Hirdetés Partneri kampány helye
Családi Pénzügyek

Azt hazudta, hogy gyermeke gyógyíthatatlan beteg, és nem létező tárgyakat is árult – így csalt ki áldozataiból pénzt egy zalaegerszegi nő

Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy zalai nőt, aki több mint 250 embertől csalt ki pénzt nem létező áruk ígéretével és gyermekének gyógykezelésére hivatkozva; ugyanilyen bűncselekmény miatt már korábban is elítélték - tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-t.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Azt hazudta, hogy gyermeke gyógyíthatatlan beteg, és nem létező tárgyakat is árult – így csalt ki áldozataiból pénzt egy zalaegerszegi nő

Több száz embertől csalt ki pénzt egy nő, másodszor is elítélték

A közösségi oldal hirdetési csoportjaiban verte át áldozatait

Vándor Virág közölte: a nő 2019 novemberétől nehéz anyagi helyzetének javítása érdekében az egyik közösségi oldal hirdetési csoportjain keresztül eladásra kínált a többi között gyermekjátékokat, könyveket, ruhákat. Az újszerűnek beállított, áron alul kínált termékek közül azonban egyik sem volt a birtokában.

Előfordult, hogy egyszerre több emberrel is megegyezett a vásárlásról egy-egy árucikk kapcsán, megállapodott velük a költségek utalásáról és a csomagküldés módjáról, de csak az előre kifizetett összegek megszerzése volt a célja.

Ezen túlmenően a nő saját gyermekéről több esetben is valótlanul állította, hogy gyógyíthatatlan beteg, erre hivatkozva pedig több sértettől is kért adományt a gyógykezelésekre.

Annak érdekében, hogy a rendőrségi feljelentést és a negatív vásárlási értékeléseket elkerülje, a vádlott több sértettnek néhány napon vagy héten belül visszafizette az okozott kárt, a pénzt azonban a további csalásokból befolyt összegekből teremtette elő.

Több mint 250 embert károsított meg 

Áldozataitól többségében csak pár ezer forintot csalt ki, de

volt, aki csaknem 150 ezer forintnyi játékot vett volna, és olyan is, aki több részletben 80 ezer forintot adott a "beteg gyermek" kezelésre.

A Zalaegerszegi Járásbíróság a vádlottat 254 rendbeli, üzletszerűen, különböző értékekre, kisebb részben folytatólagosan elkövetett csalások miatt mondta ki bűnösnek és ítélte egy év nyolc hónap börtönbüntetésre, amelynek végrehajtását három évre felfüggesztette.

Ezen felül pártfogó felügyeletét is elrendelte, továbbá csaknem 280 ezer forint összegű vagyonelkobzást. Emellett kötelezte csaknem 620 ezer forint polgári jogi igény megfizetésére is.

A bíróság enyhítő körülményként értékelte a nő beismerő vallomását, hogy három kiskorú gyermekről kell gondoskodnia, az időmúlást, hogy a kárt kisebb mértékben megfizette, továbbá a szándékot, miszerint megtérítené a fennmaradó összeget is. Súlyosítóként vette figyelembe, hogy ismerőseit is megkárosította, valamint azt, hogy ugyanilyen módon elkövetett bűncselekmény miatt 2020-ban már bíróság elé kellett állnia.

A nő ítélete – a polgári jogi igény kivételével – jogerős.

Forrás: MTI
Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet? Apaszabadság Magyarországon – Mennyi az annyi, és mit tanulhatnánk a többi európai országtól? 2026-os SZJA-kedvezmények: ennyi pénzt hagysz az asztalon, ha nem nyilatkozol időben CSOK Plusz 2026: 6 tipikus hiba, amin tényleg milliók múlhatnak – és egy példa, mennyit buksz, ha rosszul időzítesz Havi 50–65 ezer forint vissza a bölcsis díjból 2026-ban? Mutatjuk, ki kapja meg és hogyan igényeld 10 perc alatt 645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép Akár havi +80 ezer Ft is maradhat nálad 2026-tól. Így kapod meg a dupla családi adókedvezményt – lépésről lépésre Szép tervek, nehéz valóság: Miért nem a fiatalokhoz jutnak a kedvezményes hitelek?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük