Hirdetés Partneri kampány helye
Családi Pénzügyek

Kisajátította a MÁV az egyedülálló anya házát, egy szakértő szerint 10 millióval kevesebbet kap a piaci árnál

A Budapest-Belgrád vasútvonal építkezése elképesztő tempóval halad, már javában készítik elő a terepet a hatalmas teherforgalom számára. Akadnak azonban olyan házak, melyek túl közel épültek a jelenlegi vasútvonalhoz, és a MÁV az állam nevében megvásárolja és kisajátítja őket. Az egyedülálló anyuka, Szilvia örökölt háza is ilyen - a piaci ár alatti összeget ajánlottak fel számára a költözésért cserébe. A nő nem tud mit tenni, 14 éves lányával nagyon rövid időn belül el kell hagyniuk az ingatlant.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Kisajátította a MÁV az egyedülálló anya házát, egy szakértő szerint 10 millióval kevesebbet kap a piaci árnál

Sokáig fogalmuk sem volt arról, hogy költözniük kell

Szilvia édesanyja tavaly hunyt el, bátyjával ketten örökölték meg a XXIII. kerületben található, 87 négyzetméteres ingatlant. Ebből két külön lakás lett kialakítva, így kényelmesen tudtak élni egymás mellett – egészen januárig, amikor tudomást szereztek arról, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal útjába kerültek.

Egy olyan lakcímen próbálták őket elérni, ahol 8 éve éltek, ráadásul a halott édesanya nevére küldték a megállapodás részleteit. Amikor nagy nehezen végre elérték az egyedülálló anyát, már április közepe volt, és ekkor az is kiderült, hogy jócskán alábecsülték az ingatlan értékét.

Szilvia és a bátya összesen 34 millió forintnak megfelelő összeget tudhat magáénak, igen ám, de ezt még elosztották két felé, így 17 millió forintból kellene mindkettőjüknek gazdálkodni. A mai ingatlanárak mellett ez lehetetlen, Budapesten hitel nélkül még egy kis lakást sem tudnának ennyi pénzből vásárolni.
 

40 napjuk van arra, hogy költözzenek

A kézhez kapott határozat szerint 60 napjuk van arra, hogy elhagyják az ingatlant, ám ez azóta már 40 napra csökkent, így már másfél hónapjuk sem maradt a költözésig. Egy élet munkáját kell bedobozolniuk, azonban jelenleg még azt sem tudják, hogy hova mennek.

A Blikk megkérdezett egy ingatlanszakértőt, aki a neve elhallgatása mellett válaszolt a kérdéseikre. Szerinte ugyan nagyban csökkenti a ház értékét, hogy a sínek mellett épült, azonban úgy véli, minimum 10 millió forinttal kaptak érte kevesebbet Szilviáék, mint amennyit kellett volna.

Az asszony még csak nem is fellebbezhet az ügyben, ugyanis azt csak az első értesítés után tehették volna meg – ami rossz címre érkezett. Polgári peres eljárásban beperelhetnék a MÁV-ot, de az évekig húzódhat, ami egyik félnek sem kedvezne, de leginkább az egyedülálló anyát viselné meg.
 

A MÁV mossa kezeit

A lap megkérdezte a MÁV-ot is: elmondták, hogy minden ilyen helyzetben a területszerzési eljárás kezdetén a kártalanítási összeg megállapítása érdekében, független igazságügyi szakértő kirendelését kérik a kisajátítási hatóságként eljáró illetékes kormányhivatal hatósági osztályától.

Ebben az esetben is így történt, meghatározták az ingatlan értékét, majd a tulajdonosok megkapták az ajánlatot, amit el is fogadtak. Amennyiben az ajánlatot valamely tulajdonos nem fogadja el, vagy a vételi ajánlatra nem válaszol, akkor a MÁV által megbízott ügyvédi iroda az adott tulajdonos tulajdoni hányadára kisajátítási eljárást indít az ingatlan fekvése szerint illetékes kormányhivatalnál, mint kisajátítási hatóságnál.

Kisajátítással az ingatlan tulajdonjogát csak kivételesen, törvényben meghatározott közérdekű célból, teljes, azonnali és feltétlen kártalanítás mellett lehet megszerezni. Erre alapvetően az állam, illetve a helyi önkormányzatok jogosultak – jelen esetben is az állam nevében járt el a MÁV.

A kisajátítás pontos szabályait és feltételeit a 2007. évi CXXIII. törvény tartalmazza. A kivételesség elve értelmében a kisajátításnak egyfajta végső megoldásnak kell lennie, vagyis előzőleg minden más lehetőséget meg kell próbálni, ami kedvezőbb a tulajdonos számára. A kormányhivatal a jelenlegi esetben közlekedési infrastruktúra közérdekű fejlesztésére hivatkozva hozta meg határozatát.

Indexkép: Ankush Minda képe az Unsplash.com oldaláról

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet? Apaszabadság Magyarországon – Mennyi az annyi, és mit tanulhatnánk a többi európai országtól? 2026-os SZJA-kedvezmények: ennyi pénzt hagysz az asztalon, ha nem nyilatkozol időben CSOK Plusz 2026: 6 tipikus hiba, amin tényleg milliók múlhatnak – és egy példa, mennyit buksz, ha rosszul időzítesz Havi 50–65 ezer forint vissza a bölcsis díjból 2026-ban? Mutatjuk, ki kapja meg és hogyan igényeld 10 perc alatt 645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép Akár havi +80 ezer Ft is maradhat nálad 2026-tól. Így kapod meg a dupla családi adókedvezményt – lépésről lépésre Szép tervek, nehéz valóság: Miért nem a fiatalokhoz jutnak a kedvezményes hitelek?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük