Dinnye

És hát, volt választék bőven.
A sor legvégén egy ősz hajú néni álldogált. Nem gyűjtött kosarába semmit. A sorból bámulta a hatalmas dinnyehalmot.
Vajon miért nem választ? Talán az eladóra bízza majd a választást, ő jobban ért hozzá. Vagy nem is a dinnyéket figyeli, csak mereng valamin?
Nem. Nem, a gondolataiba nézett a dinnyéken keresztül, látszott rajta, hogy keres a szemével.
Ahogy haladt előre a sorral, elővette a kosarából a pénztárcáját. Belenézett. Számolja, csoportosítja a pénzt benne. Aztán egy halvány mosollyal az arcán, visszatette a tárcát a kosárba és határozottan odalépett a dinnyékhez.
El kezdett válogatni, kerülgetve a többi vevőt. De furcsa, már mióta nézi a nagy halmot, s mégsem talált kedvére valót.
Aztán a határozottság elmúlt, arcáról elszállt a mosoly, marad az izgatottság.
Kiválasztott végre egy dinnyét, emelgeti, próbálgatja. Majd visszateszi. Felvesz egy másikat. Visszaáll vele a sorba. Ott áll egy darabig.
Szemét mégsem veszi le a kupacról. Vissza is megy. Cseréli a választott áruját egy másikra, s a kosarába teszi. Nyugtalannak látszik.
Nahát – gondoltam, ilyen határozatlan nénikét még nem láttam!
Ahogy álldogál a néni a dinnyével, egy fiatalasszony siet el mellette, maga után húzva a tömegen, két nagy lányát. Határozott, erős asszony, nagy táskákat cipelnek, tíz- tizenhárom éves forma lányaival.
A nénike utánuk kiabál:
– Gyerekek!
Rögtön megfordulnak, mind a hárman. Az asszony nagyot köszön, a lányok alig láthatóan. Az asszony odalép a nénihez, és fél kézzel megöleli őt, a lányok tehetetlenül állnak anyjuk mellett, várva valami irányítást. A nénike furakodik oda hozzájuk. A sorban állók kelletlenül biztosítanak helyet a találkozáshoz. A nénike kapaszkodik, hogy felérje a lányokat, egy pusziért.
– Régen voltatok. Mikor jöttök gyerekek?
Az anya válaszol gyorsan:
– Jaj, anyuka, nincs időnk. Nincs időnk semmire sem… Rohanunk most is – és valóban, anyjuk szavára a lányok már hátrálnak is, – …rohanunk, mert kirándulni mennek a lányok. Táborba, egy hétre… A Tiszára – és tovább lépkednek hátrafelé.
– Táborba? Jaj, várjatok…várjatok! – előkapja a nénike a pénztárcáját a kosárból – várjatok! – kivesz belőle gyorsan két papírpénzt.
Az asszony előrelép a néni felé, s a lányai is rögtön követik. Sőt meg is előzik.
A nénike egyenként nyújtja a lányoknak a pénzt. Azok átveszik, anyjukra sandítva, halkan megköszönik.
– Jaj, anyuka nem kellene… sietnünk kell…
És tényleg, már vágtatnak is tovább.
A nénike hosszan követte őket a szemével. Arca megnyugodott, mosolygós. A szeme csillog.
Még talán akkor sem veszi le a tekintetét a távolodó unokákról, amikor egyetlen mozdulattal visszateszi a dinnyéjét a többi közé.