Hirdetés Partneri kampány helye
Családi Pénzügyek

Csőbe húzott távmunkások

Az Internet olcsósága és hatékonysága miatt egyre több szélhámos ajánlattal találkozhatunk.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Csőbe húzott távmunkások

A hagyományos munkaajánlatok után már a távmunka területén is elárasztották a hirdető oldalakat az irreális fizetést kínáló munkaajánlatok. Még a legnépszerűbb portálok sem képesek az összes hamis ajánlatot kiszűrni, hiszen a „munkaadók” nem egyszer a valóban végzendő munkától eltérően fogalmaznak, vagy árfogóan „adminisztrációs” munkát kínálnak. Mivel a több tízezer ajánlat ellenőrzése szinte lehetetlen, a munkakeresők feladata, hogy megkülönböztessék a valós ajánlatokat az álhirdetésektől.

Nemrégen, próbaként jelentkeztem egy ajánlatra. A hirdetés megfogalmazása egyértelmű és korrekt volt. A szövegezés szerint a leendő távmunkásnak adminisztrációs feladatokat kell ellátnia, a bérezés teljesítményarányos, tehát kötetlen munkaidőben, egyedi tempóban végezhető el a feladat. Az önéletrajz és rövid kísérőlevél elküldése után rövid idővel megérkezett a válasz. Ez már önmagában meglepő volt, hiszen a távmunkák népszerűsége és ritkasága folytán egy-egy ajánlatra minden bizonnyal több száz jelentkező akad, s a közöttük történő választás (elméletben) egy hosszabb folyamat.

A válasz ennek ellenére egy nap után megérkezett. A levélhez csatolt hatalmas állomány már utalt a várható tartalomra. Röpke 5-6 oldalas, semmit mondó, mások milliomossá válását taglaló iromány hamar meggyőzött arról, hogy ismét egy irreális ajánlattal állok szemben. Az „adminisztrációs munka” jelentése a következő volt; néhány száz forintért meg kell vásárolnom ún. riportokat, s ezeket mások számára ugyanilyen összegért szintén adminisztrációs munka címszó alatt tovább értékesíteni. Arra a kérdésemre már sajnos nem kaptam választ, hogy hasonló, értéktelen cselekedeteket miért is nevezhetünk munkának.

Hasonló válaszok érkeztek az „Otthoni munka, napi 1-2 óra”, „Uniós fizetés” és hasonló hirdetésekre küldött jelentkezéseimre. Az ajánlattevők jelentős része pénzért kínál munkát, mely (munkaközvetítőket kivéve) nem csupán etikátlan, de szabálytalan is. Néhány kivétel ugyan akad, egyszeri díj ellenében valós (!) munkát adnak, s az egyszeri díjat sem szükséges előre fizetni, később is törleszthető az első kifizetés összegéből. A szélhámos ajánlatok első ismérve, hogy a munka csupán valamilyen mértékű összeg kifizetése után kezdhető meg. A hasonló ajánlatokra válaszolni sem érdemes.


Az európai szintű jövedelmet ígérő munkaajánlatok általában hálózatépítő rendszert takarnak. Bár ennek is léteznek hivatalos formái (pl. Avon, Amway, stb.), mégis a legtöbb ajánlat leginkább a piramisjátékra emlékeztet, s kizárólag veszteséggel jár. A felesleges idegeskedés, és értelmetlen pénzkiadás elkerülése érdekében soha ne fizessünk előre egy-egy munkáért. Hasonló szolgáltatásért kizárólag a megfelelő közvetítői engedéllyel rendelkező vállalkozások kérhetnek anyagi ellenszolgáltatást (fejvadász cégek, munkaközvetítők).

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet? Apaszabadság Magyarországon – Mennyi az annyi, és mit tanulhatnánk a többi európai országtól? 2026-os SZJA-kedvezmények: ennyi pénzt hagysz az asztalon, ha nem nyilatkozol időben CSOK Plusz 2026: 6 tipikus hiba, amin tényleg milliók múlhatnak – és egy példa, mennyit buksz, ha rosszul időzítesz Havi 50–65 ezer forint vissza a bölcsis díjból 2026-ban? Mutatjuk, ki kapja meg és hogyan igényeld 10 perc alatt 645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép Akár havi +80 ezer Ft is maradhat nálad 2026-tól. Így kapod meg a dupla családi adókedvezményt – lépésről lépésre Szép tervek, nehéz valóság: Miért nem a fiatalokhoz jutnak a kedvezményes hitelek?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük