Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Szeméttelepen nőtt fel, 11 éves koráig nem járt iskolába sem – ma már diplomás

Sophy Ron az élő példa arra, hogy ha az ember nagyon mélyről indul, akkor sem lehetetlen eljutni ilyen magaslatokig. Ahhoz azonban, hogy ki tudjon törni, hatalmas szerencsére is szüksége volt.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Szeméttelepen nőtt fel, 11 éves koráig nem járt iskolába sem – ma már diplomás

/Kiemelt képünk illusztráció/

A szeméttelep volt az otthona

Sophy Ron egy kambodzsai lány, aki gyerekkorában szeméttelepen élt. 

Napjai abból álltak, hogy olyan dolgokat keresett, amiket el lehet majd adni, miközben szülei a gumiültetvényen dolgoztak. A kislány családja a szeméttelep közelében keresett olcsóbb albérletet, ezeknek a házaknak pedig vászonfalaik és lyukas mennyezetük volt. 

Sophy így emlékszik vissza a gyerekkorára:

"Az eső alatt aludtam, mert láttam, hogy a szüleim ezt csinálják, és úgy gondoltam, ha nekik ez így jó, akkor nekem is" – mondta. 

11 éves koráig nem járt iskolába, és rendes otthona sem volt, ahogy játékai sem. 

Tulajdonképpen a szeméttelep volt az otthona, és ez a környezet annyira természetessé vált számára, hogy már fel sem tűnt neki a kosz és a rossz szagok. Az egészségére is nagyon káros volt a hely, ahol élt, és többször előfordult az is, hogy egy hajszálon múlt az élete, mert teherautókról nehéz szemétdarabok hulltak le rájuk. 
 

TEXTSTART:33126okos:TEXTSTOP
 

Egy véletlen találkozás változtatta meg az életét

11 éves volt Sophy, amikor találkozott Scott Neesonnal, a "Kambodzsai Gyermekalap (CCF)” alapítójával. Ő volt az, aki megkérdezte tőle, hogy szeretne-e angolul tanulni. A kislánynak akkor fogalma sem volt róla, hogy mi az az angol. 

Itt kezdődött minden. A gyermek elkezdett órákat venni, kezdetben a saját lakhelyén. Később ösztöndíjat is nyert, és ma már a Melbourne-i Egyetemen tanulhat. 

Miután 2019-ben befejezte az alapítványi tanulmányait, megkezdte a Bachelor of Arts szakot, és berendezkedett a kollégiumi szobájában. Azt mondja, egy igazi álma vált valóra azzal, hogy van egy saját szobája, és ennyi kedves ember veszi őt körül. A szeméttelepen ugyanis egy kis szobában volt összezsúfolva a többi családtagjával egy romos épületben.
 

TEXTSTART:33126okos2:TEXTSTOP
 

Indexkép: Mumtahina Tanni fotója a Pexels oldaláról

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük