Hirdetés Partneri kampány helye
Családi Pénzügyek

Kiterjesztik az egyszeri anyasági támogatást a külhoni magyarságra is

A kormány jövő januártól a Köldökzsinór program keretében kiterjeszti az egyszeri anyasági támogatást a külhoni magyarságra is, erre 640 millió forintot különítettek el első évben - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára az MTI-nek.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Kiterjesztik az egyszeri anyasági támogatást a külhoni magyarságra is

A Köldökzsinór programmal azt szeretnék jelezni, hogy a kormány számára minden megszületett magyar gyermek érték, szülessen bárhol a világon – mutatott rá a család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár, aki hangsúlyozta: a családok támogatása számukra nem kiadás, hanem befektetés.

A program alapján jövő januártól megteszik az első lépéseket, hogy a magyarországi családtámogatási formák közül bizonyos juttatásokat azok is megkaphassanak, akik nem Magyarország közigazgatási határain belül vállalnak gyermeket.

Első lépésként az egyszeri anyasági támogatást januártól minden magyar édesanya megkapja, függetlenül attól, hogy a gyermeke a világ mely pontján született.

Ez érvényes a Kárpát-medence és a diaszpóra magyarságára egyaránt – jelezte Novák Katalin. Hozzátette: egy egyszeri, 64 125 forintos támogatásról van szó, és mintegy 10 ezer gyermekkel számoltak az első évben, így összesen 640 millió forintos keretet különítettek el.

A támogatást akkor kaphatják meg az érintettek, ha a gyermeket anyakönyveztetik, illetve tekintettel a felvidéki helyzetre a magyar igazolvány is jogosító okmány lesz.

Szintén januártól kiterjesztik a babakötvényt is: minden gyermeknek indítanak egy Start-számlát, ezen 43 ezer forintos kezdőtőkét helyeznek el. Utána erre lehet további megtakarításokat elhelyezni, és ezt az állam kamattámogatással kiegészíti majd. Amikor a magyar fiatal 18 éves lesz, akkor megkaphatja az összegyűlt összeget – fejtette ki Novák Katalin.
 

Forrás: MTI
Fotó: innainnchik / pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet? Apaszabadság Magyarországon – Mennyi az annyi, és mit tanulhatnánk a többi európai országtól? 2026-os SZJA-kedvezmények: ennyi pénzt hagysz az asztalon, ha nem nyilatkozol időben CSOK Plusz 2026: 6 tipikus hiba, amin tényleg milliók múlhatnak – és egy példa, mennyit buksz, ha rosszul időzítesz Havi 50–65 ezer forint vissza a bölcsis díjból 2026-ban? Mutatjuk, ki kapja meg és hogyan igényeld 10 perc alatt 645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép Akár havi +80 ezer Ft is maradhat nálad 2026-tól. Így kapod meg a dupla családi adókedvezményt – lépésről lépésre Szép tervek, nehéz valóság: Miért nem a fiatalokhoz jutnak a kedvezményes hitelek?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük