Hirdetés Partneri kampány helye
Családi Pénzügyek

Elképesztő összegeket spórolt egy év alatt egy nő ezzel a módszerrel

Michelle McGagh elmondása szerint az volt a legnagyobb tanulság a számára, hogy nem kell kinyitni a pénztárcánkat ahhoz, hogy jól érezzük magunkat.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Elképesztő összegeket spórolt egy év alatt egy nő ezzel a módszerrel

Ez a lány csak a létszükségleteire költött – egy év alatt 8,3 millió forintnyi összeget spórolt 

"Már tudom, milyen kevés kell a boldogsághoz"

A londoni Michelle McGagh hiába dolgozott gazdasági újságíróként, egyszerűen képtelen volt beosztani a pénzét. Ezért úgy döntött, hogy egy éven keresztül csak arra költ, ami a létszükséglethez kell. Tapasztalatairól könyvet is írt.

Egy év alatt ezzel a módszerrel 23 000 dollárt (8,3 millió forint) spórolt. 

"Észrevettem, hogy nagyon sokat költök olyanokra, amikre valójában nincs szükségem. Például szép ruhákra, elviteles kávéra, stb. Ugyanakkor jelzálogot kell fizetnem és más fontos kiadásaim is vannak" – mondta.

Hozzátette, hogy sajnos őt is beszippantotta a fogyasztói társadalom, és már elege van abból, hogy kicsúszik a pénz a kezéből. Ezért új életet kezdett.
 

Összefoglalta, hogy melyek azok a kiadások, amelyekről nem tudott lemondani, ezek a következők voltak: 

Jelzálog, közművek, egészségbiztosítás, szülei segítése, jótékonysági kiadások, internet, mobiltelefon. Ez összesen 2000 dollárba, vagyis körülbelül 720 ezer forintba került havonta.

Tisztálkodószerekre (sampon, fogkrém, dezodor), tisztítószerekre és élelmiszerre pedig összesen heti 35 dollárt (12.600 Ft) szánt a férjével. 
 

Amikre pedig egy éven át nem költött pénzt: 

A szórakozási célú kiadásait gyakorlatilag lenullázta: nem járt étterembe, moziba, bárokba, nem ment nyaralni sem, és nem vett a közértben finomságokat. Nem költött új ruhákra, parfümre, egyéb szépségtermékekre, és fodrászhoz sem járt. 

Bevezetett azonban új szokásokat, például: 

  • Mindenhova biciklivel ment, még munkába és városon kívülre is. Ha elment valahova, akkor étterem helyett piknikezett, és ingyenes kiállításokon és koncerteken vett részt. Az edzést pedig nem konditeremben végezte, hanem otthon. 
  • Tudatosabban költött az élelmiszerekre: előre megtervezte, hogy mit fog főzni, és ahhoz vásárolt be. 
  • Ingyenes programokon vett részt, sokat sétált a parkokban, utcai sporteseményekre járt. 
  • Sokat túrázott, sátorozott a férjével.
     

A tanulság, amit levont: 

"Nem kell mindig kinyitnod a pénztárcádat ahhoz, hogy jól érezd magad! Már tudom, milyen kevés kell a boldogsághoz" – mondta. 
 

TEXTSTART:penz34771:TEXTSTOP
 

Persze voltak kisebb hátrányai is ennek az életformának. Például nem használt dezodort, ez pedig nagyon zavarta, mert biciklizés közben gyakran izzadt. Hiányoztak neki a virágcsokrok is a lakásból. Megviselte a bőrét az időjárás, mert nem kente hidratálókrémmel. A busszal való utazás is hiányzott neki, különösen akkor, amikor zord időben kellett bicikliznie. 

Egy év leforgása alatt azonban 23 ezer dollárt, vagyis 8,3 millió forintot spórolt. Ennek köszönhetően pedig a jelzáloghitelét is elő tudta törleszteni. Ez hatalmas megkönnyebbülés volt számára, hiszen azt hitte, hogy évekig fogja cipelni ezt a terhet, de kiderült számára, hogy sokkal rövidebb idő alatt is teljesíthető. 

"Rájöttem, hogy nincs szükségem szép új ruhákra, elég egy jó farmer, egy kis parfüm és kész is. Amikor letelt az egy év, akkor sem rohantam azonnal a boltokba, inkább áthívtam a barátainkat egy italra. Utána pedig vettem egy repülőjegyet Írországba, hogy meglátogathassam a nagypapámat" – mondta, majd hozzátette, hogy számára az volt a legnagyobb tanulság, hogy a boldogsághoz nincs szüksége pénzre. Rengeteg kalandban volt része és sokkal nyitottabb ember vált belőle. 
 

Olvasd el ezt is:

Indexkép: Jan Vašek képe a Pixabay-en

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet? Apaszabadság Magyarországon – Mennyi az annyi, és mit tanulhatnánk a többi európai országtól? 2026-os SZJA-kedvezmények: ennyi pénzt hagysz az asztalon, ha nem nyilatkozol időben CSOK Plusz 2026: 6 tipikus hiba, amin tényleg milliók múlhatnak – és egy példa, mennyit buksz, ha rosszul időzítesz Havi 50–65 ezer forint vissza a bölcsis díjból 2026-ban? Mutatjuk, ki kapja meg és hogyan igényeld 10 perc alatt 645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép Akár havi +80 ezer Ft is maradhat nálad 2026-tól. Így kapod meg a dupla családi adókedvezményt – lépésről lépésre Szép tervek, nehéz valóság: Miért nem a fiatalokhoz jutnak a kedvezményes hitelek?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük