Hirdetés Partneri kampány helye
Receptek

Sóderparti – véletlen siker

Bundás hús, foghagymás tepsis krumplival - véletlen siker.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Sóderparti – véletlen siker

Sokszor megtörténik, hogy véletlen dolgokból származnak nagy ötletek.
Az öntapadós hátú sárga jegyzetpapír egy elhibázott ragasztó kísérlet mellékterméke. Pillanatragasztó kidolgozásán kísérleteztek, e munka során egy olyan gyenge minőségű ragasztó lett a melléktermék, amit aztán használhatatlannak minősítettek. …de nagyszerű volt az ötlet a jegyzettömbhöz.
Na, nem fedeztem fel semmi újat. Csak megoldottam egy vasárnapi ebédet.
Szokás szerint beígértem a rántott husit vasárnap ebédre, későn derült ki, hogy nincs itthon zsemlemorzsa. Persze e nélkül is lehet bundázni, de az én családomnak ez nem az igazi.

A krumplit megpucoltam, nagyobb hasábokba vágtam. Sóval, borssal megszórtam, olajjal meglocsoltam és betettem a sütőbe. Mikor félig megpuhult 2 gerezd foghagymát reszeltem rá, és ezzel átforgattam.
A pulykamellet hosszú csíkokra vágtam, olajon megpirítottam. Majoránnát, 1ek. mustárt, pici cukrot, vegetát szórtam rá. Rápirítottam – kisebb adagokban – 2ek. lisztet. 3 tojást felvertem, (előbb a fehérjét, majd a sárgával együtt) és ezt is a húsra öntöttem. Beleforgattam, s csak addig sütöttem tovább, amíg ezt a bundát felvette a hús.
A kész krumplira szórtam a bundás husit, és még néhány percet sütöttem (grilleztem, de szerintem ez máshogy is működik)
Mikor elkészült, friss snidlinggel megszórtam a tetejét, hogy még szebb legyen.
Szép lett.
Szerintem.
A családom szerint pedig nagyon finom.
Senkinek sem jutott eszébe, hogy ez csak egy pótmegoldás – nem is emlékeztettem őket.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Magyaros Burgonyaleves – Laktató és ízletes házias recept Grillezett csirkemelles friss saláta – Egészséges és ízletes ebédötlet Vöröslencse-leves (Dal) – Egyszerű, tápláló és fűszeres Padlizsános zöldségleves – Könnyű és tápláló egytálétel Marhahúsos brokkoli wokban – Gyors és ízletes ázsiai ihletésű recept Spenóttal és sajttal töltött csirkemell – Szaftos és ízletes fogás Friss zöldséges wrap – Egészséges és könnyű tízórai Sajtos-spenótos gnocchi ropogós baconnel

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük