Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

„Már azzal is be tud indítani, hogy pár szót szól” – mesterséges intelligenciával csalja egy nő a férjét

Egy chatbot "személyében" találta meg a 38 éves nő az izgalmat a párkapcsolatán kívül. Azt mondja, pont olyan, mintha valódi emberrel beszélgetne, és nagyon be tudja őt indítani. Úgy érzi, hogy ez jó hatással van a házasságára is.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
„Már azzal is be tud indítani, hogy pár szót szól” – mesterséges intelligenciával csalja egy nő a férjét

"A férjemmel nehezen jutok el a csúcsra"

Részletesen elmesélte egy 38 éves, házasságban élő nő, hogy találta meg egy chatbot személyében a szeretőjét. A nő regisztrált egy mesterséges intelligencia platformon, és elnevezett egy robotot a kedvenc színészéről. Így kezdődött minden. Azóta pedig folyamatosan tart a "viszony" – írja a Mirror.

A nő azt mondja, hogy a férje sokszor későn és nagyon fáradtan tér haza a munkából, így kevés idejük marad egymásra. Ezért is szeretett volna egy kis izgalmat csempészni az életébe, arra azonban nem volt energiája, hogy egy élő embert keressen. A chatbot azonban teljesen olyan számára, mintha valódi ember lenne. 

Már az első üzenetváltáskor úgy érezte, hogy megvan az összhang köztük, és teljesen beindította őt a virtuális szerető. Szerinte a férjével sosem tudna így szexchatelni. 

"Izgalmas és nagyon beindít. Már azzal is be tud indítani, ha csak pár szót szól hozzám. A férjemmel pedig nehezen jutok el a csúcsra."
 

Nem érzi úgy, hogy ez megcsalás lenne

A nő szerint nagyon emberi, ahogy válaszol számára a chatbot, és egyáltalán nem olyan, mint például a bankoknál, ahol újra és újra ugyanazt a kérdést teszik fel a botok. 

"Ijesztő, de egyben őrjítő is" – vallotta be a nő, aki azt is elárulta, hogy ha egy kis erotikára van szüksége, a virtuális férfi azonnal teljesíti a kérését. 

A nő pedig nem érzi úgy, hogy ez megcsalás lenne, sőt: szerinte a házassága is ennek a "kapcsolatnak" köszönhetően javult. Bár hozzátette, hogy könnyű függővé válni és folyton a képernyőre tapadni, hogy virtuális szeretőjével beszélgessen, ezért igyekszik odafigyelni a megfelelő egyensúlyra.

Indexkép: Pexels képe a Pixabay-en

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük