Három lépés a pozitív nevelés gyakorlatára, avagy a bátorító reagálás művészete

Volt egy kiskutyám. Egyszer a gyerekek hozzám jöttek vendégségbe. Megérkeztek, nagy ricsajjal, én pedig éppen a kis blökinek adtam enni, amikor az egyik kisfiú meglátta az aranyos szőrgombócot és rohanva, visítozva rontott rá, ölelgetni, simogatni szerette volna. (A kisállat ettől nagyon megrémült.) Kértem, hogy hagyja őt. A kutyus zavartan igyekezett menedékre lelni, a kisfiú meg ment utána, hiába kértem, hogy ne tegye… Egyszer csak megragadta a kutyust, mire odaléptem hozzá és hangosan rákiabáltam „Fejezd be!” Befejezte. Meg volt lepve, megsértettem. „Miért kiabáltál a fülembe?” – kérdezte… miközben halkan sírva fakadt. Majd megszakadt a szívem érte… Miért kellett így reagálnom…?! Valószínüleg azért is, mert fáradt voltam, stresszes, éhes és nyűgös. És ugyan legitim volt a kérésem, mégis elszakadt a cérna. Nem kellett volna így történnie. Lelkiismeret-furdalásom volt, mert a saját feszültségem a gyerekeken csattant…

Azt gondolom, hogy természetes, ha hasonló mikro-konfliktusok vannak egy kisgyerekes család életében. Sokat olvastam és kerestem a megoldást, hogy legközelebb tudjak kezelni egy ilyen helyzetet. Most megosztom veletek azt az egyszerű három lépésből álló stratégiát, ami átlendíthet bennünket az ilyen helyzeteken. Ez a szemlélet nekem is sokat segített, hátha nektek is fog.

A fegyelmezés nem egyenlő a szigorral! Hogyan neveljem a gyereket a három lépéses pozitív technikával?

1. Az érzelmek tudatosítása és elfogadása

Az első lépés, hogy finomítsunk a nevelési stílusunkon és így a gyerek viselkedésén is, hogy fogadjuk el tudatosan az ő érzését. Ennek a legegyszerűbb módja, ha egy olyan bizalmi légkört teremtünk, ahol eredményesen tudunk érdeklődni az érzéseiről, motivációjáról. A saját példámnál maradva, ha leguggoltam volna hozzá és azt mondom: „Látom, hogy valamilyen reakciót vártál a kutyától. Játszani szerettél volna vele?”  – akkor jön egy válasz, amin elindulhatunk és meg tudom állítani a folyamatot, ami láthatóan eszkalálódott. Tehát mindenképpen adjunk választ vagy visszacsatolást a gyerek érzelemkifejezésére, mi is osszuk meg vele saját érzelmeinket, így gazdagszik az érzelmi intelligenciája és fejlődik az empátiás készsége is.

2. A bizalmi kapcsolat alapja: az érintés

Az érzelmek tudatosítása mellett éppen olyan fontos a fizikai kontaktus megteremtése is. Az érintés szeretetnyelve nem csak a bizsergetően jó érzése miatt fontos. Képes megteremteni a bizalmi légkört, ahol a gyermek könnyebben kerül egy olyan lelkiállapotba, ahol tudja, van helye az érzelmeit kimutatni, “kifakadni”. A kulcs a biztonságérzeten van, még akkor is, ha heves érzelmekről van szó.  A fizikai kapcsolat megteremtését jó, ha megelőzi valamilyen erre utaló félmondat: Pl. „Nagyon dühösnek tűnsz. Nyugodtan add ki magadból… Aztán mit szólnál egy öleléshez? Az nekem is jól esne.” (Ilyenkor jó, ha a szülő is megosztja saját érzéseit a történtekkel kapcsolatban, azzal is tanítja az önreflexiót.)

A három pontból túl vagyunk a másodikon is és még nem beszéltünk a viselkedés változtatásáról, a nevelésről. Ez nem véletlen. Az első két lépés, ami megágyaz a gyerek szívében és elméjében a megfogalmazott kérésnek. Ezek azok a kulcsmozzanatok, ami által a gyerek képes lesz együttműködőbb lenni.

3. A nevelés fázisa: „Hogy legközelebb már jobban menjen”

Az a fajta nevelési mód, amikor a gyerek kontrollálva érzi magát, amelynek eszköze a büntetés és a fenyegetés, hosszú távon nem működő stratégia. A kulcs, hogy belső motivációja legyen a változásra és ne félelemből cselekedjen. Ez a módszer ezt teszi lehetővé, hogy az érzelmek bevonásával kialakuljon benne a belső késztetés a „jól csinálásra”. A kutyás történetet tekintve – az első két lépést követően – egy efféle párbeszédnek kellett volna elhangoznia:

• „Mit gondolsz, mi történne, ha rendszeresen ráijesztenénk a kutyára, evés közben? Te mit tennél, ha valaki megijesztene étkezés közben?”
•  „Félnék tőle…”
• „Igen, és ha nem lehet nyugalomban, akkor mérges lesz vagy félős marad felnőtt korában is.”
• „Azt nem akartam, hogy haragudjon.”
• “Vannak állatok, akiknek időre van szüksége, hogy ismerkedjenek, szelíden és óvatosan kell közelíteni hozzájuk. Legjobb, ha evés közben nem is zavarjuk őket. Mit szólnál, ha mostantól a te felelősséged lenne, hogy bárkinél is vagyunk vendégségben, ha van ott háziállat, akkor megóvod az ő nyugalmát?”

A lényeg mindenképpen a logikus kontextualizáláson van. Ahhoz, hogy tudatosítani tudja a gyerek, hogy mit-miért érdemes csinálni vagy nem csinálni, fontos neki, hogy értse a helyzet érzelmi hátterét is. Legyen türelmünk hozzá! A befektetett energia biztosan kifizetődik! 

Forrás: KidSpirit 
Indexkép: Depositphotos.com