Hirdetés Partneri kampány helye
Családi Pénzügyek

A magyar diákok mindössze 6%-a dolgozik, pedig 25 év alatt SZJA-mentességben részesülnek

Tavaly év elején jelentette be a kormány, hogy minden 25 év alatti dolgozó fiatal SZJA-mentességben részesül, ami 23 %-os plusz fizetéskiegészítéssel jár. Azt gondolnánk, hogy ennek hatására elözönlötték a fiatalok a munkaerőpiacot, ám egy most készült felmérés szerint igencsak a sor végén vagyunk a dolgozó diákok arányának tekintetében. Mennyit lehet spórolni az SZJA-mentességgel? Meddig vehető igénybe ez a támogatás? Ki jogosult rá?

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A magyar diákok mindössze 6%-a dolgozik, pedig 25 év alatt SZJA-mentességben részesülnek

SZJA-mentesség 25 év alatt

A magyar diákok alig dolgoznak, a hollandok közül tízből heten

Az Eurostat felméréséből remekül látszik, hogy Magyarország hátulról a harmadik az Európai Uniós országok között a diákok foglalkoztatása terén. A 15-29 év közötti magyar fiatalok mindössze 5,8%-a mondhatja el magáról, hogy dolgozik, míg ez az arány Hollandiában több mint 73%, Ausztriában 43%, és Szlovéniában is bőven 20% feletti.

Az aktív álláskereső diákok aránya Svédországban a legmagasabb, itt 13%-uk munkakereső, míg a legmagasabb foglalkoztatottságot elérő Hollandiában is 6% volt ez a szám.
Magyarországon, Csehországban, Lengyelországban, Romániában, Horvátországban és Litvániában a 15-29 év közötti fiatalok kevesebb mint 1%-a keresett éppen munkát a felmérés során, ami szintén nagyon alacsonynak mondható.
 

Kiknek jár az SZJA-mentesség?

2022. január 1-jétől a kormány a 25 év alatti dolgozó fiatalok számára meghatározta az SZJA-mentességet. Ezt minden olyan fiatal igénybe veheti, aki nem töltötte még be a 25. életévét, és aki az összevont adóalapba tartozó jövedelemmel rendelkezik. Azokat a diákokat is érinti az adómentesség, akiket diákszövetkezeten keresztül alkalmaznak.

Ez a kedvezmény csak a munkaviszonyból származó jövedelemre vehető igénybe, melyek a következőek:
 

  • munkabér vagy táppénz
  • egyéni vállalkozó vállalkozói kivétje vagy átalányban megállapított jövedelme
  • mezőgazdasági őstermelői jövedelem
  • európai parlamenti képviselői vagy helyi önkormányzati képviselői jövedelme
  • választott könyvvizsgálói jövedelme kifizetővel kötött megbízási, felhasználási szerződésből származó jövedelem
     

Egy év alatt majdnem 1 millió forintot is megtakaríthatnak a diákok

Mindenki számára a számok a legfontosabbak, így nézzük, mennyivel vannak beljebb azok a fiatalok, akik még nem töltötték be a 25. életévüket, és dolgoznak.

2022 után 2023-ban már magasabb összegű kedvezményt érvényesíthetnek a dolgozó fiatalok, amelynek következő az összeghatára:

  • Havonta maximum 499 952 forint lehet az összevont adóalapba tartozó jövedelem, ami 74 993 forint adómegtakarítást jelent.
  • Ha ezt kivetítjük egy teljes évre, akkor fennálló jogosultság esetén ez 5 999 424 forint, ami összesen 899 914 forint adómegtakarítást jelent.

A kedvezményt azokban a hónapokban vehetik igénybe a fiatalok, amikor még nem töltötték be a 25. életévüket, de még a születésnap hónapjában is jár.
 

Nem kell kérvényezni a munkáltatónál az SZJA-mentességet

A munkáltatónak a munka megkezdését követő hónapban automatikusan alkalmaznia kell a 25. év alattiak számára meghatározott SZJA-mentességet.

A dolgozó fiatalnak csak akkor kell nyilatkoznia, ha nem kéri a kedvezményt, ha csak részlegesen kéri, vagy az adóelőleg megállapítása esetén.

Más adóalap-kedvezmény esetén figyelni kell, ugyanis például az első házasok kedvezményét nem vehetik igénybe a párok addig, míg az egyikük be nem tölti a 25. életévét, valamint a családi járulékkedvezménnyel sem fér össze. Ezekben segítségükre lehet a munkáltató TB– és pénzügyi osztálya, mindenképpen érdemes érdeklődni az egyszerre igénybe vehető kedvezmények iránt.

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet? Apaszabadság Magyarországon – Mennyi az annyi, és mit tanulhatnánk a többi európai országtól? 2026-os SZJA-kedvezmények: ennyi pénzt hagysz az asztalon, ha nem nyilatkozol időben CSOK Plusz 2026: 6 tipikus hiba, amin tényleg milliók múlhatnak – és egy példa, mennyit buksz, ha rosszul időzítesz Havi 50–65 ezer forint vissza a bölcsis díjból 2026-ban? Mutatjuk, ki kapja meg és hogyan igényeld 10 perc alatt 645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép Akár havi +80 ezer Ft is maradhat nálad 2026-tól. Így kapod meg a dupla családi adókedvezményt – lépésről lépésre Szép tervek, nehéz valóság: Miért nem a fiatalokhoz jutnak a kedvezményes hitelek?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük