Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Az esküvőjük előtt nem sokkal derült ki, hogy gyerekkorukban egyszer már egymásba szerettek

Négy évig randizott egymással mit sem sejtve két brit fiatal, de amikor a szüleiket bemutatták egymásnak, az idősebbekben felmerült a gyanú, hogy mintha már találkoztak volna korábban. Végül régi fényképek oldották meg a rejtélyt, és igazi mesebeli történet bontakozott ki.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Az esküvőjük előtt nem sokkal derült ki, hogy gyerekkorukban egyszer már egymásba szerettek

Heidi Parker és Ed Savitt 2011-ben találkoztak a Newcastle Egyetemen. Megismerkedésük apropóját az adta, hogy Ed bérelte ki azt a lakást, ahol korábban Heidi lakott, és segítségre volt szüksége, mert nem tudta, hogyan működik a szárítógép – számolt be róla az Independent.

Mivel a fiatalok ezután az egyetemen is rendszeresen találkoztak, hamar szerelem szövődött közöttük. Kapcsoltuk négy év után érte el azt a szintet, hogy úgy gondolták, ideje a szüleiket is bemutatni egymásnak.

A két család egy londoni étterembe ment el vacsorázni. Heidi anyja, Kay megemlítette, hogy még sok évvel ezelőtt egy családi nyaraláson a lánya összebarátkozott egy szintén Ed nevű fiúval, akivel két hétig el sem engedték egymás kezét. A váratlan egybeesésen mindenki kicsit elcsodálkozott, majd hamar másra terelődött a szó.

Két hét múlva Kay a padláson akadt rá néhány fényképre, amelyek azon a bizonyos törökországi nyaraláson készültek 1997 nyarán. Amit látott, valósággal sokkolta: kiderült, hogy kislánya gyerekkori szerelme ugyanaz a fiú, akivel most, felnőttként tervezi az életét összekötni. A fotókat elküldte Ed anyjának, Fionának is, aki kisvártatva szintén előkerített néhány képet a saját családi albumukból.

A fiatalok persze alig akartak hinni a fülüknek. „Négy éve együtt voltunk már, mire kiderült. Ki tudja, lehet, hogy soha nem tudtuk volna meg! A barátaink szerint ez az egész olyan, mintha egy filmben történt volna” – mondta el Heidi.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Képek: videoinspirational / youtube

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük