Hirdetés Partneri kampány helye
Gyerekek fejlődése

3+1 fontos lecke, amit a gyermekemnek megtanítok

Legyen szó kisfiúról vagy kislányról, minden kisgyermek számára fontos, hogy olyan alap tudással lépjen ki az otthon melegének védelméből, ami a későbbi élete során a hasznára lesz. Itt most nem arra gondolok, hogy el tudjon számolni 10-ig, vagy kívülről fújja az összes mondókát, hanem tényleg olyan apró, de annál fontosabb tulajdonságra, amit számtalan, mai fiatal csak felnőttkorában sajátít el. Melyek ezek?

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
3+1 fontos lecke, amit a gyermekemnek megtanítok

Döntés szabadsága

Sok kisgyerek gondolja úgy, hogy nem létezik más nézőpont, csak a sajátjuk, és ehhez foggal-körömmel ragaszkodnak is. Az első, és legfontosabb lecke, amit minden gyereknek tudnia kell, az az, hogy mindannyiunknak megvan a szabad választási lehetősége. Ez számtalan dologra kivetíthető a későbbi életük során, például választhatnak számtalan felsőoktatási intézmény, munkahely, ruha vagy étel közül. Ezzel együtt jár az is, hogy az ő választásuk ne befolyásolja mások döntését, hiszen lehet, hogy ami az egyiküknek tökéletes, az egy másik számára katasztrofális hatással bír. Elfogadás és megértés kéz a kézben járnak.
 

Élethosszig tartó tanulás

Hány általános iskolás kisgyermek mondja otthon az Édesanyjának, hogy ő bizony soha többet nem fog tanulni. Aztán csak elmegy középiskolába, főiskolára, és a végén még egy mesterképzést is elvégez. Ha van lehetősége az életben, mindig tanuljon valamit. Nem kötelező kurzusokon részt vennie, de még csak pénzt sem kell adnia egy-egy hasznosítható leckéért. Tanulja meg egyedül ellátni magát, csekket befizetni, főzni, kereket cserélni. Van olyan tudás, amiért egész életében hálás lesz és egy fillért sem fizetett érte.
 

Segítségkérés

Hány olyan felnőtt dolgozik ma a versenyszférában, aki nem mer, vagy nem tud segítséget kérni? Számtalan kiégett munkavállaló, akik nem tudják mi a probléma, pedig csak egy egyszerű kérés lenne, amit meg kellene fogalmazniuk. Nem hátrány és nem gyengeség az, ha valaki segít neki, hiszen valahogy el kell jutnia A-ból B-be, és ez nem mindig sikerül egyedül. Tudnia kell minden kisgyereknek, hogy a családjára és a barátaira akármikor számíthat, legyen bármekkora a baj.

Kapcsolatépítés

Vannak emberek, akik hozzátesznek az életéhez, és lesznek, akik elvesznek belőle. Ezeket a leckéket csak úgy tanulhatják meg a gyerekek, ha megtapasztalják, milyen egy olyan kapcsolat, ami nem csak őket, de a társukat is felemeli. Ismerkedjenek bátran, vegyék észre, ha nem működik a dolog, és ne barátkozzanak olyanokkal, akik károsak számukra. Nem kell mindenkivel jóban lenniük, de akiket szeretnek, azokat becsüljék is meg. Lehet ez munkatárs, edzőpartner, vagy gyerekkori barát, a lényeg a kölcsönös odaadás és tisztelet.

Indexkép: Paige Cody/unsplash.com
Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük