Hirdetés Partneri kampány helye
Családi Pénzügyek

Új határozat: Elengedik a nők diákhitel-tartozását a harmadik gyermekük után

A családalapítást, a gyermekvállalást és nevelést szeretné segíteni a kormány a diákhitel-tartozás felfüggesztéséről, illetve elengedéséről szóló döntésével - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Új határozat: Elengedik a nők diákhitel-tartozását a harmadik gyermekük után

Novák Katalin azzal kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót, hogy kedden megjelent a Magyar Közlönyben a határozat, amely szerint a diákhitellel rendelkező nők esetében 2018. január 1-jétől az első gyermek születésénél három évre felfüggesztik a tartozás törlesztését, a második gyereknél a felfüggesztés mellett a tartozás felét is elengedik, míg a harmadik gyerek esetében teljes mértékben elengedik a tartozást.

A részletekről szólva elmondta, a felfüggesztést és az elengedést a 2018. január 1-je után született gyerekek után lehet igényelni, de már a várandósság harmadik hónapjától kezdve kérhető, és a vér szerinti, valamint az örökbefogadott gyerekek esetében is érvényesíthető. A kedvezménybe a már meglévő gyerekeket is beszámítják, tehát ha már van egy gyerek, és megfogan a második, akkor a felét engedik el a tartozásnak.

A felfüggesztés ideje alatt a kamatterheket átvállalja az állam, így a tartozás nem növekszik, és ha valaki mindkét típusú diákhitellel rendelkezik, akkor eldöntheti, hogy melyikre vonatkozóan érvényesíti a kedvezményt – tette hozzá az államtitkár.

Novák Katalin felidézte, a diákhitel rendszerét 2001-ben az első Orbán-kormány vezette be. Azóta csaknem 380 ezren vették igénybe, 315 milliárd forint értékben.

Szólt arról is, hogy az évek során a kormány igyekezett mindig kedvezőbbé tenni a hitel feltételeit, először bevezették a szabad felhasználású Diákhitel1 után a képzési díj kiegyenlítésére fordítható Diákhitel2-t. Idén októbertől további könnyítésként kamatmentessé teszik a Diákhitel2-t, jövőre pedig további változások lépnek majd életbe. 

Február 1-jétől a szabad felhasználású Diákhitel1 esetében az eddigi havi legfeljebb 50 ezer forintról 70 ezer forintra emelik a felvehető összeget. Az igénylés korhatárát mindkét diákhiteltípus esetében a jelenlegi 40-ről 45 évre emelik. 

A fél- vagy egyéves külföldi tanulmányokban, például Erasmus-ösztöndíjban résztvevőknek arra is biztosítanak lehetőséget, hogy a Diákhitel1 összegének kétszeresét, azaz akár 140 ezer forintot vegyenek fel havonta. Emellett 2018-tól a Diákhitel2-t már az önköltséges idegen nyelvi képzésekben részt vevők is igényelhetik az úgynevezett térítési díj kiegyenlítésére.

További változás, hogy a Diákhitel1 törlesztését bevonják az adó- és járulékmentes cafeteria juttatások körébe. A gyesen és gyeden lévő szülőhöz hasonlóan pedig a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülők esetében az ellátás folyósításának ideje alatt az állam átvállalja a kamat megfizetését az ügyfél helyett – mondta el Novák Katalin.

Forrás: MTI

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet? Apaszabadság Magyarországon – Mennyi az annyi, és mit tanulhatnánk a többi európai országtól? 2026-os SZJA-kedvezmények: ennyi pénzt hagysz az asztalon, ha nem nyilatkozol időben CSOK Plusz 2026: 6 tipikus hiba, amin tényleg milliók múlhatnak – és egy példa, mennyit buksz, ha rosszul időzítesz Havi 50–65 ezer forint vissza a bölcsis díjból 2026-ban? Mutatjuk, ki kapja meg és hogyan igényeld 10 perc alatt 645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép Akár havi +80 ezer Ft is maradhat nálad 2026-tól. Így kapod meg a dupla családi adókedvezményt – lépésről lépésre Szép tervek, nehéz valóság: Miért nem a fiatalokhoz jutnak a kedvezményes hitelek?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük