Hirdetés Partneri kampány helye
Programajánló (családdal, gyerekkel)

Maskarában, két keréken

Jelmezes kerékpáros túrára hívja a kerekezőket a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség két megújult útvonalon is. Február 19-én a Budapest-Etyek útvonalon, 26-án pedig a fővárosból Szentendrére indul a maskara karaván.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Maskarában, két keréken

Még javában tart a farsangi időszak, amit hagyományosan a vidám lakodalmak, bálok, mulatságok jellemeznek. A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) ezúttal a maskarás biciklizést is a farsangi mulatságok közé sorolja és várja a jelmezes kerekezőket két, nemrég megújult kerékpárúton, a fővárostól Etyekig illetve Szentendréig tartó szakaszon. A túrán a részvétel ingyenes.

A 27 km hosszú Etyeki-kör találkozója – és a visszaérkezés helyszíne – február 19. szombat, 10.30-kor lesz a Sipospack telephelyén, Herceghalom, Zsámbéki út 11./A szám alatt, ahol lehetőség van parkolásra is az autóval érkezőknek.

A Szentendre-kör szintén bárki számára teljesíthető, 24 km hosszú. Találkozó 26-án  szintén 10.30-kor az Omszki-tónál és egy pomázi kitérővel a cél Szentendre, majd vissza a budakalászi Sportcsarnokhoz.
A szervezők mindenképpen számítanak arra, hogy a bringázók jelmezben érkeznek.

Etyeki FB esemény itt, a szentendrei pedig itt található.
 
A maskarás kerekezés a VEKOP-4.1.1-15-2017-00005 számú, Budapest-Balaton kerékpáros útvonal első szakaszának fejlesztése illetve a VEKOP-4.1.1-15-2016-00001 azonosító számú, Budapest-Szentendre szakasz infrastruktúrájának fejlesztése projektekhez kapcsolódóan, a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.

Nyitókép: Etyeki FB esemény

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük