A tudományos állásfoglalás szerint a nők több, mint 90%-a alkalmas a szoptatásra, tehát elvileg jogos a kritika, miszerint aki akar, az tud is szoptatni – tehát nem szabad feladni. De ne felejtsük el, hogy mennyire nem vagyunk már ösztönlények és milyen nagyon befolyásol bennünket számos lelki tényező. Ilyen lelki tényező lehet a túlzott akarás, a megfelelési kényszer, vagy akár az a tény, hogy a szomszéd nénitől kezdve az újságárusig mindenki megkérdezi tőlünk a babát látva, hogy ugyan van-e elég tejünk – merthogy, ugye, ez a legfontosabb…

Először is leszögezném, meggyőződésem, hogy a gyereknek semmi másra nincs szüksége, csak is szeretetre.  Persze, én is tökéletesen egyetértek azzal, hogy a legideálisabb táplálék a csecsemő számára az anyatej. Meg nem kérdőjelezném! De lássuk be, az sem minden és az ellenkezője is igaz, azaz aki nem tud elég tejet adni babájának, az is lehet fantasztikusan jó anya. Hány olyan anyát ismerünk, aki szoptatja gyermekét évekig, mert ez az egyszerűbb, olcsóbb megoldás, de ha a gyerek rossz fát tesz a tűzre rögtön elcsattan a pofon…

Történet 1

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szerelemben élő férj-feleség, akik már nagyon régóta szerettek volna kisbabát, de csak nem akart összejönni. Ezért a mesterséges megtermékenyítés egyik formáját választották. Szépen telt-múlt az idő, minden idillinek tűnt, gömbölyödött az anyuka, apuka büszkén simogatta a hasát, amikoris a 2 kis mocorgó (mert persze rögtön ketten lettek) úgy döntött, nem várják ki a 40. hetet anya hasában, sőt, még a 30. sem, ők biza' kibújnak. És ez így is történt. A 2 kis manó – mert tényleg azok voltak a még 1 kg-ot sem meghaladó súlyukkal – megszületett, de mivel nagyon korán kívánkoztak a napvilágra, ezért a koraszülöttség számos jegyét hordozták magukon, azaz nem 100%osan egészségesen születtek. Egy igazi anya ilyenkor nem sopánkodik sokat, hogy miért is történt, jajj-jajj-jajj, hanem azonnal szoptatni kezd, mert ösztönösen tudja ez mennyire fontos. Éjt nappallá téve járt az intenzív osztályra karikás szemekkel, és amíg mi sajnáltattuk magunkat a – tényleg fájó, de korántsem ekkora horderejű – gátsebünk miatt, addig Ő meg sem szólalt, csak felváltva szoptatta a két drága csöppséget. Tartott is ez 4 napig. Ekkor ugyanis apuka – aki állítólag ugyanannyira gyerekrajongó volt, mint az anyuka, hiszen ő is akarta a mesterséges megtermékenyítést – úgy döntött, hogy neki bizony beteg gyerek nem kell, ő ezt nem tudja felvállalni. Ezen a napon a mama teje elapadt…

Történet 2

A következő történet nem ennyire szomorú, de ismerve az anyukát, tudom, hogy neki sem volt egyszerű, amikor észrevette, hogy egészségesen született gyermeke, aki szépen gyarapodott, azaz hozta a tankönyvi 10-15-20 dekát hetente, a 10. héten 2 dekát hízott csak és nap közben egyre többet sírt. Mivel sokat olvasott a témáról, ezért az első gyarapodás nélküli héten még nem aggódott, hiszen tudta, hogy nem egyenletes a babák fejlődése, van, hogy egyik héten többet nőnek, a másikon kevesebbet. A következő héten ismét csak 2 dekát hízott és egyre többet sírt a baba. Ekkor már megkérdezte a gyerekorvost és felhívta a szoptatás ambulanciát, és mindkét helyen megnyugtatták, hogy 2 hét súlygyarapodás kiesés, még nem a világ, ne aggódjon. A 3. ilyen héten, amikor a gyerek már tulajdonképpen folyamatosan sírt, szopizás közben is, kihivatta az otthonukba a védőnőt, aki meghallgatta a gyerek sírását és elküldte az anyukát a gyógyszertárba Infacolért, mivel szerinte ez tipikus hasfájás és mondta, hogy ha nem hiszi, vegyen egy doboz tápszert. Mivel anyuka nagyon nem akart tápszert adni kislányának, ezért úgy döntött, hogy megpróbál szerezni. Mivel hivatalosan nem kaphatott, sőt nem is vehetett (mert nem AIDSes és nem vágták le a mellét), ezért körbekérdezte a baráti körét, és talált egy anyukát, aki délben megszoptatta a babát, a délutáni adagokat pedig fagyasztva egy hűtőládában hordta tömegközeledéssel a város másik végéből. Vajon Ő is rossz anya?

Történet 3

Egy másik anyuka azt mesélte, hogy amikor kezdte érezni, hogy egyre kevesebb a teje, mindenkitől kapta a kért és kéretlen tanácsokat. Szinte mindet kipróbálta, azaz itta a tejserkentő teát, igyekezett az átlagtól több folyadékot fogyasztani, szedte a homeopátiás bogyókat, ette a görögdinnyét kiló szám, amikor csak tudta mellre helyezte a babát. Az egyetlen tanács, amit nem tudott megfogadni az a "pihenj többet" volt. Ilyenkor mindig visszakérdezett: És hogy pihenjek többet? Ki mosogat el helyettem? Ki vásárol be? Ki főz meg nekem ebédre és ki vacsorára a férjemnek? Ki megy el a postára, a patyolatba, a gyógyszertárba, ha a férjem este hét előtt nem ér haza a munkából? Így, hogy egyedül látta el a gyereket, saját magát, a férjét és a háztartást, így 4 hónaposan már alig volt teje. De a gyerekét akkor is ugyanúgy imádta és igyekezett minden szabad percét vele tölteni.

Ő talán rossz anya, ha a gyereke mellett a férjének is a kedvébe szeretne járni?

 Történet 4

A kerület vezető védőnője (vagy valami hasonló a pontos titulusa) is elmesélte, hogy Ő az első gyerekét 6 a másodikat csak 2 hétig tudta szoptatni, pedig hátha valaki, akkor Ő aztán hivatalból is anyatej párti.

Tény, hogy azoknak a nőknek, akiknek nem adatott meg, hogy csak úgy "dőljön" a tejük, a szoptatáshoz vasakaratra és végtelen kitartásra van szükségük. És még így is előfordulhat, hogy nem megy. Ha az ember mindent megtett az ügy érdekében, akkor nem szabad bűntudatot éreznie, hogy tápszerrel és/vagy más nő tejével táplálja a gyermekét. A gyerek számára a legfontosabb, hogy szépen fejlődjön, és nyugodt anyukája legyen, aki nem kudarcként éli meg azt, hogy nem tud szoptatni.

Annak ellenére, hogy nem vagyunk ösztönlények, a gyerekneveléssel kapcsolatos egyik leghasznosabb tanács az, hogy hallgassunk a megérzéseinkre – még akkor is, ha azok az aktuális trendekkel, a szakirodalommal vagy a környezetünk véleményével nem egyeznek.

Gondolatmegosztó: Benedek Niki és Komócsin Laura