így történt Nyírbátorban.

A történetet most is az Országos Mentőszolgálat osztotta meg a Facebookon:

"MENTŐBEN JÖTT VILÁGRA SZONJA

Hajnalban riasztották a szentesi mentőket, hogy egy mindenórás anyukánál talán elfolyt a magzatvíz. Az esetkocsi pillanatok alatt a helyszínre ért, ahol az aggódó apuka már a kapuban várta őket. Kiderült, hogy a fájások már jó ideje elkezdődtek, és addigra szinte összefüggővé váltak. A mentőtiszt jól sejtette, hogy nem fognak beérni a kórházba, ezért minden lehetőségre felkészülve indultak el. Így is lett. Pár kilométerrel később már félre is kellett állni a mentővel, hisz beindult a szülés. A rutinos csapat tette a dolgát. A gépkocsivezető azonnal hátra szaladt, hiszen ilyenkor minden kézre szükség lehet. A mentőtiszt nő, fiatal kora ellenére elképesztő empátiával és szaktudással segítette világra a kis Szonját. Az egészségesen felsíró kislány hangja bizony hatalmas örömet okozott, nem csak az édesanyának vagy a köldökzsinórt elvágó gépkocsivezetőnek, de a születés csodájától meghatódott mentőtisztnek és ápolónak is. Az újszülött és az édesanya ellátása után stabil paraméterekkel indult el újra a mentő a fiatal családdal. Az újszülöttnek boldog és egészséges életet kívánunk, Bajtársainknak gratulálunk!"

Forrás és kép: Országos Mentőszolgálat / Facebook

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük