Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Megkezdték a tanároknak és diákoknak szánt, 120.000 db notebook kiszállítását

Megkezdték a 120 ezer, tanároknak és diákoknak szánt notebook kiszállítását a Klebelsberg Központ irányításával - jelentette be az emberi erőforrások minisztere keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Megkezdték a tanároknak és diákoknak szánt, 120.000 db notebook kiszállítását

Kásler Miklós emlékeztetett: a kormány a következő négy évben mintegy 200 milliárd forint értékben vásárol 565 ezer tanulói és 55 ezer tanári notebookot a köznevelés digitalizációjáért.

A cél, hogy a köznevelésből kikerülő diákok megállják a helyüket az élet korszerű viszonyai között, és képesek legyenek arra, hogy a továbbiakban is fejlesszék informatikai képességeiket, ismereteiket – mondta a miniszter. Közlése szerint az eszközöket felmenő rendszerben mindig az 5. és 9. évfolyamos diákok kapják meg.

Hozzátette: az első ütemben, 34 milliárd forintból beszerzett notebookokból 55 ezer jut diákokhoz és 55 ezer pedagógusokhoz, tízezret pedig az iskolákban helyeznek el. A notebookok megérkeztek, azokat a Klebelsberg Központ juttatja el a megadott iskolákba.

A miniszter szólt arról is, hogy a robotika megismertetéséért olyan interaktív paneleket (kijelzőket) is kiszállítanak a köznevelési intézményekbe, amelyek növelik a gyerekek kreativitását.

A Klebelsberg Központ a sajtótájékoztatóra készített háttéranyagában azt írta: a programban valamennyi állami fenntartású, egyházi, nemzetiségi önkormányzati és alapítványi iskola részt vehet, a szakképző intézmények tanulói és pedagógusai azonban nem tartoznak a célcsoportba. A projekthez eddig 473 intézményfenntartó csatlakozott.

2025. december 31-ig 615 ezer (ebből 55 ezer tanári és 560 ezer tanulói), személyes használatba adható, hordozható IKT-eszközt (vagyis notebookot) osztanak ki. A projektben négy éven át, felmenő rendszerben, minden 5. és 9. évfolyamos diák szülei igényelhetnek gyermeküknek személyes használatra szolgáló notebookot – ismertették.

Hozzátették: 2024. december 31-ig a projektben részt vevő köznevelési intézményekbe interaktív paneleket, valamint a tanulói kreativitást és problémamegoldó képességet fejlesztő eszközöket – például programozható robotokat, programozható mikroáramköröket, drónokat – is kiszállítanak.

A sajtóanyag szerint első közben február 15. és március 31. között 120 ezer notebookot osztanak ki, bruttó 33,4 milliárd forint értékben a 9. évfolyamon tanuló diákoknak és a köznevelési intézmények pedagógusainak, akik eddig még nem kaptak hordozható IKT-eszközt személyes használatra. A tájékoztatás szerint 1168 település 3570 iskolába szállítják ki az eszközöket.

Az eszközkiosztások ebben az évben az 5. évfolyamon tanuló diákok személyes használatába adható notebookok kiszállításával folytatódnak – írták a Klebelsberg Központ háttéranyagában.

Forrás: MTI 
Kép: MTI / Illyés Tibor

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük