Hirdetés Partneri kampány helye
Gyerekirodalom, hangos mesék

A jövő évtől csak állami tankönyvből taníthatnak a tanárok – videóüzenetben tiltakoznak a szülők

A Szülői Hang nevű szervezet az ellen emelte fel a hangját, hogy jövő tanévtől már nem lehet magánkiadású könyveket rendelni az iskoláknak - írja <a href="https://index.hu/belfold/2019/02/22/videouzenetekkel_tiltakoznak_allami_tankonyvek_szuloi_hang/" target="_blank"><font color=#00008B> az Index</font></a>.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A jövő évtől csak állami tankönyvből taníthatnak a tanárok – videóüzenetben tiltakoznak a szülők

A 3900 tagot számláló szervezet a tankönyvpiac további központosítása ellen tiltakozik a videóüzenetében. A magánkézben lévő tankönyvkiadók működési engedélye ugyanis idén lejár, ez pedig azt jelenti, hogy az iskoláknak innentől – egyéb lehetőség híján – kötelező lesz az állami kiadványokat rendelni a tanulóik számára. A szervezet ezért arra bátorítja a szülőket, hogy a pedagógussal egyetértve, ha van rá lehetőségük, akár saját pénzből is, de inkább a jobb tankönyveket rendeljék meg az osztály számára.

„A tanároknak is jogában áll az, hogy maguk, a szülők megvásárolják azt a könyvet, amit éppen a tanár javasol. Arra buzdítjuk a szülőket, hogy keressék meg a gyerekeik tanárait, és kérdezzék meg, hogy melyik tankönyvet tartják a legjobbnak” – nyilatkozta a szervezet vezetője, Miklós György az RTL Klub Híradójának.
 

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint az állami tankönyvek egyre növekvő népszerűségnek örvendenek, amit az okoz, hogy jobbak és modernebbek bármilyen más kiadó termékeinél. Mindezzel azonban nem ért egyet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Szűcs Tamás, a PDSZ elnöke a Híradónak azt mondta, velük senki nem folyatott érdemi tárgyalást. „Az a tapasztalat, hogy egy látszategyeztetés történik, és hogyha valaki nem ért egyet, akkor kiszorul ebből az egyeztetésből előbb vagy utóbb” – fogalmazott.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem tartja mérvadónak a Szülői Hang kezdeményezését, mivel – mint írják – "1,5 millió gyerek érdekeit nem képviselheti 3900 e-mail cím."

A tankönyvpiac központosítása

Magyarországon néhány évvel a rendszerváltás előtt, 1985-ben kezdődött a tankönyvpiac liberalizációja, vagyis az a lehetőség, hogy a pedagógus több kiadvány közül választhasson, amelyből tanítani szeretne. 2014-ig igen széles volt a paletta, a piacot a versengés jellemezte, ami bizonyos árcsökkentő hatással is bírt.

2014-ben egy kétéves folyamat lezárásaként az Emberi Erőforrások Minisztériuma megvásárolta az Apáczai Kiadót és a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadót, így a tankönyvkiadás gyakorlatilag újra állami kézbe került. A kis kiadók engedélyei hamarosan lejárnak, így minden valószínűség szerint a következő tanévtől már csak kétfajta könyvből választhatnak a pedagógusok.

A kezdeti, úgynevezett kísérleti tankönyvek minősége ellen sokan szót emeltek. Az alsó tagozatos kiadványok gyakran nem voltak mentesek szerkesztésbeli hibáktól (például egy fejezet olyan tudásanyag meglétét feltételezte, amelyet csak később tanított), a történelemkönyvekben alig volt hibátlan térkép, illetve a 12.-es történelemkönyv – aktuálpolitikai felhangoktól nem mentesen – „migránsokról” írt.

További problémát okozott az úgynevezett tartós tankönyvek ötlete. Eszerint a tanuló a könyvét csak kölcsönbe kapja, és ha megfelelő állapotban szolgáltatja vissza, akkor a következő évfolyam is használhatja őket. A pedagógusok azonban tiltakoztak, mondván, a tankönyv – főleg alsó tagozatban – egyértelműen olyan munkaeszköz, amelybe a gyereknek írnia, rajzolnia, aláhúznia kell. Így ez az ötlet végül elvetésre került.

Kép: weisanjiang / Pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük