Hirdetés Partneri kampány helye
Adománygyűjtés

„Azt mondták, ne örüljek: ezekből a gyerekekből lesznek a vegetáló szobanövények” – 500 ezer forint választja el Kornéliát a gyógyulástól

Amikor megszülettek a hármasikrek, ők voltak a világ legboldogabb szülői. Ez az öröm azonban nem tarthatott sokáig, az egyik kisbaba, Kornélia keringése ugyanis összeomlott, újra kellett éleszteni őt. Élet és halál között lebegett, miközben a szülők sorra kapták a lesújtó híreket. Azt mondták, haza sem fogják tudni vinni gyermeküket a kórházból. A ma már 5 éves kislány mindenre rácáfolt, és bár hosszú út áll még előttük, nem adják fel. Most egy olyan műtétre gyűjtenek, ami sokat javítana az állapotán.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
„Azt mondták, ne örüljek: ezekből a gyerekekből lesznek a vegetáló szobanövények” – 500 ezer forint választja el Kornéliát a gyógyulástól

Megszülettek a hármasikrek: Kornélia egy hétig élet és halál között lebegett

Pecsicsné Kiss Veronika 4 gyerek édesanyja. A család Vas megyében, egy faluban él. Barnabás 4 éves volt, amikor megszülettek a kistestvérei: Kornélia, Gergely és Márton. Mindenki nagyon várta már a hármasikrek érkezését, akik majdnem a 35. hétre születtek, közel 2 kilósan.

A család nagyon boldog volt, de hamar kiderült, hogy nincs minden rendben. A kisfiaik már az első napon légzéstámogatást igényeltek, Kornéliáról pedig akkor azt mondták, hogy nála minden rendben van. Másnap azonban a kislány keringése összeomlott, újra kellett őt éleszteni.

"Lélegeztetőgépre került, egy hétig élet és halál között lebegett. Semmilyen kontaktusa nem volt a külvilággal. Hét nap lélegeztetőgép után annyit mondtak az orvosok, hogy feltámadt, visszatért a spontán légzés. Pár apró mozdulatot is tett, de azt mondták, hogy ne örüljünk, mert ezekből a gyerekekből lesznek a vegetáló szobanövények."
 

anyukájával

A keresztelő után felsírt: "Éreztem, hogy ez egy isteni csoda"

A szülőket természetesen sokkolták a történtek, mégis bíztak benne, hogy végül minden rendben lesz. Rengeteg vizsgálatot végeztek a kislányon, a szülők pedig egymás után kapták a lesújtó híreket. Volt, aki azt mondta, hogy napokon belül meg fog halni, mert egy ritka betegsége van. 

"Ilyenkor nem tud az ember mit mondani. Én a csempére emlékszem a mai napig, hogy azt néztem, hogy futnak össze a fugák, és csak arra koncentráltam, hogy ne ájuljak el. A férjem végig támogatott, azt mondta, az nem lehet, hogy elveszítjük őt."
 

ikrek

Kiderült azonban, hogy mégsem az a probléma, amire először gondoltak az orvosok. Azt javasolták a szülőknek, hogy kereszteljék meg a kislányukat, mert nem javul az állapota, és nem valószínű, hogy haza tudják majd vinni őt. 

"Amikor megszületett, felsírt, de a légzésleállás után már semmilyen hangot nem adott ki. A keresztelő után azonban ahogy visszatették az inkubátorba, újra felsírt. Éreztük, hogy ez egy isteni csoda."
 

"Azt javasolták az orvosok, hogy amennyi pénzünk, időnk és energiánk van, azt fordítsuk a fejlesztésére"

5,5 hetesek voltak az ikrek, amikor végre hazatérhettek velük. A szülők elhatározták, hogy nem adják fel, mindent megtesznek a kislányukért.

Budapesten egy nagy kivizsgáláson vettek részt. Ekkor kiderült, hogy egy egyszer bekövetkezett károsodásról van szó, nem pedig egy halálos betegségről. Kornélia agyának azonban a kétharmada elhalt az oxigénhiány és az agyvérzések következtében. 
 

testvérek

"Azt javasolták az orvosok, hogy amennyi pénzünk, időnk és energiánk van, azt fordítsuk a fejlesztésére. Itt voltunk három újszülöttel és itt volt a nagytesó is. Az első hónapok nagyon fárasztóak voltak. Mostani fejemmel nem tudom, hogy újra meg tudnám-e csinálni."

Ők mégsem adták fel, egy percre sem. Ahogy azonban nőttek az ikrek, úgy lett egyre nyilvánvalóbb, hogy a két kisfiú rohamosabb tempóban fejlődik, mint Kornélia. 

"Egyéves kora előtt tanult meg forogni, ami hatalmas lépés volt számunkra. Hiszen azt mondták, hogy erre sem lesz képes. Úgy fogalmaztak, hogy 1 éves korára több mindent elér, mint amit egész életében el fog."
 

terápia

A szülők rengeteg munkát fektettek kislányuk fejlesztésébe, a sikerek pedig nem maradtak el. Kornélia 2,5 évesen megtanult önállóan felülni, ami szintén nagy előrelépés volt. Az édesanya azt mondja, a kislányt korábban nagyon nehezen lehetett etetni, rengeteget hányt, a felüléssel ez viszont sokat javult. Egy évvel később elkezdett mászni is. 

"Most önállóan fel tud térdelni, segítséggel fel tud állni, járókerettel kicsit tud menni, egy-egy szót tud mondani."
 

Egy műtétben bíznak, de ehhez még 500 ezer forint hiányzik

A család most egy újabb nehézség előtt áll. A kislánynak szüksége lenne egy műtétre, ami sokat javítana az állapotán. Ennek a műtétnek a költsége 4700 euró, amit jelenleg nem tud finanszírozni a család. Régóta gyűjtenek, még 500 ezer forint hiányzik.
 

torna

"A műtéttől és az azt követő rehabilitációtól azt várjuk, hogy megszűnjön a bal oldalának a feszessége. A jobb lábát most ki tudja nyújtani, a bal lábát viszont nem, a műtét ezen is segítene, illetve azon, hogy felállásnál le tudja tenni a sarkát, és hogy javuljon a járása és az egyensúlya. A feszesség fájdalommal is jár neki, ez is megszűnhet a műtét és rehabilitáció után."

Kornélia arcán is ejtenek egy bemetszést, de azt egyelőre nem tudják, hogy a beszédén is segít-e majd a műtét. Gyógypedagógushoz, logopédushoz is járnak vele.

"Apa, labda, anya, dédi. Az, hogy ezeket a szavakat kimondta, az egy igazi csoda. Az orvostudomány szerint ugyanis ez lehetetlen."
 

testvérével

"Mi lesz Kornéliával, ha mi már nem leszünk?"

Az édesanya nagyon elérzékenyül, amikor arról kérdezem, a testvérek között milyen szövetség van. 

"Ha van olyan, hogy valaki életfeladatot kap, az nekünk az, hogy a fiúkat úgy tudjuk támogatni, hogy ők ne sérüljenek. Sose felejtem el, amikor kisebbek voltak, a nagytesó mondta, hogy a fiúk már mosolyognak, de Kornélia még nem. El kellett magyaráznunk neki, hogy ő lassabban fejlődik.

Az ikrek most lettek 5 évesek. A fiúk pedig nekünk szegezték a kérdést, hogy: – Mind a hárman 5 évesek vagyunk, ő miért nem jár óvodába? Miért hord pelenkát? Miért kell etetni? Miért nem tud járni? A nagytesó pedig már érti ezt, őt sokkal inkább az foglalkoztatja, hogy mi lesz a Kornéliával, ha mi már nem leszünk. Mit lehet felelni erre? Fogalmunk sincs. Teljes szívvel hiszünk és bízunk benne, hogy minden rendben lesz."
 

Kornélia

Ha szeretnéd támogatni a családot, alapítványunkon keresztül megteheted:
 

  • Családi Háló Közhasznú Alapítvány
  • Bankszámlaszám: 16200106-11697987
  • IBAN számlaszám: HU81 1620 0106 1169 7987 0000 0000
  • Közlemény: Kornélia
  • Tájékoztatás adományozásról

Cél: 500.000 Ft összegyűjtése
 

Egyszerű, bankkártyás fizetés pár kattintással SimplePay-en keresztül: Adomány Kornéliának
 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet? Apaszabadság Magyarországon – Mennyi az annyi, és mit tanulhatnánk a többi európai országtól? 2026-os SZJA-kedvezmények: ennyi pénzt hagysz az asztalon, ha nem nyilatkozol időben CSOK Plusz 2026: 6 tipikus hiba, amin tényleg milliók múlhatnak – és egy példa, mennyit buksz, ha rosszul időzítesz Havi 50–65 ezer forint vissza a bölcsis díjból 2026-ban? Mutatjuk, ki kapja meg és hogyan igényeld 10 perc alatt 645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép Akár havi +80 ezer Ft is maradhat nálad 2026-tól. Így kapod meg a dupla családi adókedvezményt – lépésről lépésre Szép tervek, nehéz valóság: Miért nem a fiatalokhoz jutnak a kedvezményes hitelek?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük