Hirdetés Partneri kampány helye
Családi Pénzügyek

„Mi lesz így velünk és a gyerekekkel?”- Egy nap alatt százezrek húzzák le a rolót

Erika 3 kisgyerek anyukája, a legkisebb még csak 6 hónapos. Bevételkiegészítésként kezdett el katás vállalkozóként dolgozni, alvásidőben fordít szövegeket egy cégnek. Havi 150 ezer forinttól fog most elesni a család a Kata szabályozásával. De vannak olyanok is, akiknek nem a plusz pénzük, hanem szó szerint az életük múlhat azon, hogy katásként már nem vállalkozhatnak.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
„Mi lesz így velünk és a gyerekekkel?”- Egy nap alatt százezrek húzzák le a rolót

"Nagyon félünk és nem tudjuk, hogyan tovább"

"Egy nap leforgása alatt át kellett értékelnem az egész életünket" – kezdi a beszélgetést Erika, akinek 3 gyereke van. Férje és ő is katás. Férje magánszemélyeknek és cégeknek is számlázott, innentől utóbbiaknak már nem tud. Úgy számolnak, hogy férje nagyjából a fizetése felétől esik majd így el. 

"A szakmám fordító, a gyerekek mellett azonban kivitelezhetetlen volt, hogy 12-14 órákat dolgozzak. Jó ötletnek tűnt, hogy alvásidőkben egy-egy órában tudtam egy kicsit fordítani, sokszor nemcsak délután, de az esti altatás után is dolgoztam, hogy ezzel is ki tudjuk egészíteni a bevételünket. Hát most már ennek is lőttek" – mondja elkeseredve Erika. Hozzáteszi, hogy ő általában havi 120-150 ezer forinttal tudta bővíteni a családi kasszát. 

Fogalmuk sincs, hogy most mi lesz. A harmadik baba még nagyon kicsi, nem szeretnék bölcsibe adni. Ráadásul ha Erika is visszamegy dolgozni, akkor délutánonként nem fogja tudni elhozni a gyerekeket az oviból és bölcsiből, mert addigra még nem végez a munkájával. Azt pedig nem szeretné, ha minden nap csak az esti fürdetésre és altatásra érne haza. 

De nemcsak ők járnak ebben a cipőben. Takarítók, mérnökök, futárok, pedagógusok, előadóművészek, informatikusok és még sokan mások. 

Egy egyesület például autista gyerekekkel foglalkozik, csak katások számláztak számukra eddig. Most ők sem tudják, hogyan tovább. Az egy dolog, hogy rengeteg ember elveszíti a munkáját, de mi lesz a gyerekekkel? 

"EGYESÜLET VAGYUNK, AUTISTA GYEREKEKKEL FOGLALKOZUNK. CSAK KATÁS SZAKEMBEREK SZÁMLÁZTAK EDDIG.

HOGYAN TOVÁBB?" – írták.

"Elvették tőlem, hogy élhessek"

DávidFotó: Csorba Dávid – Hegedüs Márton

Csorba Dávid történetét már bemutattuk korábban. Dávidnak egy izomsorvadással járó, halálos betegsége, Duchenne-szindrómája van. Lélegeztetőgép tartja életben, édesanyja a nap 24 órájában ápolja. 

Egyik nagy vágya egy kertes ház, nagyon szeretne már kimenni. Napjait nem tölti tétlenül. Történetéről könyvet is írt, Négy fal között szabadon címmel. Emelett van egy vállalkozása is, a Lélekharcos klub, ahol választható tagsági díj fejében segít az embereknek, hogy leküzdjék a problémáikat és visszataláljanak a lelki erejükhöz. A vállalkozást azért is hozta létre, hogy valamennyire tudja finanszírozni a költségeit.

Jelenleg egyetlen ujja mozog, és ő azzal az egy ujjával tartotta fent a vállalkozását. A bevételkiesés miatt pedig kikerülhet az otthoni lélegeztetőgép programból és intenzív osztályra kerülhet. Dávid tudja, hogy ez egyben az élete végét is jelentené. 

"Vállalkozásom bevételét egy az egyben az életben maradásra fordítom, havi szinten.

1 db gége kanül: 25.000 Ft

Leszívókatéter (300 db) – 38.000 Ft

Decobitus alátét (60 db) – 10.000 Ft

Desztillált víz (36 liter) – 33.000 Ft

Steril mull lap, kötszer. vitaminok, fertőtlenítők, stb: 30.000 Ft

Gyógytorna (heti 2 alkalom) – 60.000 Ft

Szakápolók havi 15 nap: 250.000 Ft (Hogy Anyu néha el tudjon menni orvoshoz, vásárolni, ügyeket intézni, kikapcsolódni, pihenni)

Összesen: 449.000 Ft / hó

Persze, Ön ezt nem értheti, hiszen Önt ez nem érinti, így nem is érdekli. Ön családja a legjobb orvosi ellátást kapja. Nem fontos. A magyar ember nem fontos, az, hogy az emberek képesek legyenek megélni, nem fontos.

Nem csak a magam nevében beszélek. Több sorstársammal együtt mondjuk, hogy az életet vette el tőlünk.

Ha nem tudom finanszírozni a fent említett dolgokat, akkor elkerülhetetlen lesz, hogy az intenzív osztályon éljek, ami gyakorlatilag egyet jelentene a halállal.

Ennyit számít nektek egy ember élete. Ennyit számít nektek többszázezer ember élete, életének minősége. Egyetlen nap alatt vettétek el tőlem, tőlünk, mindannyiunktól azt, amire sokan egy életet építettünk fel.

Üdv: Csorba Dávid"

TEXTSTART:32009csorbadavid:TEXTSTOP
 

 

Indexkép: Yan Krukov fotója a Pexels oldaláról

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet? Apaszabadság Magyarországon – Mennyi az annyi, és mit tanulhatnánk a többi európai országtól? 2026-os SZJA-kedvezmények: ennyi pénzt hagysz az asztalon, ha nem nyilatkozol időben CSOK Plusz 2026: 6 tipikus hiba, amin tényleg milliók múlhatnak – és egy példa, mennyit buksz, ha rosszul időzítesz Havi 50–65 ezer forint vissza a bölcsis díjból 2026-ban? Mutatjuk, ki kapja meg és hogyan igényeld 10 perc alatt 645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép Akár havi +80 ezer Ft is maradhat nálad 2026-tól. Így kapod meg a dupla családi adókedvezményt – lépésről lépésre Szép tervek, nehéz valóság: Miért nem a fiatalokhoz jutnak a kedvezményes hitelek?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük