Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Megszületett az első baba, akivel mindkét anyja terhes volt

Először fordult elő, hogy egy azonos nemű pár mindkét tagja hordta egy darabig a méhében közös gyermeküket.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Megszületett az első baba, akivel mindkét anyja terhes volt

Megosztott anyaság

A Nagy-Britanniában élő Donna és Jasmine Francis-Smith mindketten terhesek lehettek egy darabig közös kisfiukkal, még ha nem is ugyanannyi ideig – írja az Independent.

A svájci Anecova nevű cég „megosztott anyaság” elnevezésű programja keretében Donna és Jasmine az első leszbikus pár a világon, akik mindketten a biológiai szülei lehetnek közös gyermeküknek. Az eljárás során Donna leszívott petesejtjeit speciális kapszulába helyezték, visszaültették a méhébe, és úgy termékenyítették meg egy donor hímivarsejttel. A lombik eljárás elvén működő, de ilyen módon mégis „méhen belül” megtermékenyített petesejtet Donna 18 órán át hordta a méhében, ezután ültették át házastársába, Jasmine-ba, aki végül kihordta a kisfiút, Otist.

A fogászati asszisztensként dolgozó Jasmine elmondta: nagyon szerencsésnek érzik magukat, hogy elsőre sikerült a megtermékenyítés, a legtöbb esetben ugyanis több próbálkozásra van szükség. Az IVF-eljárások sikerességi aránya 35 év alatti nőknél 29, 35 és 27 év alatt 23, 38-39 évesen pedig 19 százalék.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Rainer_Maiores / pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük