Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

A magyar gyerekek negyede túlsúlyos és minden tizedik alultáplált

Országos lett a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) GYERE® - Gyermekek Egészsége Programja, ami az Auchan Alapítvány támogatásából 24 hazai település általános iskolájában indult el. A programban több mint 5000 általános iskolás vesz részt, közülük a 6-12 éves korosztályban végeztek tápláltsági állapotfelmérést a dietetikusok április-május folyamán. Ebből az derült ki, hogy a vizsgált korosztály alig kétharmada tartozik csak a normál tápláltságúak közé. Minden ötödik gyermek kismértékben túlsúlyos, a gyermekek 7%-a pedig elhízott, de nagyon jelentős az alultápláltak aránya is, ez minden tizedik gyermeket érint.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A magyar gyerekek negyede túlsúlyos és minden tizedik alultáplált

Az MDOSZ digitálissá vált és országos kiterjesztésű GYERE® Programja hatásosság-vizsgálatának első felmérése az ország három nagy régiójának kilenc településére terjedt ki, amelyben összesen 1264 gyermeket vizsgáltak önkéntes alapon, szülői beleegyezéssel. A települések egy-egy általános iskolájában mérték fel a 6-12 éves gyermekek tápláltsági állapotát a nemének, életkorának, testtömegének és testmagasságának rögzítésével.

A testtömeg-index (BMI) alakulása életkor és nem szerint az ismert biológiai törvényszerűséget mutatta: gyermekkorban a BMI értéke az életkorral nő, tükrözve a fejlődés-növekedés során bekövetkező testarány-változásokat, továbbá serdülőkor előtt a fiúk és lányok testtömeg-indexében általában nincs jelentős eltérés. A régiók között sincs szignifikáns különbség a tápláltsági kategóriákat tekintve. Tendenciaként azért elmondható, hogy a közép-magyarországi régióban a legmagasabb a normál tápláltsági állapotú gyermek aránya.

Ami igazán aggasztó, az az, hogy a teljes mintában alig kétharmad (64,2%) a normál tápláltságúak aránya. Majdnem minden ötödik gyermek kismértékben túlsúlyos (18,0%), míg elhízottnak tekinthető 7,1%-uk. Összességében tehát a vizsgált gyermekek mintegy negyede súlyfölösleggel küzd. Ezzel párhuzamosan az alultápláltak hányada sem elhanyagolható, hozzávetőlegesen minden tizedik gyermek ebbe a kategóriába sorolható (10,7%). A nemek és korcsoportok között nincs szignifikáns eltérés, az azonban látható, hogy az idősebb fiúknál (10-12 évesek) nagyobb arányban fordulnak elő súlyfölösleggel rendelkezők, a legidősebbek körében pedig kiemelkedően magas az elhízottak aránya.

Beavatkozást sürget az is, hogy a II. Országos Növekedésvizsgálat (Bodzsár és Zsákai, 2012) eredményeivel összehasonlítva a fiúknál és a lányoknál is magasabbak a mai 6-12 évesek gyermekek átlagértékei, mint tíz évvel ezelőtt, a tendencia tehát nem javult, hanem romlott. A különbségek korcsoporttól függően kb. 1,2–2,3 kg/m2 között mozognak. A lányoknál több korcsoportban is nagymértékű (2,0-2,3 kg/m2 körüli) eltérést tapasztalható, míg a fiúknál csak a legidősebb – a 12 éves – korcsoportnál érte el a 2,0 kg/m2 -es értéket a különbség.

A szakemberek ugyanakkor azt is megjegyzik, hogy a diagnózis vagy kezelés megállapításánál természetesen nem elegendő kizárólag a közelítő BMI-értéket figyelembe venni. A felmérés céljainak azonban tökéletesen megfelel ez a módszer, mivel a hangsúly a változások követésén van, s ezeket megbízhatóan mérhetjük BMI-vel is. Jelen vizsgálati projekt elsődleges célja ugyanis az, hogy a GYERE® Program végén az azonos módszertannal végrehajtott, ismételt felmérés korrekt összehasonlításon alapuló, releváns megállapításokkal szolgáljon. Összességében érdemes még egyszer kiemelni, hogy a tápláltsági állapotot tekintve ez a minta meglehetősen homogén, nincsenek jellegzetes nemi, életkori és regionális különbségek a tápláltsági arányszámokban.

„A mostani felmérésből is kiderül, hogy nem csak a felnőtt lakosságnál, hanem már a pubertás kor előtt álló gyermekeknél is súlyosak a tápláltságból adódó problémák. Ráadásul a tendencia az elmúlt évtized távlatában nemhogy javult volna, hanem romlott. Nyilván erre a COVID-19 is rátett egy lapáttal, de alapvetően a lakosság egy jelentős hányada nem étkezik helyesen. Ezért is létfontosságú, hogy most az Auchan Alapítvány támogatásából 24 település 5000 diákjához eljuthatunk a másféléves edukációs GYERE® programunkkal. Ettől rövid és hosszú távon is várok eredményeket, bízom benne, hogy a gyerekek a hazavitt tudással a családjuk étkezési szokásait is befolyásolni tudják, illetve később, a saját önálló életükben már egy korszerűbb és egészségesebb étrendet alakítanak ki” – mondta Szűcs Zsuzsanna az MDOSZ elnöke.

Nyitókép (illusztráció): depositphotos

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük