Hirdetés Partneri kampány helye
Fogantatás

Szuperikrek jöttek világra: ugyanaznap születtek, de 3 hét különbséggel fogantak

Az úgynevezett szuperterhesség jelensége rendkívül ritka: ebben az esetben az édesanya terhesen esik újra teherbe. Ez történt Rebeccával is, akinek ikrei 3 hét különbséggel fogantak. A 12 hetes ultrahang vizsgálaton fedezték fel a másik babát.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Szuperikrek jöttek világra: ugyanaznap születtek, de 3 hét különbséggel fogantak

/Kiemelt képünk illusztráció/

Az orvosok észrevették, hogy 3 hetes méretkülönbség van a magzatok között – először ők sem értették a helyzetet

Rebecca Roberts és férje mindig is nagyon szerettek volna szülővé válni, mindent meg is tettek ezért. A többszöri sikertelen próbálkozás után termékenységi kezelésekbe is belevágtak. 

Nagy volt az örömük, amikor megtudták, hogy a 39 éves Rebecca várandós. Arra azonban nem számítottak, hogy ikreik, ráadásul "szuperikreik" lesznek. 

Az orvos a 12 hetes ultrahangon vette észre a másik magzatot, és azt, hogy a fejlődésben 3 hét különbség van a két kicsi között.
 

TEXTSTART:32753ikrek:TEXTSTOP
 

"Nagyon ledöbbentem, amikor azt mondták, hogy egy helyett két baba van. Aztán elmondták, hogy három hetes méretkülönbség van a két magzat között, amit először az orvosok sem értettek” – mondta az édesanya.

Roberts orvosa végül arra a következtetésre jutott, hogy úgynevezett szuperfetációról van szó. 

Ez pedig azt jelenti, hogy valaki várandósan újra teherbe esik. 
 

TEXTSTART:32753ikrek2:TEXTSTOP
 

Az orvos is megdöbbent, hiszen először arra gondolt, hogy ő nem vette észre a másik magzatot az előző alkalommal. 

"Először nem értettem, hogy fordulhatott elő, hogy nem vettem észre a második magzatot. De aztán egy kicsit megkönnyebbültem, hogy ez nem az én hibám volt, hanem egy egészen különleges terhességről van szó” – mondta az orvos.
 

Azt mondták, lehet, hogy a kisebbik baba nem marad életben

A párnak tehát fel kellett dolgoznia a "sokkot", amit az ikerterhesség híre okozott nekik.

Ráadásul magáról a különleges terhességről is kevés információjuk volt. Az pedig még tovább nehezítette a mindennapjaikat, hogy az orvosok azt mondták, lehet, hogy a kisebbik baba nem marad majd életben. 

"Már maga az ikerterhesség is ijesztő, ráadásul 39 éves voltam, és azt mondták nekünk, hogy a kisebbiknek nagyon rosszak az esélyei az életben maradásra” – emlékezett vissza az édesanya.
 

"Megérte várni: arra gondolok, hogy milyen szerencsés vagyok"

A terhesség 33. hetében az orvosok úgy döntöttek, hogy beindítják a szülést, mert a kisebbik baba, Rosalie növekedése megállt köldökzsinór problémák miatt. Noah és Rosalie ugyanazon a napon jöttek világra.
 

TEXTSTART:32753ikrek3:TEXTSTOP
 

Noah körülbelül 2 kilósan, Rosalie pedig csak 1 kiló 10 dekával született. Rosalie 95 napig volt intenzív osztályon, de karácsony előtt ő is hazamehetett. Az édesanya azt mondta, hogy hosszú évek óta vártak egy kisbabára: most úgy érzi, ez élete legcsodálatosabb időszaka. 

"Ők az én szuper ikreim. Minden nap, amikor rájuk nézek, eszembe jut, hogy milyen szerencsés vagyok. Nagyon szerettem volna babát, aztán találkoztam életem szerelmével, és sokáig próbálkoztunk. Végül sikerült teherbe esnem, ráadásul két babával áldott meg minket az élet, akikért nagyon hálásak vagyunk" – fogalmazott az anyuka.
 

Rendkívül ritka, de előfordulhat: a szuperfetáció

A szuperfetáció azt jelenti, hogy miután a méhben már megfogant egy embrió, később egy újabb petesejt is megtermékenyül. Vagyis a kismama újra teherbe esik. A jelenség az állatvilágban gyakoribb, mezei nyulaknál és borzoknál például előfordul, embereknél azonban rendkívül ritka: ugyanis a hormonok szabályozzák azt, hogy a terhesség alatt már ne legyen több peteérés.

A babák 2020. november 17-én születtek meg. És bár egy napon jöttek világra, szemmel látható, hogy van köztük korkülönbség. Egy biztos: az édesanya szerint ősi kötelék van közöttük.

”Amikor lefektetjük őket a játszószőnyegre, egymásra néznek, kinyújtják egymás felé a kezeiket, megérintik egymást és még beszélgetnek is” – árulta el a büszke édesanya.

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Vetélés és meddőség: véralvadási zavar is okozhatja Apának lenni nem mellékszerep! Levél a friss apukákhoz A férfi fogamzásgátló tabletta új korszakot nyit a családtervezésben Amikor a remény mellé szakember is kell Nagyszülők, rokonok, jó tanácsok: hogyan védd a saját határaidat? A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer Észak-Ciprusra mennek, akik szeretnék eldönteni gyermekük nemét A szívhangrendelet nem befolyásolta érdemben az abortuszok számát

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük