Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

27 évesen lett nagymama, a dédi pedig 48 éves

A 14 éves lány hónapok óta együtt volt a barátjával, amikor kiderült, hogy babát vár. Az édesanyja nagyon meglepődött, ám úgy döntött, mindenben támogatja őt. A 27 éves nagymama és a 48 éves dédi az ország legfiatalabb nagymamája és dédije lett.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
27 évesen lett nagymama, a dédi pedig 48 éves

Kimaradt a menzesze, de először nem foglalkozott vele

Kelly Healey 2018-ban Nagy-Britannia legfiatalabb nagymamája lett, mindössze 27 éves volt, amikor megszületett az unokája. 

Az ötgyerekes anya nagyon meglepődött, amikor kiderült, hogy 14 éves lánya babát vár. Azt mondta, hogy bár megdöbbent, mégis azonnal úgy döntött, hogy támogatni fogja lányát mindenben. 

A lány, Salter már több hónapja együtt volt barátjával, amikor kimaradt a menstruációja. Nem foglalkozott a dologgal, hiszen korábban is előfordult már vele hasonló. Később azonban kiderült, hogy babát vár, és ekkor már abortuszra sem lett volna lehetősége.
 

A kisbaba teljesen megváltoztatta a 14 éves lány életét, de nem bánta meg

A fiatal lány a várandósság előtt aktívan sportolt, és nehezére esett elfogadni, hogy mostantól teljesen meg fog változni az élete. Amikor azonban a vizsgálaton meghallotta babája szívverését, azonnal beleszeretett a kicsibe.
 

TEXTSTART:baba33494:TEXTSTOP
 

Nagymamája mindössze 48 éves volt, amikor megszületett a kicsi, így ő lett Nagy-Britannia legfiatalabb dédije, lánya pedig 27 évesen az ország legifjabb nagymamája. A csúcsot korábban egy 30 éves nő tartotta.
 

TEXTSTART:baba334943:TEXTSTOP
 

Az interneten sok cikk megjelent a nem mindennapi családról. Sokan elítélték őket, amiért ilyen fiatalon vállaltak gyereket, ám rengetegen támogatták is a családot, és azt írták, helyesen döntöttek, hogy megtartották a babát.
 

TEXTSTART:baba334942:TEXTSTOP
 

Sok boldogságot és örömteli babázós éveket kívánunk a családnak! Gratulálunk a fiatal nagymamának és dédinek is, akik mindvégig a 14 éves lány mellett álltak és mindenben támogatták őt!

Indexkép: Fabulous Magazine / Youtube

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük