/Kiemelt képünk illusztráció/
A szeméttelep volt az otthona
Sophy Ron egy kambodzsai lány, aki gyerekkorában szeméttelepen élt.
Napjai abból álltak, hogy olyan dolgokat keresett, amiket el lehet majd adni, miközben szülei a gumiültetvényen dolgoztak. A kislány családja a szeméttelep közelében keresett olcsóbb albérletet, ezeknek a házaknak pedig vászonfalaik és lyukas mennyezetük volt.
Sophy így emlékszik vissza a gyerekkorára:
"Az eső alatt aludtam, mert láttam, hogy a szüleim ezt csinálják, és úgy gondoltam, ha nekik ez így jó, akkor nekem is" – mondta.
11 éves koráig nem járt iskolába, és rendes otthona sem volt, ahogy játékai sem.
Tulajdonképpen a szeméttelep volt az otthona, és ez a környezet annyira természetessé vált számára, hogy már fel sem tűnt neki a kosz és a rossz szagok. Az egészségére is nagyon káros volt a hely, ahol élt, és többször előfordult az is, hogy egy hajszálon múlt az élete, mert teherautókról nehéz szemétdarabok hulltak le rájuk.
TEXTSTART:33126okos:TEXTSTOP
Egy véletlen találkozás változtatta meg az életét
11 éves volt Sophy, amikor találkozott Scott Neesonnal, a "Kambodzsai Gyermekalap (CCF)” alapítójával. Ő volt az, aki megkérdezte tőle, hogy szeretne-e angolul tanulni. A kislánynak akkor fogalma sem volt róla, hogy mi az az angol.
Itt kezdődött minden. A gyermek elkezdett órákat venni, kezdetben a saját lakhelyén. Később ösztöndíjat is nyert, és ma már a Melbourne-i Egyetemen tanulhat.
Miután 2019-ben befejezte az alapítványi tanulmányait, megkezdte a Bachelor of Arts szakot, és berendezkedett a kollégiumi szobájában. Azt mondja, egy igazi álma vált valóra azzal, hogy van egy saját szobája, és ennyi kedves ember veszi őt körül. A szeméttelepen ugyanis egy kis szobában volt összezsúfolva a többi családtagjával egy romos épületben.
TEXTSTART:33126okos2:TEXTSTOP
Indexkép: Mumtahina Tanni fotója a Pexels oldaláról
Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak