Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Az érintés varázsa – avagy ezért öleld meg a gyereket minden nap, sokszor!

Már a huszadik század közepe óta tudjuk, hogy a testi kontaktus hiányába akkor is belehalhatnak a csecsemők, ha amúgy a fizikai szükségleteik el vannak látva. Társadalmunkban mégis az az egyik legfőbb nevelési cél, hogy a gyerek idejekorán váljon le az anyjáról.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Az érintés varázsa – avagy ezért öleld meg a gyereket minden nap, sokszor!

„Az anya, aki élete első hat hónapjában nem veszi ölbe a gyermekét, éppen olyan megbocsáthatatlan bűnt követ el, mintha éheztetné” – vallotta Ranscburg Jenő. Eddig a felismerésig azonban rögös út vezetett a huszadik században.

Bő száz évvel ezelőtt minden korábbinál ridegebb gyereknevelési elvek jöttek divatba: az anyáknak azt javasolták, hogy a gondozási folyamatok kivételével ne érintsék meg a gyermekeiket, ne vegyék ölbe, ne ringassák őket, és kerüljék a puszilgatást. A század közepén az elméleten repedések kezdtek jelentkezni, de addigra már olyan jól sikerült a gondolat magvainak elvetése, hogy máig a szülők elsődleges nevelési céljai között találjuk a gyerek minél előbb történő leválasztását.

(Olvasd el ezt is: Amikor még bűn volt ölbe venni a saját gyerekünket: így forradalmasította Benjamin Spock a gyereknevelést)
 

„A jó gyerek nem igényel törődést”

A fiatal anyák között ma is az a legbüszkébb, akinek a gyereke jól elvan magában: ha leteszik, ott marad, elbabrál a zenélő játékkal, és egy gyors puszi után elalszik egyedül a szobájában, mint egy kisangyal. Miközben valóban léteznek gyerekek, akik alkatilag ilyen típusok, sok szülő óhajtja ezt az állapotot szoktatással elérni.

Máig a leggyakoribb tanácsok között van, hogy „Ne ringasd, mert hozzászokik”. Fájdalmasan sok gyerek él úgy, hogy 3-5 éves korára szinte teljesen kikopik az életéből a szülői érintés. Pedig ennek nagyon nem így kellene lennie.

Virginia Satir amerikai pszichológus azt mondta, napi négy ölelésre van szükség a túléléshez, nyolc a szinten tartáshoz, és tizenkettő a gyarapodáshoz. Felnőttek esetében ez nagyjából másfél óránként egy ölelés az ébrenléti időben. Gyerekeknél – tekintve, hogy több időt töltene alvással – még sűrűbb időközönként.
 

Az érintés hiánya meg is ölhet

A második világháború után elhagyott gyerekekkel lettek tele az árvaházak. Ezek az intézmények a lehetőség szerinti legmagasabb szakmai színvonalon és higiéniás körülmények között működtek, a benne élő gyerekek mégsem fejlődtek megfelelően, és sokan közülük nem érték meg az első születésnapjukat sem. A szakemberek számára ekkor kezdett derengeni, hogy a hiba a testi kontaktus hiányában lehet keresendő: hiába a megfelelő ellátás, ha a baba nem kap érintésben is kifejezett szeretetet, nem fejlődik. Talán meg is hal.

Mindezt megerősítették Harry Harlow majomkísérletei is. Harlow először újszülött rézuszmajmokat szerzett be a megfigyeléseihez, akiket a könnyebb kezelhetőség érdekében „óvodaszerű” körülmények között, az anyjuktól elválasztva tartott. Észrevette, hogy az így felnőtt majmok szülővé válva nem voltak képesek normális kapcsolatot kialakítani a saját utódaikkal.

Másik kísérletében szintén elválasztotta anyjuktól a kismajmokat, a ketrecükbe pedig két anyapótló bábut helyezett: egy drótból készültet, amelyre tejjel teli cumisüveget erősített, és egy szőrből készültet ennivaló nélkül. A kismajmokat nem érdekelte a drótanya, inkább mind a szőranyába kapaszkodtak, annak ellenére, hogy így éhesek maradtak.

A kísérletek etikus volta mai eszünkkel erősen megkérdőjelezhető, a maguk idejében mégis hiánypótlóak voltak, mert először mutattak rá a korai anya-gyerek fizikai kapcsolat szükségességére.
 

Ölelésből soha nem elég!

Az ölelés minden életkorban kell. Megvéd a bajtól, és megvédi a gyereket önmagától. Elkapjuk a kicsit, ha az úttest felé zuhan, és lefogjuk a kezét, ha éppen magára borítaná a forró levest. Az ölünkbe ültetjük, ha sír, és nagyon sokáig engedjük, hogy hozzánk bújjon elalvás előtt.

Ahogy nő a gyerek, úgy válik a szülői érintés egyre inkább kínossá a kortársak előtt. Az alsó tagozatos már nagyon gyakran nem ad puszit az iskola kapujában, az utcán pedig körülnéz, látja-e valaki, és csak utána csúsztatja félénken a kezét az anyjáéba.

Otthon viszont, ahol nem látja senki, mindent bepótol. Ha máskor nem, hát lámpaoltás után. A szülői érintés nélkülözhetetlen a túléléséhez. A gyarapodáshoz pedig – emlékszel? – napi tizenkettő kell.
Figyelembe véve, egy-egy hétköznap milyen kevés időt töltünk egymás társaságában, néha úgy érezzük, legjobb lenne ilyenkor el sem engedni egymást.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: froot / pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük