Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Buszsofőr talált meg egy elveszett kisfiút Budapesten

A kapualjban álldogáló kisfiúra a 156-os busz vezetője figyelt fel. Magával vitte, közben pedig a BKV diszpécserszolgálatának segítségével sikerült elérni az édesanyját.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Buszsofőr talált meg egy elveszett kisfiút Budapesten

Az eset még november 14-én történt, de csak most számolt be róla a BKV – Szeretem csinálni! Facebook-csoport.

Fonyódi József, a 156-os busz vezetője üzenetet kapott a FUTÁR rendszeren keresztül arról, hogy egy elveszett gyermeket keresnek. Egy óra múlva a busz Dániel utcai végállomásánál egy kapualjban magányosan álldogáló kisfiúra lett figyelmes.

A házban egy jógastúdió volt, ahova a kisfiú édesanyja járni szokott. A gyermek szerint ott kellett volna találkozniuk, az asszony azonban nem volt a teremben. Mivel a fiú tudta fejből anyukája telefonszámát, a sofőr megpróbálta felvenni vele a kapcsolatot, a telefonja azonban ki volt kapcsolva.

József ekkor úgy döntött, magával viszi a gyereket. Erről értesítette a diszpécserszolgálatot is, akiknek sikerült elérniük az anyát, így néhány megállóval később át is tudta adni neki a kisfiút.

„Az anyuka nagyon sírt és örült, hogy megkerült a gyermeke. Később az anyuka visszahívott és nagyon megköszönte a segítségemet” – emlékezett vissza a sofőr.
 

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: BKV- Szeretem csinálni / Facebook

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük